Majdnem felére csökken a magyarok osztrák családi pótlékja

  • narancs.hu
  • 2018. december 16.

Külpol

Januártól él a beígért indexálás.

Ausztria jelentősen átalakítja a családtámogatási rendszerének egyik fontos elemét, a családi pótlékok összegét. Több mint százezer gyerek után fizetnek az eddiginél kevesebb családi pótlékot. A januárban életben lépő változás károsultjai főként a kelet-európaiak, köztük a magyarok lesznek.

Az osztrák kormány májusban döntött az Ausztriában dolgozó külföldieknek nyújtott családi pótlék árszínvonalhoz megkötéséről. Az új jogszabály számítások szerint ezzel évente körülbelül 100 millió eurót takaríthat meg a bécsi kormány.

A heute.at osztrák hírportál most azt írja, a családi pótlék csökkentésének legnagyobb vesztesei a bolgárok lesznek, ők a korábbi összegnél 55 százalékkal kapnak kevesebbet egy gyerek után. A változás miatt a románok 51, a lengyelek 50 százalékot buknak, a magyar családoknak járó támogatás pedig 44 százalékkal lesz kevesebb a következő évtől.

Kiszámolták, mit jelent ez a gyakorlatban; mint írják, az ausztriai magyar családoknak gyerekenként havi 68,5 euró (kb. 22 ezer forint) jut majd.

Ez még így is jóval több pénzt jelent a magyar támogatási rendszerhez viszonyítva, hiszen itthon egy egygyerekes család az osztrákokhoz képest nagyjából feleannyit, havi 12 200 forintot kap családi pótlék gyanánt.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

A krétafelkelés

Valaki feljelentette Michal M.-et – az eset nem nálunk, hanem a távoli és egzotikus Szlovákiában történt. Nálunk ilyesmi nem fordulhat elő.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van. Az ő kegyei éltetik, ő mozgatja a vezető személyi állomány tagjait, mint sakktáblán szokás a bábukat.