MaNcs 30. évf. 47. sz. (2018-11-22)
„Így vagy úgy, akkor, ha mindenki, akkor, ha nem mindenki, korán van még, meglátjuk, talán és Jonatán” – válaszolják a közös főpolgármester-jelölés esedékességét firtató körkérdésünkre pár lappal beljebb a magyar ellenzék felkent képviselői gyakorlatilag az összes pártból.
Az Országos Bírói Tanácsban (OBT) október elején lezajlott póttagválasztási botrány – amely egy hónap múltán a nyilvánosságban már semmiféle hullámot nem ver, ellenben a szakmán belül továbbra is napirenden van – legalább két szempontból is túlmutat a bíróságok világán, és ezért általános érvényűnek tekinthető.
Azt, hogy a hazájában korrupciós bűncselekmény miatt két év börtönbüntetésre ítélt, volt macedón kormányfő, Nikola Gruevszki politikai menedékjogot kapott a hivatalos magyar szervektől, először az érintett Facebook-bejegyzése kürtölte világgá lapzártánkkor, vagyis kedd délután. (Lapunk 51–52. oldalán lebilincselő írást olvashatnak arról, hogy ki ő, és mi elől menekült el a hazájából.)
Az ember, aki majd’ tíz évig úgy uralkodott Macedónián, mint valami középkori despota, nem tud szembenézni azzal a ténnyel, hogy felelnie kell a gaztetteiért.
„Nemzetmegtartó csúcsintézmény”-e az Operettszínház? S ha igen, miképpen is teljesedhet ki „az intézmény nemzetművelésre hivatott mivolta”?
A magas inflációk idején, még a daliás hetvenes években, a közgazdászok sikeresen modellezték azt a gyakori helyzetet, amikor a politikusok ígérgetnek, a gazdasági szereplők egy idő után nem hisznek nekik és a politikai átverést is beárazzák.
A múlt héten, két és fél évvel a népszavazás után elérkezett az igazság pillanata. A brit kormány és az Európai Unió tárgyalói letették az asztalra a Brexit majd’ 600 oldalas tervezetét. Ahogyan azt borítékolni lehetett, Nagy-Britanniában szinte mindenki kiborult – igaz, távolról sem ugyanazon okokból.
Ha egy NER-lovag építkezni akar, akkor nincs előtte akadály: a kormány és hivatalai jó ügynökként mindent intéznek, pénzhiány, per, hatályos építési szabályozás nem probléma, igény szerint bontható és átépíthető lesz bármi.
Erőszakkal kényszerítik a költözésre, vagy megfelelő ellentételezéssel tudja elhagyni székhelyét, a hajdani Igazságügyi Palota egyik szárnyát a Politikatörténeti Intézet (PTI)? Ez a tétje annak az évek óta zajló pernek, amelyet a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. indított a magyar állam nevében. De mindennek a hátterében nem csak az ingatlan használata áll; a PTI mint baloldali szellemi műhely nemkívánatos a nemzeti együttműködés rendszerében. Az intézet ügyvezetőjével a lassan egy évtizede tartó küzdelmükről beszélgettünk.
„Budapest a Fidesz minden gazdasági és politikai ellehetetlenítési kísérlete ellenére sem simult bele teljesen a NER-be. Az ellenzék a fővárosban újraépíthetné magát, ám erre egyelőre semmi jel nem utal” – így indítottuk a már bejelentkezett ellenzéki főpolgármester-jelöltekről szóló cikkünket (lásd: Próbakör, Magyar Narancs, 2018. november 8.), és bár drámai változás nem történt az azóta eltelt két hét alatt, a körvonalazódó főpolgármester-jelölti előválasztás legalább gondolkodásra készteti a pártokat. Budapest és a főpolgármesteri poszt jelentőségével, úgy tűnik, mindenki tisztában van, ahogyan azzal is, hogy a 2019-es önkormányzati választásoknak igenis lehet szerepe a NER megbontásában; és hogy ellenzéki győzelemre mindenekelőtt a fővárosban és néhány nagy-, illetve közepes városban nyílik esély.
