kulthírek

  • .
  • 2009. január 15.

Trafik

20 ÉVE VOLT 1989 A történelmi matematika jegyében az idei esztendő visszatérő témája a rendszerváltás - itthon és mindenfelé, ahol az európai politikai színtér átrendeződésére figyelnek. A budapesti OSA Archívum 60 ezer oldalnyi szöveget, 200 órányi mozgóképet és 300 órányi hanganyagot digitalizál és tesz elérhetővé honlapján (osaarchivum.org).
Január 30-án Hajdu Tibor, Romsics Ignác, Rainer M. János és Rév István történészek részvételével megkezdődik az OSA és az 56-os Intézet egész éves, Húsz év múltán című beszélgetéssorozata. A berlini Haus der Kulturen der Welt 1989-2009 címmel szentel rendezvénysorozatot az évfordulónak, a New York-i Public Library novemberi programjai a berlini fal lebontásának jelentőségére emlékeztetnek.

BONO, A KOLUMNISTA A New York Times alkalmi publicistája lesz Bono: a U2 globális víziójú énekese előre meg nem határozott időnként jelentkezik véleménycikkeivel, honoráriuma saját alapítványa érintésével valamely jótékony célra megy majd.

GYÁSZ 65 éves korában rákbetegségben elhunyt Dave Dee (sz. David Harman), a 60-as évek egyik legnépszerűbb angol beatzenekarának énekese: a Dave Dee, Dozy, Beaky, Mick & Tich olyan slágerekkel hódított, mint a Legend of Xanadu, a Hold Tight, a Bend It vagy a Zabadak.

MAGYAR FILMEK IZRAELBEN A diplomáciai kapcsolatok újrafelvételének 20. évfordulója alkalmából szervezett kulturális programsorozat keretében, január 13-19. között a magyar film új nemzedéke mutatkozik be Tel-Aviv, Jeruzsálem és Haifa mozijaiban: Mundruczó Kornél, Török Ferenc, Gigor Attila, Hajdu Szabolcs, Vranik Roland, Igor Buharov, Faur Anna játék- és Kenyeres Bálint, Erdély Dániel, Nemes Jeles András, Kocsis Ágnes, M. Tóth Géza, Dési György András-Móray Gábor rövidfilmjeit vetítik. A kapcsolódó rendezvényeken koprodukciós lehetőségekről is tárgyalnak majd.

FILMSZEMLE ELÕTT Alakul az idei Filmszemle programja: a január 27. és február 3. közötti, 40. alkalommal megrendezett seregszemlét a betegségéből felépült Törőcsik Mari nyitja meg, nyitófilmként a Before Dawn révén számos nemzetközi elismerést arató Kenyeres Bálint új rövidfilmjét, A repülés történetét vetítik (képünk ebből való). A szemlén életműdíjban részesül Bacsó Péter és Szőnyi G. Sándor rendező, Bertalan Tivadar látványtervező, Kemenes Fanni jelmeztervező és Szilágyi István színművész. A vetítések helyszínei: Palace MOM Park, Budapest Kongresszusi Központ, Uránia, Bem.

OBAMA ÉS A PÓKEMBER "Hé, ha a címlapomra kerülsz, lehetek én a dollárbankón?" - kérdi Spiderman Barack Obamától az amerikai elnök hivatalba lépése elé időzített képregény borítóján. A sztori szerint Pókember civilben, a beiktatási ceremónián két Obamát észlel, majd akcióba lép, kideríti, melyikük az igazi, és leleplezi a csalót. A Marvell Comics-féle Amazing Spider-Man füzetek 583. számának apropóját az adta, hogy a kis Barack annak idején ezeket a képregényeket gyűjtötte, a kiadó pedig büszkén konstatálta, hogy sikerült ügynököt telepíteniük a Fehér Házba, s napokon belül szuperhőseik tanítványa lesz a világ Nr. 1 nagyhatalmának első embere.

VISSZA A SZÁZHOLDAS PAGONYBA Return to the Hundred Acre Wood címmel, októberben megjelenik a Micimackó első hivatalos folytatása, jelentették be Londonban. A brit Egmont és az amerikai Dutton kiadó gondozásában piacra kerülő könyvet a jogtulajdonosok - az író A. A. Milne és a rajzoló H. H. Shepard örökösei - hozzájárulásával David Benedictus írta és Mark Burgess rajzolta, a hangoskönyvváltozat főszerepében Judy Dench hallható majd. Burgess keze alól korábban is kerültek már ki Micimackó-rajzok, s ő rajzolta a gyerekek másik kedvenc mackóját, Paddingtont is. Az első Micimackó 1926-ban, a második, a Micimackó kunyhója 1928-ban jelent meg, Karinthy Frigyes fordítása 1935-ben. Az új meséről egyelőre semmit sem árultak el, mindössze annyit közöltek, hogy hű marad Milne szelleméhez - történhet bármi, a kisfiú és mackója mindig játszani fog.

TINTIN 80 ÉVES Nyolcvan éve született a képregény-univerzum egyik legnépszerűbb hőse, Tintin: egy Brüsszelben megjelenő római katolikus hetilap, a Le Vingtiéme Siécle 1929. január 10-i számának mellékleteként jött ki a képünkön látható első füzet Tintin és hű kutyája szovjetunióbeli kalandjairól. A világjáró belga riporter figuráját megalkotó Hergé (polgári nevén Georges Remi) születésének századik évfordulóját tavaly ünnepelték, s ez idén folytatódik: júniusban, a belgiumi Louvain-la-Neuve-ben megnyílik a neki szentelt múzeum (az épületet Christian de Portzamparc francia építész tervezte), e héttől kezdve pedig egy Tintin-freskó díszíti a brüsszeli Luxembourg-pályaudvart. A helyszín magyarázata, hogy 1928-ban Koppenhágában is pályaudvaron ünnepeltek egy 16 éves dán cserkészt - neve: Palle Huld, most 96 éves -, aki Verne születésének centenáriumán körbeutazta a világot, Moszkvában is járt, s hőstette Hergé fantáziáját megmozgatva hozzájárult Tintin megszületéséhez.

Figyelmébe ajánljuk

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.