Lélek
Még a holokauszttúlélők dédunokáit is megbetegíti a múltbeli trauma
Bár alig vannak már köztünk holokauszttúlélők, a harmadik-negyedik generációt is megbetegítheti a nagyszülők és dédszülők múltja.
Ferenc pápa szerint az abortusz ellenzése nem vallási, hanem emberi kérdés
Ferenc pápa úgy fogalmazott, hogy egy emberi lény "sosem lehet összeegyeztethetetlen az élettel".
Deviánsnak bélyegezve: tudatos gyermektelenek
Bár a magyarok nagy része szerint gyerek nélkül nem lehet teljes életet élni, akadnak olyanok, akik tudatosan választják a gyermektelenséget. A „gyerekmentesek” már saját közösségeket is szerveznek, de még mindig sokan megbélyegzik őket – amin a kormány gyerekvállalást szorgalmazó retorikája sem segít.
Náray Tamás: "nem tűrhetem, hogy másodosztályú állampolgárként kezeljenek"
Kiárusította a készleteit, eladta a szalont és a lakását. Barcelonában nyit galériát, a továbbiakban csak fest és ír. Szerzőnek tartja magát, nem irodalmárnak, a könyveiből immár több mint 60 ezer példány fogyott. A Zarah-trilógiának megjelenik a spanyol kiadása is. Nem politikai okokból távozik, de a közhangulat benne volt a döntésében.
„Tudjuk a címedet, tudjuk a jelszavad, és tudjuk, milyen pornót nézel"
A sextortiont, a szexuális tartalmú netes zsarolást nem minden esetben kell komolyan venni, de a fenyegetés sokszor nagyon is valós. Mitől is kell félnünk, ha meztelen fotónk illetéktelenek kezébe került?
Ferenc pápa: mindenkinek el kell ítélnie a soha nem igazolható terrorcselekményeket
A pápa „lelki és atyai közelségét” fejezte ki Srí Lanka népének.
Beer Miklós reméli egyre több őrülten megszállott pap lesz, aki mer nyitni cigány testvéreink felé
A váci megyéspüspök szerint a templomoknál Jézusnak fontosabbak az emberek.
„Valakinek megtetszett”
Két éve jelentették be, hogy felszámolják a gyermekgondozói tevékenységet a Károlyi István Gyermekközpontban, mondván, az elavult intézmény helyett kis létszámú, családias lakóotthonokra van szükség. Csakhogy Fót pontosan ilyen hely, nem pedig tömegintézmény, aminek a kormány próbálja beállítani.
Egy jó szó, vécépapír, pár szék, szappan a mosdóban - amikor a kórházak a mi adományainkra szorulnak
Szerencsére vannak civilek, akik nem nézik tétlenül az egészségügyben uralkodó állapotokat.
Ferenc pápa szerint a kerítés nem megoldás a migrációs problémákra
A katolikus egyházfő Marokkóba látogatott.
Szenvedélybeteg nők: nehezebben jutnak kezeléshez?
A heroinfüggő férfiakra szabott addiktológiai ellátásban aligha tudnak gyógyulni a szenvedélybeteg nők, bár a rájuk nehezedő társadalmi nyomás miatt sokszor el sem jutnak a segítségkérésig. Egy nemrég indult, traumafókuszú női csoport biztonságos teret és segítő közösséget kínál a függőséggel küzdő nőknek.
Vallásközi emléknapot tartanak március 29-én a christchurchi mészárlás ötven halálos áldozatának emlékére
"A megemlékezés újabb alkalom lesz arra, hogy tanúbizonyságot tegyünk az új-zélandiak együttérzéséről”