A magyar oktatáspolitika fókuszában a gyerek jólléte helyett egy múltba révedő nemzeti kánon áll, így nem tudjuk felkészíteni a tanulókat a 21. század kihívásaira – állítja Lannert Judit. Az oktatáskutatótól azt is megkérdeztük, hogyan fordulhat elő, hogy az iskolai számítógép-használat Magyarországon nem javít, hanem ront a helyzeten.
A magyar szülők átlagosan napi 7 percet beszélgetnek a gyerekeikkel, amivel arra tanítják őket, hogy nem kell kommunikálni. Kádár Annamária pszichológussal érzelmi őszinteségről és tekintélyről, önbecsülésről és küzdőképességről, a gyereknevelés és a társadalmi működés párhuzamairól beszélgettünk.
Immár magyarul is olvasható – Kemény Lili és Sipos Balázs fordításának köszönhetően – az Infinite Jest, vagyis a Végtelen tréfa, David Foster Wallace 1100 oldalas nagyregénye. A The New York Times vezető filmkritikusa több alkalommal is méltatta DFW munkásságát – felhívtuk hát, hogy segítsen eligazodni a 2008-ban, 46 évesen a halált választó szerző életművében.
Egy pesti vicc szerint nagyszülők és unokák hamar megtalálják a hangot egymással, ami nem csoda, hiszen közös az ellenség. Valójában ennél azért árnyaltabb a három generáció viszonya, és a következő évtizedekben ez még tovább fog bonyolódni.
A legutóbbi Margó Fesztiválon a „félelem nagykövetének” nevezték az egykori külpolitikai tudósítót, aki jelenleg könyveket ír a félelemről felnőtteknek és gyerekeknek, előadásokat tart és babázik. Tudattalan öncenzúráról, manipulációról és a László Petra-ügyről is beszélgettünk vele.
az álmok birodalma, túl az Óperencián. Pszichedelikus török rockzenével, cigányzenébe oltott József Attilával, brazil afrobeattel és valami monstre, karibi–afrikai–texasi–holland döbbenettel...
„És a halottak újra énekelnek…” – Eisikovits Miksa máramarosi haszid zsidó zenei gyűjtése (1938–1939)
A legautentikusabb előadásban hallhatjuk a világszerte legtöbbet játszott kortárs zeneszerző, az észt Arvo Pärt négy művét, melyeket Tõnu Kaljuste karmester hoz el a két általa alapított együttessel.
Az utóbbi idők egyik legsikeresebb, egyértelműen a zenére épülő, musicaldramaturgiájú filmje a Csillag születik, a korábban színészként megismert Bradley Cooper ihletett (újra)filmesítésében.
A Magyar Állami Operaház október végén, november elején két hétre áttette működését New Yorkba – nem meghívásra mentek, hanem kitelepültek: nyolc produkció, több mint háromszáz ember, zenészek, énekesek, díszletezők és természetesen politikusok vettek részt a nagy kalandban. A helyiek sem sűrűn láttak még hasonlót, és az egészet a magyar kormány fizette – kérdés, kinek érte meg?
Mintha valaki kinyitott volna egy ablakot, hogy friss levegőt engedjen a magyar színházak áporodott világába. Hirtelen megértjük, hogy a színpadon igazat beszélnek.
Régi meglátás, hogy az emberek átlagos méretei a jóléttel arányosan nőnek. És aki nagyobb, az többet is eszik.
A mai gyerekeket gyakran nevezik „digitális bennszülötteknek”. Életük szerves része a technológia, de ez nem jelenti azt, hogy ne kellene megtanítani őket az eszközök megfelelő használatára. Ezen múlik, hogy a kütyük képességfejlesztő segédeszközökké vagy veszélyes fegyverekké válnak-e a kezükben.
A legapróbb börtönpiszokra is kiterjedő figyelemmel és az ezzel kéz a kézben járó művészi elfogultságokkal megrendezte Bobby Sands halálos kimenetelű éhségsztrájkját. Thatcher börtöne után jöttek a New York-i levegőn kísértő, szexfüggő férfi panaszai; ebben is, akárcsak a Maze fegyház lakójának megformálásában Michael Fassbender volt a videoművészet felől érkező brit filmrendező, Steve McQueen segítségére.
