Több alkalommal kitoloncolt menedékkérők ezrei élnek Németországban

  • MTI
  • narancs.hu
  • 2019. december 1.

Külpol

Német sajtóértesülés sokkol.

Korábban már több alkalommal is kitoloncolt migránsok ezrei élnek Németországban - írja az MTI a Welt am Sonntag című vasárnapi lapra hivatkozva, mely a német kormány adatait idézi.

A lap úgy tudja, hogy összesen 28 283 olyan, 2012 óta beutazott bevándorló tartózkodik jelenleg Németországban, akit kitoloncoltak, vagy önként elhagyta az országot, de ennek ellenére visszatért, és legalább egy újabb menedékkérelmet terjesztett elő. Október 30-i adatok szerint a menedékjoggal visszaélők jelentős többsége (22 050) eddig egy alkalommal tért vissza Németországba, és terjesztett elő újabb menedékkérelmet. 4916 bevándorlónak viszont a jelenlegi a harmadik próbálkozása, 1023-nak pedig már a negyedik, sőt 294 esetben már legalább az ötödik.

A Welt am Sonntag ugyanakkor felhívja a figyelmet, hogy ez a személycsoport elenyésző részét alkotja a menedékkérőknek. A német statisztikai hivatal szerint ugyanis 2010 és 2018 között 1,78 millió menedékkérő érkezett Németországba.

Horst Seehofer német belügyminiszter november elején jelentette be, hogy tovább szigorítják a határellenőrzést, és keményebben lépnek fel a menedékjoggal visszaélőkkel szemben Németországban, miután felháborodást okozott Ibrahim Mirinek, egy közel-keleti eredetű bűnözői csoport kitoloncolt vezetőjének a visszatérése. A szigorítás keretében bevezetik a többi között azt is, hogy kitoloncolási őrizetbe kell venni mindazokat, akik kitiltásuk ellenére visszatérnek Németországba, hogy menedékjogi kérelmet nyújtsanak be.

Figyelmébe ajánljuk

Az Amerika–EU-vámalku tovább nyomhatja a magyar gazdaságot

Noha sikerült megfelezni az EU-t fenyegető amerikai vám mértékét, a 15 százalékos általános teher meglehetősen súlyos csapást mérhet az európai gazdaságokra, így a magyarra is. A magyar kormány szerint Orbán Viktor persze jobb megállapodást kötött volna, de a megegyezés az orosz gázimportra is hatással lehet. 

Megjött Barba papa

A Kőszegi Várszínház méretes színpada, több száz fős nézőtere és a Rózsavölgyi Szalon intim kávéház-színháza között igen nagy a különbség. Mégis működni látszik az a modell, hogy a kőszegi nagyszínpadon nyáron bemutatott darabokat ősztől a pesti szalonban játsszák. 

Gyógyító morajlás

Noha a szerző hosszú évek óta publikál, a kötet harminckét, három ciklusba rendezett verse közül mindössze három – a Vénasszonyok nyara után, a Hidegűző és A madár mindig én voltam – jelent meg korábban. Maguk a szövegek egységes világot alkotnak. 

Elmondható

  • Pálos György

A dán szerzőnek ez a tizedik regénye, ám az első, amely magyarul is olvasható. Thorup írásainak fókuszában főként nők állnak, ez a műve is ezt a hagyományt követi. A történet 1942-ben, Dánia német megszállása után két évvel indul.

Gyulladáspont

Első ránézésre egy tipikus presztízskrimi jegyeit mutatja Dennis Lehane minisorozata: ellentétes temperamentumú nyomozópáros, sötétszürke tónusok, az Ügy, a magánélet és a lassacskán feltáruló múltbeli traumák kényelmetlen összefonódásai.

Mármint

A hullamosói szakma aránylag ritkán szerepel fiatalemberek vágyálmai közt. Először el is hányja magát Szofiane, a tanulmányait hanyagoló, ezért az idegenrendészet látókörébe kerülvén egy muszlim temetkezési cégnél munkát vállalni kénytelen arab aranyifjú.