Miután kiderült, hogy csak felfüggesztik a Fideszt, hamar visszatért a régi Orbán

  • narancs.hu
  • 2019. március 25.

Külpol

A német igazságügyi miniszter kemény szavai.

Katarina Barley német igazságügyi miniszter a Népszavának adott interjúban beszélt a Fidesz néppárti felfüggesztéséről. Mondataiból úgy tűnik, nem elégedett az EPP által lefojtatott eljárással. Ilyeneket mondott ugyanis:

„Ez egy meglehetősen bizarr eljárás volt.“

"És még azután is csak egy képlékeny kompromisszumra futotta, hogy Orbán Viktormár párttársukat, Jean-Claude Juncker bizottsági elnököt támadta."

false

 

Fotó: MTI

"Nem kritizálhatod szavakban a jogállam leépítését, miközben meghívod ugyanazt a pártot a pártrendezvényekre. Teljesen nyilvánvaló, most hirtelen csak azért változtak meg, mert azt akarják, hogy jelöltjük legyen az Európa Bizottság elnöke."

A miniszter szerint Orbán kompromisszumkészsége addig tartott, amíg a kizárás valódi lehetőség volt.

"A néppárti ultimátum után egy visszafogott, kompromisszumkész Orbánt láttunk. A Fidesz-tagság felfüggesztéséről döntő EPP-gyűlés után viszont hamar visszatért a régi kormányfő, a közrádióban már azt mondta, hogy a rezsi növekedéséről is Brüsszel tehet."

Barley szerint a néppárti bölcsek ráküldése a Fideszre leginkább azt mutatja meg, hogy hiába lenne rá lehetőségük, a Néppártban nem akarnak valódi lépéseket tenni.

Figyelmébe ajánljuk