Színház

Léda a Titanicon

Kulcsár Noémi Tellabor: Balaton – Lacus Pelso

  • Molnár T. Eszter
  • 2025. július 23.

Kritika

Ki ne szeretné a Balatont? Főleg, ha csak a szépre emlékszik? Arra, hogy a vonat vidáman, sőt pontosan fut be a hűs állomásra, a papucs nem töri a lábat, a naptej megvéd a leégéstől, és van hely az árnyékban a kempingszéknek és a gumimatracnak.

Nem véletlen, hogy Putnoky Gábor Csak a szépre emlékezem című dalával indul a 2022-ben született, nagyon keveset játszott előadás, amelyet a társulat kimondottan a nyári estékre tartogat, így az idén is csak egyetlen alkalommal, a Nemzeti Táncszínház égisze alatt működő szabadtéri TáncPark programjában mutatták be. Hogy a rendező-koreográfus komolyabb művei mellett jól megfér a humor, azt legkésőbb a 2017-es Szentivánéji álom és a 2021-es Ahogy tetszik óta tudjuk, de a Balaton azt is példázza, hogyan illeszkedik a kortárs tánc a kertszínház – a könnyedséget nemcsak elnéző, de egyenesen megkövetelő – programjába.

A darab vonatzakatolástól strandzsivajig és tücsökciripelésig terjedő hangkulisszával, pantomimszerű színészi játékkal és számos felfújható strandkellékkel meséli el egy régi nyaralás, vagy inkább általánosságban „a nyaralás” történetét. A szórakoztatást szolgálják a hatvanas, hetvenes és nyolcvanas évek slágerei és az utalások is. A hattyú visszatérő szereplővé válik, egyszer csábítóként jelenik meg, máskor mint hajó vagy a tó könnyű haragú, nagy testű madara, ám a súlyosabban induló mozzanatok is rendre viccbe fordulnak: Léda egy pillanat alatt a Titanic tatján álló Rose-zá változik, a vízimentő elsősegélyt nyújt egy fuldokló gumimatracnak, Odette pedig úszógumit visel a tányérszoknya helyén. Az ellentétekre és kikacsintásokra épülő dramaturgiába öt nagyszerű fiatal táncos visz életet. Külön szóra érdemes Hován Marcell komoly komikusi teljesítménye, amellyel újra és újra arra emlékezteti a nézőt, hogy milyen keskeny a fájdalom és a nevetségesség közötti határ.

 
Fotó: Kaszner Nikolett 

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Fiúk a barakkból

Andy Parker sorozata sokáig megtéveszt a cukiságával, és csak lassan virrad a nézőre, hogy más üzenet rejlik itt. Az érzékeny és nagyon is meleg Cameron Cope (a valós koránál jóval hamvasabbnak és naivabbnak tetsző Miles Heizer) rejtélyes indíttatásból úgy dönt, hogy nehéz természetű édesanyját azzal tudná a legjobban kiborítani, ha csatlakozna a tengerészgyalogsághoz.

Szellemes

Ifj. Vidnyánszky Attila „saját” Hamletjének színpadra állításához tett vállalásaiból akár már egy is túl nagynak tűnhet. Nemcsak a darab címe változott meg: az „és a többi, néma csend” válik a rendezői elképzelés alfájává és ómegájává is.

Lehetnénk jobban is

Ismerjük a híres idézetet, amelyben Rousseau a polgári társadalom megteremtését az első emberhez köti, aki „bekerített egy földdarabot és azt találta mondani: ez az enyém, s oly együgyű emberekre akadt, akik ezt el is hitték neki”.

„Ők nem láthatatlanok”

A Pirkadatig című krimiért 2023-ban elnyerte a legjobb mellékszereplőnek járó Ezüst Medvét. Transz színésznőként aktívan kiáll a transz emberek jogaiért és láthatóságáért – minderről és persze Tom Tykwer új filmjéről, A fényről is kérdeztük őt, amelynek mellékszereplőjeként a Szemrevaló Filmfesztiválra érkezett Budapestre.