Kultúra

A kortárs fotóművészet - Nyugat-Európához képest majd harminc évvel - megkésett magyarországi kanonizálásának elősegítésére a Műcsarnok a düsseldorfi iskola egyik nemzetközileg is elismert képviselőjét, Thomas Ruffot mozgósította. A művész maga is részt vett a kiállítás rendezésében, bár a cím csalóka: Dékei Kriszta

Sztupa és Troché nekieredtek a Fekete-erdőnek, ami annál is könnyebben ment, mert ott illik eredni - és nem például Szibériában. Hiába is tagadnánk, vannak ellentmondó dokumentumaink is az esetről, melyek szerint egy klinikáról szöktek, ahol német tudósok tartották őket fogva, kísérleti célokból.

Bár a hangversenyzongora közkedveltsége csorbítatlan marad, amint azt Vásáry Tamás ismeretterjesztéssel és anekdotázással egybekötött Debussy-estje is fényesen bizonyítani fogja (Zeneakadémia, január 15., fél nyolc), azért az előttünk álló hét domináns hangszere alighanem mégis a gordonka lesz. Ilyesformán a Budapesti Fesztiválzenekar soros három hangversenyén is e nemes instrumentum jut majd szólószerephez Robert Cohen segedelmével.

A hagyományos, finomított fehér cukor kezd kimenni a divatból. Egészségügyi szemszögből nyilván jogos a hanyatlás, be kell azonban vallani, hogy a cukor ugyanolyan fontos, mint a só.

A Nagymező utcában vacsorázni szokás, operettet sem játszanak este hét előtt. De mit tegyünk, ha fagyos szürkületben - ezt mondják ilyenkor ebédidőnek - vetődünk a környékre, mint a részeg bonviván a díszletek közé?

Rutkai Bori, a Specko Jedno énekese, szakács.

20 ÉVE VOLT 1989 A történelmi matematika jegyében az idei esztendő visszatérő témája a rendszerváltás - itthon és mindenfelé, ahol az európai politikai színtér átrendeződésére figyelnek. A budapesti OSA Archívum 60 ezer oldalnyi szöveget, 200 órányi mozgóképet és 300 órányi hanganyagot digitalizál és tesz elérhetővé honlapján (osaarchivum.org).

De Kervern a kövér, Delépine a nyúlánk - Európa legzsibbasztóbb komikusai. Franciaországban népszerű tévésztárok, nálunk Aaltra című első filmjüket lehetett látni pár éve (Píszí rájder, Magyar Narancs, 2006. szeptember 7.). A Mathieu Kassovitz produceri szerepvállalásával fémjelzett Profi bérgyilkost keresünk - nem nem akadály (Louise-Michel) a harmadik dobásuk a nagyvászon felé. A San Sebastián-i Filmfesztiválon beszéltünk velük. Pontosabban: dumáltunk. Kriston László

Posztkonceptuális geometria, következetesség, játékosság, nyitottság: a budapesti Ludwig Múzeumban február 22-ig látható a művészetpedagógus, kísérleti filmes, festő- és grafikusművész retrospektív kiállítása. Dékei Kriszta

A kézikamerás horrorfilmek alapvetően az alanyi költészet kései mutánsai: ez veled is megtörténhet, sugallják, de a néző ilyetén esedékes bekebelezése mindig pengeélen táncol - tudniillik valahányszor marad némi kétségünk; ad notam: hajítsad már el azt a kamerát, és rohanj! A {rec} ezt a problémát amilyen egyszerűen, olyan remekül, egyben félelmetesen oldja meg: a tűzoltóállomás átlagos estéjét megörökíteni szándékozó tévéstáb elbeszélői pozíciója kiköveteli egyrészt, hogy mindent filmre vegyünk, másrészt egy tévéműsor nézőjeként sokkal hihetőbben és alattomosabban kerülünk közel a történethez, mint a hagyományos kameraszubjektív nézőponttal. Szó se róla, számos magyar médiaipari termékről el tudjuk képzelni, hogy a muszterei közt horrorisztikus részletek lappangnak, mindenesetre a filmbéli tűzoltókkal foglalkozó bulvárinformációs műsornak induló valóságshow meghitten ismerős - a tűzoltók elébb unatkoznak, majd jön végre egy riasztás, be kell hatolni egy öregasszony lakásába, aki már jó ideje nem mutatkozik, ráadásul furcsa hangok szűrődnek ki tőle.

Főhősünk esete némileg hajaz a Csokonai Vitéz Mihályéra. Csapért küldik Vitézt, de egész napos trip lesz belőle, csapot-papot, s mindent felejt nevezett.

A rajongás, amennyiben tárgya testi épségét és éjszakai nyugalmát nem veszélyezteti, tiszteletre méltó, ámbár gyakran lenézett elfoglaltság, pedig azért, mert valaki birodalmi lépegetőnek öltözik a szabadidejében, még nem kizárt, hogy munkaórái alatt hasznot hajt a társadalomnak. Persze van élet a rajongás bevett csatornáin, a fanclubközi közlekedésen túl is: Esterházy esete az Iskola a határonnal vagy Az elveszett frigyláda fosztogatói tizenévesek által elkövetett barkácsváltozata messze túlnőtt a szűken vett rajongói körön, maguk is rajongásra ösztönző teljesítményként vonultak be a köztudatba.

Feszes grafitszürke ingek és vonalzóval belőtt sérók helyett mezítláb, szimpla farmerben és átlagpólóban feszít a svéd zenekar a legújabb fotókon, az arcokat vállig érő haj és borzas szakáll keretezi. A zenekari imázs természetesen a módosult zenéhez igazodik: a Sonics-féle nyers és harsány garázsrock és a klasszikus soul érzékien lüktető keveréke helyett az új lemezen jobbára napfényes, hullámhabos, tunya kaliforniai hippihangulat uralkodik (a lemezt Rick Rubin hollywoodi stúdiójában rögzítették), alig torzított gitárokkal, visszafogottabb tempókkal és az eddigieknél is hangsúlyosabb szintetizátoröblögetésekkel (egymást érik a konkrét Doors-utánérzések).

Akunyin új regénye: fapados Ördögök. Nem csak Dosztojevszkij korát idézi meg, de a jeles szerző egyik legfélelmetesebb, legsűrűbb regényét is.