„Egyáltalán nem tetszik, amit látok, de nem fogok kimenni az utcára harcolni meg tüntetni, mert félek”

  • Gera Márton
  • 2018. június 17.

Külpol

Helyszíni riport Oroszországból.

„No English! Russian!” – feleli egy helyi férfi a moszkvai Forradalom terénél, amikor angolul szólítom meg a metróból kifelé jövet. Hiába van futballvébé, ez a mondat elég pontosan mutatja, hogy Oroszországban még mindig nehéz az angollal boldogulni. A fiatalabbak beszélik a nyelvet, ők nyitják is egyből a Google Mapset és a helyi metró hivatalos appját a telefonjukon, ha valamit keres az ember, az idősebbek viszont csak próbálkoznak, vagy azonnal jelzik, hogy orosz nélkül itt nehéz lesz. A cirill betűs kiírások mellé ugyan néhol angol feliratok is kerültek, de a metróban például így is könnyű eltévedni, és elindulni teljesen más irányba, hogy aztán valahol a város szélénél kössön ki a látogató.

false

 

Fotó: Gera Márton

Nem véletlenül állnak szinte minden sarkon a vébé hivatalos önkéntesei, narancssárga és lila kabátjuk jelzi, hogy ha angolul akarunk kérdezni, hozzájuk lehet fordulni. Egyikük azt mesélte, hogy az önkéntes munka valóban önkéntességet jelent, vagyis pénzt sem kapnak azért, hogy az utcán segítenek a vébére érkezőknek. Hogy akkor mégis miért csinálják? Ő azt mondta, nyelvgyakorlásnak sem utolsó a munka, és ha pénzt vagy meccsre szóló jegyet nem is kapnak, a tömegközlekedés ingyenes használata azért jár nekik augusztusig.

Aránytalanul sok pénz ment el

Persze, a kommunikációs problémák a legkevésbé sem zavarják a szurkolókat, a Nyikolszkaja utca például igazi szurkolói zónává változott, egyik oldalon még egy argentin zenész trombitálja a Star Warsból ismerős dallamot, a másikon meg már a mexikóiak kalapjától nem lehet elférni. Talán csak a katonák látványa ront az összképen, mert volt este, amikor annyi katona állt sorfalat a Vörös térre felállított szurkolói zóna egyik végében, hogy azt lehetett hinni, éppen egy Putyin-ellenes tüntetést készülnek oszlatni. Aminek viszont a rendőrállamra hajazó utcaképek és a nyelvi akadályok sem tudnak betenni, azok egyértelműen a bulik. Hogy amúgy mennyire számít bulis városnak Moszkva, nem tudom, de a vébé előtti napokban a kisebb szórakozóhelyektől a forgalmas utcákig mindenhol olyan partihangulat volt, hogy attól Belső-Erzsébetváros lakói valószínűleg a világ végére szaladnának. Hétfőn este, a vébé megnyitója előtt négy nappal például még sima ügy volt bejutni a helyiek körében igen népszerű Kamcsatka bárba. Szerda éjszaka fél egykor azonban már két megtermett őr jelezte, hogy ide ma nem megyünk be, tele a hely. A szórakozóhelyeken ugyanakkor végtelenül laza a hangulat, gyakran öt perc sem kell, hogy mindenki táncolni kezdjen, és a WhatsApp-számok is meglepő gyorsasággal cserélődnek az egymásnak szimpatikus helyiek és külföldiek között.

false

 

Fotó: Gera Márton

A helyiek legtöbbje alighanem tehát örül a turistáknak és a külföldi szurkolóknak, a vébéről azonban már kicsit árnyaltabban gondolkodnak. Az Arbaton épp a fagyiskocsiját kipakoló árusba botlottam, aki komplett elemzést tartott a vébé körül kialakult helyzetről. A férfi Afrikából jött az országba, öt éve él Moszkvában, és azt mondja, örül, hogy ennyi külföldi érkezik most, még ha tudja is, hogy a vébére aránytalanul sokat költöttek. „De az emberek ezt nem kötik össze a politikával, a politika más dolog. Inkább azt nézik, hogy ki tudnak-e menni egy meccsre, meg tudják-e venni a jegyet” – magyarázza, majd előjön belőle a kereskedő, amikor azt mondja, ha képet akarok róla készíteni, fizetnem kell. Aztán némi poénkodás után mégis összejön a fénykép, és még pénzt sem adtam érte:

false

 

Fotó: Gera Márton

„A jegyek nagyon drágák” – ezt már egy fiatalabb srác mondja a McDonald’sban, majd hozzáteszi, hogy akinek nem jutott vagy nem volt pénze jegyre, a Vorobyovy Goryra, az egyetem és a folyó épülete közé felhúzott szurkolói zónába megy majd. Aztán némileg hezitálva, a megfelelő angol szavakat keresve mondja el, hogy óriási anyagi különbségek vannak a városban. „Vannak a nagyon gazdagok, akik a folyó melletti apartmanokat is könnyen meg tudják venni, és vannak a szegények, akik meg Moszkva külterületén próbálnak élni. Ők nem gondolkodnak azon, hogy melyik meccsre vegyenek jegyet.”

