Nemsokára ideális körülmények közé kerülnek a Fóton elhelyezett gyerekek címmel jelent meg március végén a kormánypárti Magyar Nemzetben egy cikk, amely többek között ugyanazt a hazugságot állította, mint amit Fót bezárásával kapcsolatban megállás nélkül szajkóz a kormány: a Károlyi István Gyermekközpont elavult tömegintézmény, amelyből el kell vinni a gyerekeket kis létszámú lakóotthonokba. (A fóti gyermekváros sorsával foglalkozó cikkünket lásd: „Valakinek megtetszett”, Magyar Narancs, 2019. március 14.) A költözés legutóbbi beharangozott időpontja május vége volt, azonban sem a gyermekek, sem az ott dolgozók nem tudják, hogy mi lesz velük. Fülöp Attila szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár márciusban azt mondta, hogy a következő hónapokban felmérik a Fóton lakó gyerekek körülményeit, és ezután döntenek arról, hogy ki kerülhet nevelőszülőhöz, és ki az, akit másik intézménybe kell elhelyezni. Igazából elképesztő, hogy az illetékesek a belengetett bezárás előtt két hónappal kezdenek meg egy ilyen nagy figyelmet és felelősségérzetet igénylő munkát – de ez is csak azt támasztja alá, hogy semmilyen előzetes szakmai munka nem előzte meg az otthon bezárására vonatkozó döntést. A kormány először 2017-ben jelentette be, hogy felszámolja a fóti gyermekvárost, Szél Bernadett független országgyűlési képviselő pedig néhány hónapja derítette ki, hogy ennek szakmai indoklását tíz évre titkosították. A képviselő további érdeklődésére az Emmi két kormányhatározatra hivatkozott, amelyekről kiderült, hogy az egyik nem is létezik, a másik pedig a csok előkészítéséről szól.
Fülöp Attila azon kijelentése, miszerint akár nevelőszülőkhöz is kerülnének a fóti gyermekek, meglehetősen optimista, ugyanis Magyarországon a nevelőszülői hálózatok vért izzadva próbálnak nevelőszülőket toborozni. Jelenleg 5500 nevelőszülő van, és becslések szerint még
1–2 ezer hiányzik a rendszerből. Fóton 60 gyermek vár további elhelyezésre, közülük 24-en különleges szükségletűnek minősülnek (szellemi és/vagy testi fogyatékossággal élnek; hivatalosan a három év alatti gyermekek is különleges szükségletűnek számítanak, de cikkünkben a fogyatékkal élőkkel foglalkozunk).
| ||
„Nem fog menni”
Az, hogy őket ne olyan intézményekbe küldjék, amelyek teljesen alkalmatlanok a fogadásukra (korábban egy budai gyermekotthon merült fel, amely nincs teljeskörűen akadálymentesítve, szemben a fóti lakóotthonokkal), hanem családba kerüljenek, szinte lehetetlen, ugyanis az a kevés szülő, aki vállalná állami gondozott gyermek ideiglenes nevelését, nem szeretne különleges szükségletű gyermeket fogadni. „Nem fog menni ez a nevelőszülősdi” – összegez egy Fóton dolgozó forrásunk. Szerinte továbbra is teljes a homály a gyerekek elhelyezése körül. „Beszéltem egy zalaegerszegi kollégával, aki elmondta, hogy befejezték az intézmény bővítését, azonban nem tudják, ki fog ott dolgozni, mert egyetlen pluszemberük sincs arra, hogy további gyermekeket fogadjanak” – állítja forrásunk.
A nevelőszülő nem keverendő össze azokkal a szülőkkel, akikhez örökbefogadás révén kerülnek olyan gyerekek, akikről lemondtak a szüleik. A nevelőszülőség gyakorlatilag az állami intézményi gondozás alternatívája; azok a gyerekek, akiket valamilyen okból a gyámhivatal kiemelt vér szerinti családjából, ideiglenesen nevelőszülőknél élhetnek addig, amíg eredeti családjuk nem tud újra megfelelően gondoskodni róluk. Nevelőszülő bárki lehet, aki elmúlt 24 éves, büntetlen előéletű és legalább 18, maximum 50 évvel idősebb a vállalt gyermeknél. 2014 óta állami gondozásban nem lehet 12 évnél fiatalabb gyerek, azaz minden 12 év alattit nevelőszülőhöz kell adni. Ennek érdekében munkaviszonnyá alakították a nevelőszülőség intézményét, azaz teljes körű foglalkoztatásnak számít, ha valaki állami gondozott gyermeket vállal, és ezért fizetést is kap. (A havi alapdíj minimuma a kötelező legkisebb munkabér 30 százaléka, azaz 44 700 forint. Gyermekenként, fiatal felnőttenként havonta a kiegészítő díj minimum 29 800 forint, míg egyedi szükségletű gyermek után további minimum 7450. A nevelési díj legalacsonyabb összege – gyermekenként, fiatal felnőttenként – havi 34 200 forint. A gondozottak élelmezésének és a lakásfenntartás költségeinek kiegészítésére legkevesebb az éves nevelési díj 25 százaléka jár.)
Az általunk megkérdezett szakemberek szerint azonban nem hozta meg a kellő eredményt a munkaviszonnyá alakított nevelőszülőség, ugyanis még mindig nehéz a toborzás, a fogyatékkal élő gyermekeket pedig általában nem akarják bevállalni. „Nagyon szeretném, ha több példa lenne arra, hogy valaki úgy fogad be a családjába fogyatékkal élő gyermeket, hogy tisztában van az állapotával, azonban ezek a gyermekek jellemzően véletlenül kerülnek nevelőcsaládhoz. Például a gyermeket még 3 éves kora előtt, újszülöttként vállalják be és csak később derül ki, hogy a gyermeknek testi vagy szellemi fogyatékossága van. Ilyenkor azért jellemzően nem szokták a nevelőszülők visszaadni a gyermeket” – mondja Miklósi Erzsébet, a Kelet-magyarországi Református Nevelőszülői Hálózat vezetője.
