Külpol

Fény az alagút közepén

A múlt héten, két és fél évvel a népszavazás után elérkezett az igazság pillanata. A brit kormány és az Európai Unió tárgyalói letették az asztalra a Brexit majd’ 600 oldalas tervezetét. Ahogyan azt borítékolni lehetett, Nagy-Britanniában szinte mindenki kiborult – igaz, távolról sem ugyanazon okokból.
  • Antal Dániel
  • 2018. december 22.

„Trump pártolta és segítette”

A Trump elnökségét is veszélyeztető „orosz ügy” történetét könyvben feltáró újságíróval arról beszélgettünk, mit hoz a demokraták képviselőházi győzelme, mit jelent az igazságügy-miniszter kirúgása és hogyan volt képes Oroszország mattot adni az egész amerikai politikai rendszernek.
  • Stemler Miklós
  • 2018. december 16.