Varga Judit úgy érzi, nagyon konstruktív szellemben folytak a tárgyalások az Európai Bizottsággal

Külpol

„Ennek a szellemnek a megőrzésén dolgozunk együtt” – hangsúlyozta a miniszter. A fő téma a korrupció volt.

Fontos, hogy az európai partnerek lássák, Magyarország nagyon konstruktív szellemben tárgyalt végig a nyári szünetben az Európai Bizottsággal a közösen kidolgozott javaslatok érdekében, amelyek célja, hogy Magyarországon az uniós sztenderdek szerint is hatékonyan működjön a közbeszerzések átláthatósága, valamint az összeférhetetlenség, illetve a korrupció elleni küzdelem – mondta csütörtökön Párizsban Varga Judit igazságügyi miniszter, miután megbeszélést folyatott Emmanuel Macron államfő Európa-ügyi tanácsadójával és Laurence Boone Európáért felelős államtitkárral.

A tárcavezető kiemelte: fontos, hogy az európai partnerek megértsék közelebbről is a magyar álláspontot a jogállamisági eljárásokról, valamint az Oroszország elleni energiaszankciók és a háború kérdésében.

Emlékeztetett: Magyarország több intézkedést is javasolt augusztus végén válaszlevelében, és a brüsszeli tárgyalások során egyetértett tárgyalópartnereivel abban, hogy az uniós pénzek hatékony, átlátható és szabályos elköltése ugyanannyira az Unió, mint a magyar adófizetők érdeke is, „egy olyan közös érdek, amiért nagyon sok garanciát tudott a magyar kormány vállalni”. „Mindent megadtunk, amit az EU kért, ezért várjuk a pozitív elbírálását” – tette hozzá.

A tárcavezető szerint konstruktív, pozitív, megoldásorientált hangnemben zajlott Brüsszelben a tárgyalássorozat, amelyen „konkrét kérdésekre és javaslatokra lehetett reagálni, s nem általános elégedetlenséget fogalmaztak meg, ahogy a korábbi vitákban lehetett hallani”.

„Ennek a pozitív hangulatnak és magatartásnak a megőrzésén dolgozunk együtt az Európai Bizottsággal, amely jelenleg a megoldás része” – hangsúlyozta. A miniszter szerint „jó, hogyha mindezt tudják azok a nagy európai országok is, amelyek figyelik az Európai Bizottság és Magyarország közötti tárgyalásokat”.

A javaslatok közül Varga Judit kiemelte: Magyarország 15 százalék alá viszi az egyszereplős közbeszerzések arányát mind a nemzeti, mind az európai közbeszerzéseknél, korrupciós büntetőügyekben az ügyészség döntésével szemben bírósági jogorvoslati rendszert vezet be, s egy olyan hatóság felállításáról is döntött, amely a közbeszerzések szabályosságát a legmagasabb szinten tudja majd ellenőrizni és garantálni, valamint a közbeszerzések költséghatékonyságát is értékélő teljesítménymérési rendszereket fog kidolgozni.

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.

Aktuális értékén

Apám, a 100 évvel ezelőtt született Liska Tibor közgazdász konzisztens vízióval bírt arról, hogyan lehetne a társadalmat önszabályozó módon működtetni. Ez a koncepció általános elveken alapszik – ezen elvekből én próbáltam konkrét játékszabályokat, modelleket farigcsálni, amelyek alapján kísérletek folytak és folynak. Mik ezek az elvek, és mi a modell két pillére?

Támogatott biznisz

Hogyan lehet minimális befektetéssel, nulla kockázattal virágzó üzletet csinálni és közben elkölteni 1,3 milliárd forintot? A válasz: jó időben jó ötletekkel be kell szállni egy hagyomány­őrző egyesületbe. És nyilván némi hátszél sem árt.

Csak a nácikat ne!

Egy Magyarországon alig létező mozgalommal harcol újabban Orbán Viktor, miközben a rasszista erőszak nem éri el az ingerküszöbét. A nemzeti terrorlista csak első ránézésre vicces: igen könnyű rákerülni.

Ha berobban a szesz

Vegyész szakértő vizsgálja a nyomokat a Csongrád-Csanád megyei Apátfalva porrá égett kocsmájánál, ahol az utóbbi években a vendégkör ötöde általában fizetésnapon rendezte a számlát. Az eset után sokan ajánlkoztak, hogy segítenek az újjáépítésben. A tulajdonos és családja hezitál, megvan rá az okuk.