Sztrájkoló balettművészek kényszerítették engedményekre a francia kormányt

  • MTI/narancs.hu
  • 2019. december 29.

Külpol

A nyugdíjkedvezményüket féltik.

Engedményeket ajánlott a francia kormány a nyugdíjkorhatár emelése ellen tiltakozó balettművészeknek, akiknek a sztrájkja már több mint nyolcmillió euró veszteséget okozott.

A Les Echos francia gazdasági napilap szerint Franck Riester kulturális miniszter és Laurent Pietraszewski nyugdíjreformért felelős államtitkár a Párizsi Operaház vezetőjének írt levelében azt javasolta, hogy a tervezett reformot csupán a 2020. január elseje után állományba vett táncosok esetében kezdjék el alkalmazni.

A hét elején viharos gyorsasággal terjedt el a közösségi médiában, amint a sztrájkoló táncosok a Párizsi Szimfonikus Zenekar kíséretében A hattyúk tava egyes jeleneteit eltáncolva tiltakoztak Emmanuel Macron elnöknek a kedvezményes nyugdíjukat érintő tervei ellen "A kultúra veszélyben van" feliratú molinók előtt.

A párizsi balettművészek nyugdíjkedvezményei a 17. századig nyúlnak vissza. Ezek egyike, hogy 42 éves korukban öregségi nyugdíjba vonulhatnak, két évtizeddel korábban, mint egy átlagos dolgozó. Nyugdíjkedvezményüket veszély fenyegeti, ha bevezetik a nyugdíjrendszer egységesítésre vonatkozó és annak igazságosabbá tételére hivatott reformot, amelynek értelmében a dolgozók 64 éves korukban mehetnek nyugdíjba, és kiegyensúlyozzák a nyugdíjköltségvetést.

A kormány levelet intézett a Comedie Francaise, a legjelentősebb francia színtársulat vezetéséhez is, amelynek tagjait, az operaház vezetésével együtt, tárgyalásokra hívott meg január elejére.

A sztrájk keretében mindkét társulat lemondta előadásait, csupán a balettelőadások elmaradása több mint nyolcmillió euró veszteséget okozott az operaház hét eleji közlése szerint.

Figyelmébe ajánljuk

A béketárgyalás, ami meg sem történt

De megtörténhet még? Egyelőre elmarad a budapesti csúcs, és ez elsősorban azt mutatja, hogy Putyin és Trump nagyon nincsenek egy lapon. Az orosz diktátor hajthatatlan, az amerikai elnök viszont nem érti őt – és így újra és újra belesétál a csapdáiba.

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.