Úgy tűnik, Ursula von der Leyen tényleg összehozhatja a felerészt nőkből álló Európai Bizottságot

  • narancs.hu
  • 2019. augusztus 29.

Külpol

Eddig 13-12 a férfi/nő arány.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság megválasztott elnöke egyik szimbolikus ígéreteként azt vállalta, hogy biztosi kollégiumában egyenlő arányban képviseltetik majd magukat a nők és a férfiak.

A legtöbb tagállam biztosjelöltjét már ismerjük, és a nemi egyensúlyra vonatkozó vállalás ez alapján teljesíthetőnek látszik.

Cornelius Hirsch, a Politico újságírójának összesítése szerint a 25 ismertté vált jelöltből 12 nő és 13 férfi. Nőt jelölt a Bizottságba Dánia, Ciprus, Bulgária, Csehország, Málta, Észtország, Finnország, Svédország, Portugália, Franciaország és Horvátország, illetve nő lesz a német kormányból érkező elnök is.

Olaszország a kormányválság miatt még nem jelölt biztost, Románia pedig egy női és egy férfi politikust is előterjesztett, további mozgásteret adva von del Leyennek. Az Egyesült Királyság a Brexit miatt nem tervez jelölni, így a testület 27 fős lesz. Kérdés, UVDL megelégedne-e 13 nővel, vagy rámegy a 14 fős többségre is,

Összehasonlításképp, a Juncker-bizottságban 19-9 a férfi/nő arány.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.