Ott tán még az ég is kékebb: rengeteg magyar hajléktalan él Bécsben – Miért?

  • Teller Katalin
  • 2017. július 5.

Külpol

Hogyan jutottak ide, és milyen kilátásaik vannak? Erről kérdeztük őket.

Egyre több a magyar hajléktalan Bécsben. Bálint és Róbert a császárvárosi menhelyek közt élik az életüket. Hogyan jutottak ide, és milyen kilátásaik vannak? E heti, csütörtökön megjelenő nyomtatott kiadásunkban erről kérdeztük őket. Itt pedig egy jellemző részletet kiragadva igyekszünk kedvet csinálni a cikkhez.

A Hauptbahnhof közelében, idén kora tavasszal. Alig észrevehető magyar akcentussal fűszerezett, majdhogynem tökéletes angolságú fiatalember kér pénzt, mert éhes. Nem először találkozom vele. Visszatérő „utasa” a Budapestre induló vonatoknak: a pénztárcája elvesztésére-ellopására hivatkozva a hazaútra gyűjt pénzt. Aztán még Bécsben leszáll. A JOSI nevű, városi fenntartású úgynevezett nappali központban (a nappali melegedő megfelelője) lakcímhez segítették, hónapokig utasszervezőként dolgozott egy városnéző buszos cégnél, de elmondása szerint átverték, azóta kéreget, és mivel nemigen tudja, hogyan tovább, azt tervezi, hogy visszamegy Magyarországra. Bálint olaszul is kitűnően beszél, idegenvezetőként és kéregetőként megfordult már Velencében, Rómában és Nápolyban is. A nevelőotthonból kikerülve, érettségi után idegenvezetői képesítést szerzett egy népfőiskolán.

Bécs 3. kerülete, az év első forró hétvégéjén. Róbert, a Supertramps egyesület munkatársa, egy tematikus városi séta német és angol nyelvű idegenvezetője. A vasút mellett, egy használaton kívüli rakodó rámpáján élt fél évig egy matracon, egy új építésű, középosztálybeliek által lakott házzal szemben. Bár megszenvedte a privát szféra hiányát – alkalomadtán mintegy 40 kis- és középpolgári család előtt zajlott az élete –, az emberek közelsége biztonságérzetet adott neki. Azóta néhány romániai és szlovákiai magyar is ideköltözött, az időközben beszerzett ponyva mögött beszélgetnek, Róbert alkalomadtán hoz nekik egy kis pénzt a túravezetésért kapott borravalóból. A közelben lévő, egészen szürreális hajléktalanlakot is ő mutatja: egy bokrokkal benőtt dombot, amelyet klasszicista és 50-es évekbeli házak, valamint egy vasútállomás sínjei vesznek körbe. „Odabenn” többnyire drogfüggők, alkoholbetegek, prostituáltak, kisebb bűntettek miatt körözöttek táboroznak, gyakoriak a razziák. Róbert igyekezett elkerülni őket, különösen, amikor befogadták a közeli, VinziPort nevű, egyházi fenntartású éjjeli menhelyre, ahol vacsorát is kaphatott. Ám miután pénzt kért azért, mert egyik társát németre tanította, kiutasították onnan…

 

A teljes cikk a Magyar Narancs csütörtökön megjelenő nyomtatott kiadásában érhető el.

Figyelmébe ajánljuk

Magyar Péter-Orbán Viktor: 2:0

Állítólag kétszer annyian voltak az Andrássy úti Nemzeti Meneten, mint a Kossuth térre érkező Békemeneten, ám legalább ennyire fontos, hogy mit mondtak a vezérszónokok. Magyar Péter miszlikbe vágta Orbán Viktort egyebek mellett azzal, hogy saját szavait hozta fel ellene. Aztán megjött a Ryanair.

A béketárgyalás, ami meg sem történt

De megtörténhet még? Egyelőre elmarad a budapesti csúcs, és ez elsősorban azt mutatja, hogy Putyin és Trump nagyon nincsenek egy lapon. Az orosz diktátor hajthatatlan, az amerikai elnök viszont nem érti őt – és így újra és újra belesétál a csapdáiba.

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.