Timmermans szerint Trump idiotizmusát csak egy egységes Európai Unió állíthatja meg

  • narancs.hu
  • 2019. április 30.

Külpol

Meg kell mutatni, hogy a tagállamok nem játszhatók ki egymás ellen.

Az európai szociáldemokraták listavezetője és az Európai Bizottság első alelnöke a klímaváltozásról és környezetvédelemről alktott álláspontja miatt idiótázta le Trumpot az európai parlamenti választások csúcsjelöltjeinek vitáján Masstrichtban.

Timmermans szerint meg kell őrizni az EU egységét, meg kell mutatni, hogy a tagállamok nem játszhatók ki egymás ellen, és nem fogják engedni a multilaterális rendszer lerombolását.

"A Donald Trump utáni világra akarunk gondolni, amelyben visszatérhet a szolidaritás az Egyesült Államok és Európa között – mondta. "Kizárólag egy egységes Európa Unió lehet képes megállítani Trump amerikai elnököt és idiotizmusát a klímaváltozás és a környezet ügyében" — tette hozzá.

Timmermans arról is beszélt, hogy a keleti tagállamok bérei jelentősen elmaradnak, akár csak a harmadát teszik ki a nyugati béreknek, míg az árak már hasonlóak. Ezen szerint úgy lehetne változtani, ha az érintett országok nagyobb befolyást adnának a szakszervezeteknek.

false

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.