Gyors emlékeztetőként tán annyit szükséges felidéznünk, hogy a legutóbbi választások óta odaát egy "ellenzéki szerződés" fedőnevű, eddig megbízhatóan kikezdhetetlen paktumból kifolyólag szociáldemokrata párti illetőségű kisebbségi kormányzás folyik, a legnagyobb ellenzéki erő (a V. Klaus nevével és működésével szemrebbenés nélkül azonosítható Polgári Demokrata Párt, ODS) élénk közreműködésével. Bízvást állíthatjuk, hogy a
szerződésesen ellenzéki erők
kart karba öltve munkálkodnak a politikai térkép kétosztatúvá tételének mihamarabbi végérvényesítésén. Míg korábban jelentős energiákat mozgósítottak az elnöki jogkörök - melyek meglehet nem is annyira az alkotmányból, mint Vacláv Havel személyes hozományából táplálkoztak egy ideig - ilyen-olyan megkaszabolására (e meccs végeredménye még nem állapítható meg százszázalékosan, ám az elnök lendületes és visszafordíthatatlannak tetsző népszerűségvesztése már mint nettó bevétel jelentkezik a szocdem-polgári rubrikákban), azalatt az aprónép méretre vagdosására is maradt lendület, ami mára, pontosabban a múlt hét végére takaros választásitörvény-módosításban öltött frankensteini, szóval leginkább horrorisztikus testet.
A "nagyok", mondhatni, nem sokat lacafacáztak, s bizonyítván, hogy fajsúlyosabb disznóságokért nem mennek a szomszédba, fogták magukat, és elmentek a szomszédba, igaz, akciójukat némi időutazással téve szórakoztatóbbá. Arról van szó ugyanis, hogy pléhpofával lenyúlták Meciar mester e tárgykörben fogant törvényerejű rémlátomásait, és az sem zavarta nagyon őket, hogy e fényes taktika dacára Vlado a maga idejében legalábbis a kiszámolás sorsára jutott. (Láttunk már efféle logikát: az ötlet jó, csak a megvalósítója volt egy kicsit hibbant, mi majd ügyesebben csináljuk.) A választási küszöb applikálása körüli ügyességek tetszhettek leginkább meg a vladói készletből, hiszen egy az egyben emelték át. E szerint a választási szövetséget alkotó pártoknak együttesen kell meghaladniuk a számukból összeadódó (egyenként ötszázalékos) minimumot. Konkrétan négy párt összebagzódása esetén ez húsz merőben abszurd százalékot jelent.
Azon túl, hogy példaképük tapasztalatain okulva a kiskapukra is ügyeltek, még egy kellemes körülmény is segíti e nagy ívű projekt termőre fordulását. Jelesül az, hogy a kényelmes szocdem-polgári többség gombnyomására simán átsuhanó parlamenti határozatot követő hétvégi hangzavarból toronymagasan a békebeli kommunisták óbégatása emelkedett ki. Rohanunk
fellebbezni az alkotmánybírósághoz,
süvöltötték némileg idő előtt, hisz 24 fős parlamenti jelenlétük ehhez édeskevés, szövetségesek kellenének hozzá, fraternizálni viszont fázik a többi trpaslík (törpe, cseh).
Az persze nyilvánvalóan sanda feltételezés, hogy az utódvonásoktól duzzadó szocdemek jártak volna közbe egykori elvtársaiknál, bizonyos, általuk aligha ismert Piszkos Fred nevű hajósember szindrómáját alapul véve, hogy na, most legyetek nagyon-nagyon demokraták, drága elvtársak, ha valaha szerettetek bennünket. Szó, ami szó, a lehetőségek egy másik irodalmi allúzió, a 22-es csapdája mentén körvonalazódnak.
Mert, pláne így, két választás lazán vett félidejében, ezek a törzsökös komancsok egy-egy népszerűségi listán fene nagy csodákra képesek, noha ez a fajta vitézkedés még soha nem fialt a tényleges választásokon riasztó mennyiségű mandátumot, mint ahogy nem ütött fikarcnyi rést azon karantén falán sem, melyben a hozzájuk hasonló pártokat illik tartani ezen a tájon.
Egyedül tán Zemanék (a szocdemek) hajlamosak néha velük némi közös lészűrésre (a maguk részéről leginkább hűtési szándékkal), galád mód inkább operatíve, mintsem retorikailag, mert attól még ők is irtóznak, de mint múlt szerdán a lusztrációs törvény érvényességének meghosszabbítását megakadályozni szándékozó együttes fellépésük, az ilyesmi általában rossz véget szokott érni. Most meg, ugye, kifejezett ellenérdekeltség áll fenn közöttük. Ugyanakkor a régi jó elvtársak, pontosan napi népszerűségük tudatának magabízó birtokában, tétovázás nélkül tehetnek némi szívességet egykori helyetteseikből szerveződött, mélyen szociáldemokratikus komáiknak, annál inkább, hisz karakán kiállásuk további népszerűségnövekedéssel, ne adj´ isten, esetleges kényszerszövetségesek jelentkezésével is kecsegtet.
Nos, mindezen szerencsétlenkedések mentén gyakorlatilag letapogatható a Zeman-kabinet eddigi hivatali ideje. Félretett stratégiák, napi taktikázgatás, egyfelől a hamari fényes jövő bebiztosításán buzgólkodó Klausékkal szemben, leginkább egy tisztes vereséghez elegendő szavazóbázis következő választásig esedékes megtartása érdekében, másfelől a részükről nagy adag pesszimizmusra valló állandó figyelemmel az izgága kicsinyekre, nehogy má´ valamelyikük kinője magát.
Ha belegondolunk, az ODS-re mindkét fronton számíthatnak.
- ts -
