Pénteken temetik el a Hableány két magyar áldozatát

  • narancs.hu
  • 2019. július 6.

Lélek

Az elhunyt kapitányt és matrózt több hajó kíséri majd utolsó útjára.

Jövő hét pénteken vesznek végső búcsút a dunai hajókatasztrófában elsüllyedt Hableány két magyar halálos áldozatától, a jármű kapitányától és matrózától – írja az MTI a Magyar Nemzet értesüléseire hivatkozva. A lap úgy tudja, a szervezők azt kérik, aki el szeretne búcsúzni az elhunytaktól, azok a Margit hídon gyülekezzenek, s virágszirmokkal készüljenek.

A katasztrófában elhunyt matrózt és kapitányt az eddigi információk szerint 12 hajó kíséri utolsó útjára. Ám mivel a jelentkezések folyamatosan érkeznek, várhatóan nő még a hajók száma.

A búcsúztató során katonai tiszteletadás mellett helyezik el P. János matróz, volt mélységi felderítő tiszt urnáját a Dunába. L. Lászlótól a család és a barátok a hajós búcsúztatással búcsúznak, hamvait pedig később helyezik el szűk körben a család által kiválasztott helyen.

A hajók várhatóan 11.30 és 12.00 óra között adnak majd le közös kürtjelet, amikor is mindenki a vízbe szórhatja a magával hozott szirmokat.

Figyelmébe ajánljuk

Céltalan poroszkálás

A két fivér, Lee (Will Poulter) és Julius (Jacob Elordi) ígéretet tesznek egymásnak: miután leszereltek a koreai háborús szolgálatból, a veteránnyugdíjukból házat vesznek maguknak Kalifornia dinamikusan növekvő elővárosainak egyikében.

Autósmozi

  • - turcsányi -

Vannak a modern amerikai mitológiának Európából nézvést érthető és kevésbé érthető aktorai és momentumai. Mindet egyben testesíti meg a Magyarországon valamikor a nyolcvanas években futó Hazárd megye lordjai című, s az Egyesült Államokan 1979 és 1985 között 146 részt megérő televíziós „kalandsorozat”, amely ráadásul még legalább három mozifilmet is fialt a tengerentúli közönség legnagyobb örömére, s Európa kisebb furcsálkodására.

Húsban, szőrben

Mi maradt élő a Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa programból? Nem túl hosszú a sor. A Tudásközpont és a Zsolnay Örökségkezelő Nkft. kulturális intézményei: a Zsolnay Negyed és a Kodály Központ, és a Zsolnay Negyedben az eleve kiállítótérnek épült m21 Galéria, amelynek mérete tekintélyes, minősége pedig európai színvonalú.

Rémek és rémültek

Konkrét évszám nem hangzik el az előadásban, annyi azonban igen, hogy negyven évvel vagyunk a háború után. A rendszerbontás, rendszerváltás szavak is a nyolcvanas éveket idézik. (Meg egyre inkább a jelent.)

Az igazságnak kín ez a kor

A családregény szó hallatán rendre vaskos kötetekre gondolunk, táblázatokra a nemzedékek fejben tartásához, eszünkbe juthat a Száz év magány utolsó utáni oldalán a kismillió Buendía szisztematikus elrendezése is.

Kultúrnemzet

„A nemzetgazdasági miniszter úr, Varga Mihály 900 millió forintot biztosított ennek az épületnek a felújítására – nyilván jó összeköttetésének köszönhetően. Lám, egy nemzeti kormányban még a pénzügyminiszter is úgy gondolja, hogy a kultúra nemcsak egy sor a magyar költségvetésben, hanem erőforrás, amelynek az ország sikereit köszönhetjük.”