Kimennék, de félek

Jevgenyij már sokkal jobban beszéli az angolt, és bár az egyetemista korú srác lendületesen, hibák nélkül vázolja a gondolatait, nem győz mentegetőzni a szerinte gyenge nyelvtudása miatt. Amikor a város üzleti negyedében találkozunk, arról kezd beszélni, hogy örül ugyan, hogy a vébé miatt ennyi külföldi jön, de szerinte nem most lenne itt egy ilyen eseménynek az ideje: „Óriási a korrupció, az egész rendszer rossz, nem kellene most focivébét rendezni. Egyáltalán nem tetszik, amit látok, de nem fogok kimenni az utcára harcolni meg tüntetni, mert félek.” Bár szerinte a rendszer minden eleme korrupt, ezt nem köti feltétlenül össze Putyinnal. „Vegyes érzéseim vannak vele kapcsolatban. Nincs valódi alternatívája, a mostani választáson is sokan elhittük, hogy Pavel Grugyinyinre szavaznak majd az emberek, ezzel szemben alig kapott szavazatot. Mivel nincs alternatíva, olyanok is Putyinra voksolnak, akik nem kedvelik igazán” – mondja. Hogy Putyin a Szovjetuniót építené újra, azzal nem teljesen ért egyet, inkább úgy látja, az elnök rájátszik a nosztalgiára, és a régi rendszer kedvelt elemeit használja fel újra.

false

 

Fotó: Gera Márton

Hogy egyébként Putyint mennyire tolják a boltokban és a szuvenírshopokban, talán az mutatja meg leginkább, hogy nincs olyan bolt, ahol ne lehetne valamit kapni, amin ott van az orosz elnök. Egyszer James Bondnak öltözve ábrázolják, máskor a Trónok Harca szereplőjeként, olykor meg csak rárakják egy matrjoskababára. Ez elég mulatságos, de az Arbaton volt eladó, aki részletesen magyarázta, hogy Putyin-baba alatt ott van a kis Jelcin, és a még kisebb Gorbacsov is, kronológiai sorrendben. Amikor megkérdeztem, hogy ők jobbak voltak-e, mint Putyin, csak megrázta a fejét, ám az nem derült ki, hogy ez igent vagy nemet jelent-e.

false

 

Fotó: Gera Márton

Van lakásom, van munkám, a többi nem számít

A Vörös térhez közeli parkban egy Joskar-Olából érkezett nőt szólítunk meg. Nem a vébére jött, csak látogatóba, de mosolygó arccal mondja, hogy örül a tengernyi embernek, mert ez pénzt hoz az országnak. Arra a felvetésre, hogy a vébé valószínűleg több pénzt vitt, mint hoz, már csak legyint. Amikor a politikai helyzetre terelem a szót, még kevésbé lesz beszédes. „Nem érdekel a politika” – kezdi, majd keresi néhány másodpercig a neutrális szót, merthogy ezzel fejezi a Putyin iránti érzelmeit. „Van lakásom, tudok utazni, a szüleim jól élnek, nekem nincs problémám a rendszerrel.”

Alexandra Fomicheva

Alexandra Fomicheva

Fotó: Gera Márton

Ezzel valószínűleg erősen tudna vitatkozni Alexandra Fomicheva, aki a két gyerekével jött ki péntek délelőtt sétálgatni a parkba. A harminc körüli nő Moszkvában él, azt mondja, öt nyelven beszél, és sokat jár külföldre. A külföldi turisták iránt érzett örömét nem meglepő módon ő is elmondja, de rögtön hozzáteszi, hogy nem támogatja a vébét. „Egyébként sem vagyok a nagy sportesemények támogatója, de ezt a vébét tényleg nem kellett volna megrendezni. Rengeteg pénzt elköltenek rá, és ebből mi nem látunk viszont semmit. Ehelyett mehetett volna az egészségügyre, vagy kutatásokra” – mondja. Határozottan jelenti ki, hogy Putyinnak sem a híve: „Miért szeressem? Nem Európa felé akarja vinni az országot, hanem építi újra a Szovjetuniót!”

Figyelmébe ajánljuk

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.

Emlékév

A hatalom és a muzsikus viszonya sokféle lehet: az utcai zenész nyitott gitártokja, a homlokra csapott vagy vonóba tűzött nagycímletű bankjegy éppúgy kifejezi ezt a viszonyt, mint a Mozartot és Salierit is udvari zeneszerzővé kinevező II. József telhetetlensége.

Baljós fellegek

A múlt pénteki Trump–Putyin csúcs után kicsit fellélegeztek azok, akik a szabad, független, európai, és területi épségét visszanyerő Ukrajnának szorítanak.

A bűvös hármas

Az elmúlt évtizedekben három komoly lakáshitelválság sújtotta Magyarországot. Az első 1990-ben ütött be, amikor tarthatatlanná váltak a 80-as években mesterségesen alacsonyan, 3 százalékon tartott kamatok. A 2000-es évek elejének támogatott lakáshiteleit a 2004 utáni költségvetések sínylették meg, majd 2008 után százezrek egzisztenciáját tették tönkre a devizahitelek. Most megint a 3 százalékos fix kamatnál tartunk. Ebből sem sül ki semmi jó, és a lakhatási válság is velünk marad.

Talpunk alól a hő

Ritka, potenciálisan megújuló energiaforrás lapul az alattunk különösen vékony földkéreg mélyén. A közeljövőben a mostaninál is sokkal nagyobb mértékben támaszkodhatnánk a geotermikus energiára, habár akadnak megoldásra váró gondok is. De mostantól pénz is jut rá!

Oktatás helyett

Akár több ezer kamuórát is beírhattak a KRÉTA rendszerbe egy miskolci technikumban az elmúlt évek során, de a szakképzési centrum állítja, most már minden rendben van. Diákok és egy volt tanár szerint egyáltalán nincs így.