Aktuálisan és papíron azért buktak, mert az eurósáncban (ESFS: European System of Financial Supervisors) esedékes szlovák részvételt a miniszterelnök bizalmi szavazással kötötte össze, feltehetően ekképp próbálván zsarolni a kötelezettségvállalás ellen oly fenyegető vehemenciával ágáló koalíciós partnereit. Akik viszont nem hagyták magukat. A bukás valódi okai ennél némileg régebbi keletűek: egészen a koalíció megkötéséig nyúlnak vissza. Mindenesetre mára a kocka el van vetve: a bukás mesz-sze túlnő önmagán, s úgy átrajzolja hamarosan Szlovákia politikai térképét, mint eddig még semmi a világon. A megszokott pártszövetségeket nyugodtan elfelejthetjük.
Miért megy?
A dolog maga elég simán zajlott, s az előjelek sem ígértek semmi jót: mindenütt elfogadták már, amikor - az eurózóna országaiban utolsóként - Szlovákiában is terítékre került a mondott ESFS, az euró (legelőbb persze a görögök) megmentésére szánt csomag. A világ döbbent figyelemmel hallgatta a Pozsonyból érkező híreket, melyek szerint a kormánykoalíció nem is jelentéktelen belső erői állnak ki igen határozottan a csomag elfogadása ellen; elsősorban is a Richard Sulik vezette Szabadság és Szolidaritás (SaS) párt. Akik - szerfelett álságos módon - úgy érveltek, hogy Szlovákiát nem kötelezheti senki arra, hogy az unió rossz döntéseinek soráért viseljen extrém többletterheket - a 780 milliárd eurós elméleti alapból 7,7 milliárd esik Szlovákiára.
Hogy az érvelésük mennyire volt népszerű, jószerivel másodlagos kérdés, mert egyfelől ki szeret fizetni, másfelől (és sokkal inkább) mindenki szeme előtt az lebegett, hogy mit is akarnak ezzel elérni. Hacsak nem a kormány (benne saját maguk) megbuktatását. Hiszen az már a szavazás előtt is tisztán látszott, hogy ők esnek el a hatalomtól legmesszebbre - ennek ellenére nem kizárható ez a motiváció sem. Ami végül bekövetkezett, tökéletesen ebbe az irányba mutat: a SaS elszabotálta kedden a szavazást, s megdőlt a kormány, vele egy-két napra a mentőcsomag is. Ám Radicová már a bukfenc éjszakáján arra szólította fel megmaradt partnereit, hogy azonmód kezdjenek tárgyalásokat Robert Ficóval az ESFS elfogadásáról - immár őnélküle. Kezdtek is, aztán be is fejezték igen hamar, mert Fico rövidre zárta annyival az ügyet, hogy a szavazástól kedden magát távol tartó legnagyobb parlamenti frakció - az övé, azaz a SMER-é - rögtön teljesíti a kedves kérést, amint megállapodás születik az előre hozott választásokról. ' diktált, a kormánymaradék meg értelmes arccal bólogatott: Európa fellélegezhetett, egykori halványfekete báránykája megmentette a nagy prozsét, az ESFS második nekifutásra vette az utolsó akadályt is.
Ha tehát a SaS arra játszott, hogy jó ideig ne kerüljön kormányra, az bejött. Hiszen - ha hihetünk a legfrissebb szlovákiai közvélemény-kutatásoknak, s miért ne - a 2012. március 10-én esedékes előre hozott választások szinte biztos befutója, Európa új barátja, a SMER aligha veszi be őket, az összefogás kerékkötőit bármibe is. A dolgok e felmérések szerint persze momentán úgy állnak, hogy akik a SaS-nál esetleg kevésbé nyílt sisakkal játszottak Radicová bukására, ugyancsak elszámították kicsinyt magukat, lévén Fico - ha minden így marad - tavasszal egyedül is képes lesz kormányt alakítani. Így például egy Radicovátlanított nagykoalícó is egyre biztosabban látszik távolodni, hisz' SaS ide, SaS oda, a miniszterelnököt vélhetően mégis saját pártja, az SDKÚ vezetői vitték a falnak. Radicová ugyanis egyedül aligha tudta volna kivitelezni azt a gyorsan végzetesnek bizonyuló okosságot, hogy majd úgy lehet sarokba szorítani Sulikot, ha összekapcsoljuk a mentőcsomagot egy jó kis bizalmi szavazással - nyilván nem kell különleges paranoia egy ilyen elképzelésben meglátni az ordító csapdát. Egyes elemzők bizton állítják is, hogy a miniszterelnök a pártvezetés nyomására hozott ilyen döntést. De legyen ez csupán színtiszta összeesküvés-elmélet, a helyzet attól sem lesz jobb, csak visszaugrunk az egyes mezőre, hogy tudniillik ennyi volt a négy párt (valójában hat: a SaS is, a Híd is bevitt magával még egy-egy alakulatot: az Egyszerű Embereket és a Polgári Konzervatív Pártot) koalíciójában.
