Színház

Léda a Titanicon

Kulcsár Noémi Tellabor: Balaton – Lacus Pelso

  • Molnár T. Eszter
  • 2025. július 23.

Kritika

Ki ne szeretné a Balatont? Főleg, ha csak a szépre emlékszik? Arra, hogy a vonat vidáman, sőt pontosan fut be a hűs állomásra, a papucs nem töri a lábat, a naptej megvéd a leégéstől, és van hely az árnyékban a kempingszéknek és a gumimatracnak.

Nem véletlen, hogy Putnoky Gábor Csak a szépre emlékezem című dalával indul a 2022-ben született, nagyon keveset játszott előadás, amelyet a társulat kimondottan a nyári estékre tartogat, így az idén is csak egyetlen alkalommal, a Nemzeti Táncszínház égisze alatt működő szabadtéri TáncPark programjában mutatták be. Hogy a rendező-koreográfus komolyabb művei mellett jól megfér a humor, azt legkésőbb a 2017-es Szentivánéji álom és a 2021-es Ahogy tetszik óta tudjuk, de a Balaton azt is példázza, hogyan illeszkedik a kortárs tánc a kertszínház – a könnyedséget nemcsak elnéző, de egyenesen megkövetelő – programjába.

A darab vonatzakatolástól strandzsivajig és tücsökciripelésig terjedő hangkulisszával, pantomimszerű színészi játékkal és számos felfújható strandkellékkel meséli el egy régi nyaralás, vagy inkább általánosságban „a nyaralás” történetét. A szórakoztatást szolgálják a hatvanas, hetvenes és nyolcvanas évek slágerei és az utalások is. A hattyú visszatérő szereplővé válik, egyszer csábítóként jelenik meg, máskor mint hajó vagy a tó könnyű haragú, nagy testű madara, ám a súlyosabban induló mozzanatok is rendre viccbe fordulnak: Léda egy pillanat alatt a Titanic tatján álló Rose-zá változik, a vízimentő elsősegélyt nyújt egy fuldokló gumimatracnak, Odette pedig úszógumit visel a tányérszoknya helyén. Az ellentétekre és kikacsintásokra épülő dramaturgiába öt nagyszerű fiatal táncos visz életet. Külön szóra érdemes Hován Marcell komoly komikusi teljesítménye, amellyel újra és újra arra emlékezteti a nézőt, hogy milyen keskeny a fájdalom és a nevetségesség közötti határ.

 
Fotó: Kaszner Nikolett 

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van.

Szintén zenész

  • - turcsányi -

Nyilván nincs új a nap alatt, mindenesetre a síkhülye gyerekrabló történetét láttuk már kétszer, s éppenséggel olvashattuk is volna, ha Evan Hunter (a számos álnéven alkotó Salvatore Albert Lombinót Ed McBainként ismerjük jobban) 1959-ben publikált regénye megjelenik magyarul, de nem jelent meg, noha a szerző távolról sem alulreprezentált alakja a magyar könyvkiadásnak, beleértve a komcsit is).

Patchwork művészportrékból

A Fuga leghátsó, ámde igen nagy méretű termében látható a művész 2012 óta futó sorozatának (Ember Embernek Embere) majdnem teljes összegzése. A magángyűjtőktől is visszakölcsönzött alkotásokkal együtt a kiállításon 34 mű szerepel – sajátos, „bogis” művészportrék a nemzetközi művészszcéna volt és jelenlegi nagyjairól. S bár G. Horváth mindenekelőtt festő, a művészi Pantheonjában szerepet kapnak szobrászok, fotósok, konceptuális alkotók és performerek is.