Novák Katalin és Bolsonaro a béke követei

  • narancs.hu
  • 2022. július 12.

Külpol

Haza, család, szabadság. 

Bolsonaro elnök úrral mi a béke követei vagyunk – mondta Novák Katalin köztársasági elnök a Jair Bolsonaro brazil elnökkel folytatott megbeszélés után adott sajtónyilatkozatában Brazíliavárosban. Brazília békeszerető ország, ahol az elmúlt száz évben nem volt háború, és azt szeretné mindenki, hogy ez a jövőben is így maradjon – mondta Novák Katalin, hozzátéve, azt szeretnénk, ha Magyarországot sem érintené a háború.

A brazil elnök azt hangsúlyozta, hogy fő célja megvédeni a család értékeit, kiállni a sajtószabadság és a demokrácia mellett. Azt mondta, hogy Novák Katalinnal kereskedelmi kérdésekről, a jövőbeli együttműködésről, a gazdasági kapcsolatokról is beszélgettek, amelyek folyamatosan bővülnek, hasonlóan a hadiiparhoz.

Nov?k Katalin Braz?li?ban

 
Novák Katalin köztársasági elnököt fogadja Jair Bolsonaro brazil elnök a brazíliavárosi Planalto-palotában 2022. július 11-én.
Fotó: Sándor-palota / MTI
 

Bolsonaro úgy fogalmazott, „100 ezer magyar él köztünk, és mi olyan ország vagyunk, ahol mindannyian békében élünk. Jelenleg konfliktus van Magyarország szomszédságában - az orosz-ukrán háborúra gondolok. Volt egy nagy beszélgetésem a háború előtt Putyin elnökkel. Az igazság sokszor fáj, de nincs más út, csak a békés együttélés”. A brazil elnök kiemelte, hatalmas megtiszteltetés számára Novák Katalin látogatása. Hangsúlyozta, hogy Magyarországot és Brazíliát a haza, a család és a szabadság védelme köti össze. (MTI)

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Magyar Péter-Orbán Viktor: 2:0

Állítólag kétszer annyian voltak az Andrássy úti Nemzeti Meneten, mint a Kossuth térre érkező Békemeneten, ám legalább ennyire fontos, hogy mit mondtak a vezérszónokok. Magyar Péter miszlikbe vágta Orbán Viktort egyebek mellett azzal, hogy saját szavait hozta fel ellene. Aztán megjött a Ryanair.

A béketárgyalás, ami meg sem történt

De megtörténhet még? Egyelőre elmarad a budapesti csúcs, és ez elsősorban azt mutatja, hogy Putyin és Trump nagyon nincsenek egy lapon. Az orosz diktátor hajthatatlan, az amerikai elnök viszont nem érti őt – és így újra és újra belesétál a csapdáiba.

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.