Perui elnökválasztás: Visszalépés-előny

szerző
Kovácsy Tibor
publikálva
2000/22. (06. 01.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Nem kell hozzá különösebb vakmerőség, hogy Alberto Fujimorit, a hivatalban lévő államfőt tippeljük a perui elnökválasztás győztesének, hiszen gyakorlatilag ellenfél nélkül indult a második választási fordulóban, miután ellenfele, Alejandro Toledo visszalépett, és választási bojkottot hirdetett. Azt már nehezebb megmondani, hogy mi történik majd, miután lehűlnek a belső és a diplomáciai indulatok.

Nem kell hozzá különösebb vakmerőség, hogy Alberto Fujimorit, a hivatalban lévő államfőt tippeljük a perui elnökválasztás győztesének, hiszen gyakorlatilag ellenfél nélkül indult a második választási fordulóban, miután ellenfele, Alejandro Toledo visszalépett, és választási bojkottot hirdetett. Azt már nehezebb megmondani, hogy mi történik majd, miután lehűlnek a belső és a diplomáciai indulatok.

De már maga ez a visszalépésügy is bonyolultabb a kelleténél. A perui választási hatóság ugyanis, amelynek független voltát illetően jóval több a kétely, mint a bizonyosság, nem fogadta el Toledo tiltakozó gesztusát, mondván, hogy semmi törvényes alapja nincs. A szavazólapokra rányomtatták tehát a nevét és a fényképét, ahogy ez arrafelé szokás. ´ maga is relativizálta a felhívását, hiszen Peruban a választás kötelező, aki nem voksol, harminchárom dollárnyi büntetéssel sújtható, ami a létminimum alatt élő többség számára elég sok pénz, nem mintha komolyan lehetne gondolni, hogy netán milliónyi bírságcsekket kézbesít majd a posta. Mindamellett Toledo azt tanácsolta, hogy aki tiltakozni akar, írja rá a szavazócetlire, hogy

"Nem - a csalásra",

és ezzel szavazott is, meg nem is, hiszen érvénytelen lesz a cédula.

Sokan követték a tanácsát, a lapzártánkkor ismert részeredmények szerint a választók egyharmada adott le ilyen szavazatot, de magára Toledóra is voksolt vagy tizenhat százaléknyi perui, miközben Fujimori éppen csak túljutott az ötven százalékon. A lényeg az, hogy nagyjából fennmaradtak az első forduló erőviszonyai. Akkor, április elején nemcsak hogy rezgett, de végül le is zuhant a léc. A szavazatszedők napokig piszmogtak az eredményekkel, és a nemzetközi megfigyelők, a környező országok, az Egyesült Államok és az Európai Unió komor dörgedelmei kellettek alighanem hozzá, hogy végül ne a tíz éve országló elnököt hozzák ki győztesnek, tehát hogy második menetre legyen szükség. Persze ez csak feltételezés, amelyet azonban épp elegen osztanak ahhoz, hogy a perui elnökválasztásból nemzetközi ügy legyen.

Hogy így történtek a dolgok, ebben nagy szerepe volt az Amerikai Államok Szervezetének, amely a megfigyelők derékhadát alkotta. A latin-amerikai országokban - már amelyikben nem hullik éppen szét az állam, mint például Ecuadorban, vagy nem vette át máris a hatalmat keménykezű önjelölt nemzetmentő, mint Venezuelában - így üzennek a kormányok a demokráciát öncélú lacafacának érzékelő új undokoknak. Lám, a nemzetközi megvetés, a nyomorúságos páriasors vár a választási manipulátorokra, amit aztán elmaradó befektetések, menekülő tőke, könny és bánat követ és tesz teljessé fájdalmas és rideg következetességgel. Hogy aztán lesz-e foganat, ez már egy további kérdés, tény, hogy a többrendbeli választási csalás bűne bizonyítottnak tekinthető.