Persze a bukott miniszterelnök nélküli SDKÚ mellett is el tudunk képzelni - szigorúan innen nézve - önként jelentkezőket a SMER vezette koalícióba; gyakorlatilag mindenkit. Mondjuk a Magyar Koalíció Pártját leszámítva, noha korántsem biztos, hogy képesek lesznek élni az ölükbe hullott lehetőséggel, és vissza tudnak kapaszkodni a parlamentbe. A lehetőség mindenesetre adott: a kormányzás kudarcos volta s maga a bukás ugyanis nyilván valaminő szavazatvesztést fial a magyar szavazók közt is a Hídnak. Ezek egy részére okkal tarthat számot az MKP, már ha képes mondani nekik valamit azon kívül, amit a tavalyi kampányban bírt, mármint, hogy Ficóval soha (akkor a Híd is ezt mondta), illetve mi vagyunk az igazi magyarok, a hidasok meg nem azok.
Miért jön?
Voltaképpen másodlagos vagy elhanyagolható kérdés, hogy a koalíció felállása óta folyamatos torzsalkodások közt melyik konkrét ügyön borult végül a bili. S még jó is, hogy így alakult, mert ezt egyfelől a tagadhatatlan külső elvárások, másfelől az ellenzék eminens politikai érdekei miatt szinte azonnal lehetett orvosolni. Radicová kormánya "a rugalmasság, a kompromisszumkészség és az önmérséklet próbája lesz", írtuk tavaly júniusban, az elvesztve megnyert választások után. Nos, a jelzett próbát gyakorlatilag egy percig sem állta a koalíció, az elmúlt év a kormányon belüli vitáktól volt hangos. Bár mindig túlverekedték magukat rajta - nem sérülések nélkül, inkább valós eredmények híján jöttek ki mindből. Egy árva szót nem szólhatna - pláne a mai események fényében - senki, ha Iveta Radicová kormánya az országot elhagyni készülő orvosok ügyébe vagy az adóreformba vagy éppenséggel a pedagógussztrájkba bukik bele. De sorolhatnánk még hosszan az elmúlt év nyavalyáit, amiket ráadásul addig farigcsáltak a kompromisszumok, míg fogpiszkáló sem lett belőlük, nemhogy valós megoldás.
A Fico-ellenesség, ami köré e négyes-hatos koalíció szerveződött, e torlódó megoldatlanságokkal szemben természetesen nem bizonyult elégséges összetartó erőnek. Bár e Fico-ellenességre minden esetben lehetett elfogadhatónak tűnő indokokat felhozni, valójában mégsem létezett; csak a hatalom megszerzésének és megtartásának volt a fedősztorija. Így a bukás is elkerülhetetlen volt, és roppant időszerű is. Lesz eztán, ahogy lesz: a víz valamivel biztosan tisztább lesz a pohárban.
Robert Fico több mint tíz esztendeje Szlovákia legnépszerűbb politikusa. Bár e közkedveltség ellenzéki korában izmosodott megkerülhetetlenné, csak tovább nőtt kormányon - ő és pártja több szavazatot szerzett az elbukott 2010-es választásokon, mint a megnyert 2006-oson. És nem kopott, csak tovább nőtt a Radicová-kormány (múlt) ideje alatt is. Ha másért nem, a kormány sorozatos hibái miatt, s persze azért is, mert Fico a kormányzással együtt megszabadult kevéssé szalonképes szövetségeseitől is. Ha azt találgatjuk, hogy kikből fog állni a majdani, illetve reménybeli második Fico-kormány, semmi okunk a politikai süllyesztőben eltűnt Vladimír Meciar nevét, de még a jó ideje egyfolytában túlélési harcot folytató Jan Slotát a szájunkra venni. S ez kétségkívül pozitív várakozásokra ad okot. Mert arról aligha lehetnek illúzióink, hogy most Fico nem primer politikai érdekből szavazott az eurómentő csomagra, s ha a kormány egységes a kérdésben, ő biztos ellene megy.
De ami történt, megtörtént. Fico e mostani szavazata olyan precedens, ami alól kormányon sem nagyon tud majd kibújni. Vagy ha mégis, sokan lesznek gazdagabbak egy újabb csalódással.
