Orosz hackerek próbálják megzavarni az EP-választást

  • narancs.hu
  • 2019. március 21.

Külpol

Egy kiberbiztonsági cég állítólag bizonyítékot is talált rá.

A FireEye kiberbiztonsági cég jelentése szerint valós félelem, hogy az oroszok megpróbálják majd befolyásolni a májusi uniós választást - írja a HVG.

Az európai parlamenti választások kapcsán már több szakmai szervezet és kiberbiztonsági cég is jelezte, valaki(k) megpróbálhatnak majd beavatkozni a választás eredményébe. Erről beszélt nemrég a Microsoft, de a Facebook is úgy döntött, szigorúbb szabályokkal készülnek az EP-választásra. (Bár ettől nem sokan nyugodhattak meg, hiszen éppen ma derült ki, hogy milliók jelszavát tárolta titkosítás nélkül.)

A FireEye kiberbiztonsági cég szakemberei szerint két államilag is támogatott orosz hackercsoport, a Fancy Bear néven is ismert APT28, valamint a Sandworm olyan hitelesnek tűnő, valójában azonban adathalász e-maileket küldött szét a tisztviselőknek, amelyekkel kormányzati információkhoz juthatnának. A kiberbiztonsági szakemberek szerint az ATP28-nak is köze volt a 2016-os amerikai elnökválasztás meghackeléséhez, míg a Sandworm a 2018-as NotPetya nevű zsarolóvírus terjedéséért lehet felelős.

A FireEye szerint a két hackercsapat támadása folyamatos és jelenleg is zajlik. A cég arról nem beszélt, hogy került-e ki érzékeny adat.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.