Alberto Fujimorit, derék japán bevándorlók szorgos és nagyra törő agrármérnök leszármazottját éppen tíz évvel ezelőtt szinte a semmiből lőtte fel az elnöki posztra a szerencse és az ország reménytelen állapota. Két szélsőbalos gerillacsoport terrorizálta akkor az országot, továbbá a nyomor, a hiperinfláció, a kilátástalanság. És az őslakosság örök elnyomottságtudata, amely akkor a világszerte híres, de valahol mégiscsak a fehér hódító-utód felső osztály jelöltjének tűnő Mario Vargas Llosa íróban látta meg elégedetlensége céltábláját. Ha japán is, legalább alulról emelkedett föl, és nem fehér ember - ezek voltak Fujimori győzelmének fő tényezői, hiszen ígéreteit nem igazán szorították feszes körvonalak. Lépései aztán annál határozottabbaknak bizonyultak. Piacosított és privatizált, hogy csak úgy recsegtek-ropogtak a szorosra húzott nadrágszíjak. És hogy a remélt - és meg is valósult - eredményeket a gerillák ne tehessék tönkre, két évvel később egy lendületes, katonai támogatású önpuccs keretében szétzavarta a parlamentet, ne kelljen már annyit finomkodni a zavaros fejű őserdei leninistákkal és maoistákkal.

A zordon szigor a nemzet

vaskezű, de igazságszerető

atyjaként helyezte el Fujimorit a lakosság többségének hálás tudatában, ő pedig még arra is rájátszott, hogy származása szerint El Chinónak becézik; hogy ez japán helyett történetesen kínait jelent, végül is egyre megy, az efféléknek semmi sem drága. 1995-ben csak egyetlen akadálya volt az újraválasztásának, az ország alkotmánya, amely kizárta ezt. Nos, módosíttatta is gyorsan, és lényegében ellenfél nélkül győzött. Most azzal futott neki az újabb jelölésnek, hogy az új alkotmány elfogadásához képest értelmezendő a kétszeri indulás, amibe az első, a módosítás előtti nem számít bele. Felmerültek ugyan alkotmányos aggályok, de az akadékoskodó alkotmánybírókat rövid úton kipenderítette.

Ellenfele, Alejandro Toledo tulajdonképpen ugyanazt a perui álmot testesíti meg, amelynek libbenő fodrai Fujimorit is a felszínre hozták. ´ egyenesen őslakos szülőktől származik, akik faluról menekültek a nagyvárosba a szegénység elől. Testvérek számolatlanul, hétévesen cipőpucolás, aztán iskolai ösztöndíj, egészen egy amerikai, stanfordi közgazdász-doktorátusig és egy világbanki állásig. Ráadásul magával hozott egy szőke feleséget is, aki már beszéli az őshonos kecsua nyelvet - valóban a felemelkedés netovábbja. Toledo sem programja aprólékos részletezésével tüntet, emberarcú kapitalizmusról beszél, amely túlmutat az ingyenlevesen, Fujimori szegénypolitikájának a központi elemén, amelyet mindamellett iskola-, kórház- és útépítések is körülvesznek, személyes megjelenésével koronázott avatóünnepségekkel kiegészítve.

Az alapprobléma alighanem az, hogy Fujimori kissé belebuggyant a hatalomba, és nem hiszi, hogy bárki is jobban csinálhatná, mint ő. Paranoid célirányossággal felszámolta a törvényhozás és az igazságszolgáltatás függetlenségét, az állam lényegében belőle és a belső hírszerzésből áll. Tíz év azonban sok idő, arra mindenképpen elég, hogy sokan csalatkozzanak várakozásaikban, megelégeljék a formális, populista gesztusokat, megutálják a rendszer diktatórikus felhangjait. Ezért feleződött meg a perui közvélemény, ami máris hatalmas csapás Fujimorira. A többit pedig megteszi a nemzetközi nyomás. A baj csak az, hogy ilyenkor huzavonás, fájdalmas köztes időszak szokott következni, ami jó volt, az széthullik, ami meg jó volna, az kitolódik a beláthatatlan jövőbe. Perura most ez a sors vár.

Kovácsy Tibor

szerző
Kovácsy Tibor
publikálva
2000/22. (06. 01.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kis-Magyarország

még több Kis-Magyarország...

best of Narancs

Vélemény

még több Vélemény...