tévésmaci - A sül virág

  • .
  • 2009. január 15.

Trafik

Sztupa és Troché nekieredtek a Fekete-erdőnek, ami annál is könnyebben ment, mert ott illik eredni - és nem például Szibériában. Hiába is tagadnánk, vannak ellentmondó dokumentumaink is az esetről, melyek szerint egy klinikáról szöktek, ahol német tudósok tartották őket fogva, kísérleti célokból.
Azt vizsgálták - a dokumentumok tanúsága szerint -, hogy milyen idő lesz másnap, és ezt Troché honnan tudja megmondani, mikor rendszeresen Sztupa kémleli az eget. A kémeknél persze ez így megy, de a német tudósok sem gondolhatnak mindenre. Ugyanezen forrásaink azt állítják, hogy a német kutatók nagyon szerettek gombfocizni és - a japán vendégtanár kivételével - mindegyik újra akarta többször is játszani az '54-es berni döntőt előbb Sztupával, aztán Trochéval. Hiába mondták, hogy Sztupa a '74-es lengyel csapat, Troché pedig az ugyanakkori Uruquay, nem hittek nekik. "Puszkasz, Puszkasz" - hajtogatták. Csak egy kültelki utánjátszó forrásunk szerint kavartak azért épp barátaink, mert valami elintézetlen dolguk volt az Üvegmanóval, a fenyveserdei kincsek őrzőjével. Talán a tévétől okosabbak leszünk!

Pénteken (16-án) a legjobb címünkkel kezdünk, a Film+2-n 19.20-kor kezd a Pubi hugi, persze hogy amerikai vígjáték. A sima Film+-on 0.40-kor lesz egy akciófilm Jason Stathammel, a Felpörgetve. Nehogy azt higgyék már, hogy a híres Sclöndorff 1985-ös Ügynök halála a híres John Malkovichcsal és a híres Dustin Hoffmannal egy szikrányit is jobb (m1; 22.45), talán csak a folytatása, a Kettős ügynök feltámadása, Michael Dudikoff-fal, de azt sajna nem adja egyik tévé sem. Én persze Az ifjabb gőzös c. 1928-as burleszket nézem 0.55-kor az m2-n, de csak puszta sznobságból. Fábry Zoltán 1984-es Gyertek el a névnapomra c. filmje már a maga korában is pont annyira ciki volt, mint a Karinthy Ferenc-írás, amiből készült (Duna; este hét).

Szombaton majomnak öltöztetem a vombatom, hogy hasonlítsunk. Az m2-n a művelteknek A diktátor 22.55-kor. Nekem meg 0.35-kor Natasha Henstridge minden hajlata a A Mars szelleme című rettenetben az RTL Klubon.

Vasárnap megnézem az Alice Tükörországban c. valamit 10.05-kor az m2-n, mert először úgy olvastam, hogy Törökországban, és a döner kebabot nagyon szeretem. Kilenckor este ugyanitt meztelen indián lány uszikál a Mackenna aranyában, bár az összhatást Gregory Peckory kétségkívül rontja nagyban. A Dunán tíz előtt öt perccel a necces Stasi-opera, A mások élete.

Hétfőn semmi.

Kedden megrúglak. A tv2-n 21.15-kor Collateral - A halál záloga, nyilvánvalóan a művészettörténet legroszszabb filmje. Tegye fel a kezét, aki szereti Tom Cruise-t! 0.45-kor a Film+-on Rottweiler - A halálkutya kell nekem, a címe miatt csak. Viszek is haza Pedigré Pált. Ha La Fontaine, a mesemondó ilyet tudott volna, most nem adnának róla filmet a Dunán este nyolckor. Szegény Fonti a Budapest tévén menne reggel fél hatkor.

Szerdán további elmebetegek, Montalbano felügyelő (A hegedű hangja) sorozatosan 20.10-kor az m1-en, az RTL Klubon délelőtt 11.25-kor pedig Churchill - A brit oroszlán Albert Finneyvel, a kedvencemmel. A Filmmúzeumon este nyolckor egy nagyon rossz Vancura-adaptáció Menzeltől, a Vége a régi időknek. Mentségére legyen mondva a rendezőnek, hogy régen csinált ő jó Vancura-adaptációt is (Szeszélyes nyár). Na, azoknak az időknek van vége.

Csütörtökön délelőtt a vadnyugat hírhedten pszichopata barmának, az OK Corral-i mészárosnak, Wyatt Earpnek állít ércnél maradandóbb emlékművet a hülye Kevin Costner. Este a Dunán 23.40-kor az egyetlen darab, amiért érdemes bekapcsolni a tévét: Halász Péter Herminamező - Szellemjárás című 2006-os munkája. Azt írta róla a post mortem bemutató után a helybéli lágyszívű kritikus, hogy: "A Herminamező - Szellemjárás egy kivételes remekműve az effélékhez egy ideje minket nem szoktató honi filmcsinálásnak. Nem kellene mondanom, hogy e megállapításhoz az égvilágon semmi köze annak, hogy most épp Halász Péter él-e, hal-e. Persze él." - Nos, e közlését azóta se bánta meg.

Maguk viszont megbánják, ha tévéznek.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.