A különleges szükségletű gyermekek nevelésére nem is készíti fel a rendszer a vállalkozó szülőket: ugyanabban a 60+240 órás képzésben részesülnek ők is, mint az egészséges gyermeket nevelni készülő szülők. „Alapvetően nehéz nevelőszülőket találni, egy tartósan beteg, illetve valamilyen testi vagy szellemi fogyatékkal élő gyermeket nevelni pedig komplex és nehéz feladat. Ezért nevelőszülői hálózatunk csak esetenként foglalkozik fogyatékkal élő gyermek nevelésével” – ezt már Szlankó Viola, az SOS Gyermekfalvak nevelőszülői hálózatának gyermekjogi szakértője mondja. E döntésüket a szakemberhiánnyal indokolja: egyszerűen nincs, aki támogatni tudná a különleges szükségletű gyermeket nevelő szülőket, hiszen egy súlyos fogyatékossággal élő gyermek nevelése külön szaktudást igényel. Az SOS Gyermekfalvak munkatársa szerint a központilag összeállított képzés szakmailag megfelelő, inkább az a probléma, hogy kevés a jó tréner e területen. A képzés rengeteg önismerettel foglalkozó részt tartalmaz, ezzel az a cél, hogy kiderüljön: valóban felkészült-e az illető arra, hogy súlyosan traumatizált, sokszor fizikailag is bántalmazott gyermeket neveljen.
| ||
Szlankó tapasztalatai szerint a gyermekvédelem tipikusan az a terület, amely vonzza az olyan személyiségeket, akik maguk is bántalmazás áldozatai voltak egykor – de ez csak akkor működik, ha az illető már feldolgozta az őt ért traumákat. „Ha ezen még nincsen túl a jelentkező, bármilyen szűkösek is a lehetőségek, nem tudjuk alkalmazni nevelőszülőként” – mondja Szlankó Viola. A szakember szerint ez a hivatás azoknak lehet ideális, akik eleve otthon vannak akár a saját gyerekükkel, és úgy érzik, be tudnak vállalni még néhány gyereket; és az is jó felállás, ha valakinek már felnőttek a gyerekei, de érez magában erőt ahhoz, hogy gondoskodjon máséiról. Ezenkívül annak is való ez a feladat, aki dolgozik a nevelőszülőség mellett, de szükségét érzi a társadalmi felelősségvállalás e formájának. Előfordul azonban, hogy valaki csak a pénz miatt csinálja – ez főleg a szegényebb megyékre jellemző. Ezt a tényt megerősíti egy Kelet-Magyarországon működő hálózat vezetője is, aki szerint nem szerencsés, és tartósan nem is működik, ha valaki csak a pénzért vállal gyermeket. Persze, előfordulhat, amikor a nevelőszülők úgy gondolják, ők ebből akarnak megélni, és a gyermekeket képesek szeretetben nevelni.
„Nehéz elfogadni”
„Öt saját gyermekem van, és amikor elérkezett az a pillanat, hogy a legkisebb után visszamenjek dolgozni, olyan munkát szerettem volna vállalni, ami lehetővé teszi, hogy otthon dolgozhassak” – meséli az SOS Gyermekfalvak egyik nevelőszülője, Erzsébet, aki a vér szerinti gyermekein felül 4, a saját családjából kiemelt gyermeket is nevel. Közülük az egyik Down-szindrómás. Miután Erzsébet elvégezte a nevelőszülői képzést, nem akart sérült gyermeket fogadni, azonban Abigél két másik testvérével együtt elhanyagolás miatt kényszerült elhagyni a családját. „Abigél testvérei ikerlányok, és amikor megtudtam, hogy három testvért egyszerre emelnek ki a családjukból, úgy voltam vele, hogy megpróbálom őket egyszerre befogadni. Ennek nyolc éve, azóta érkezett hozzánk még egy gyermek” – folytatja Erzsébet, aki mindig is nagy családot szeretett volna, korábbi munkahelyeit pedig igyekezett úgy megválasztani, hogy ott is gyerekekkel foglalkozhasson. Volt szülésznő és óvónő is, tágabb családi körében pedig előfordult Down-szindrómás gyermek. „Azzal tisztában voltam, hogy különböző fejlesztésekre kell majd járni vele, mégis menet közben derült ki, hogy valójában mit jelent sérült gyermeket nevelni.” Erzsébet nem panaszkodik a nevelőszülői bérezésre és a gyermekek után járó ellátmányra. „Nyilván örülnénk, ha több lenne” – mondja, de amikor ő nyolc évvel ezelőtt elkezdte, nem járt ezért a munkáért fizetés, csak a 15 ezer forintos tiszteletdíj gyermekenként. „Akkor is nagy szeretettel vállaltam és most is” – teszi hozzá. A szegényebb megyékben nevelőszülői hálózatot vezető forrásunk arról számolt be lapunknak, hogy bár 2014-ben, amikor munkaviszonnyá emelték a nevelőszülői státuszt, megugrott az érdeklődők száma a helyi munkanélküliség miatt, az utóbbi években azt tapasztalta, hogy manapság már azok sem nagyon jelentkeznek, akiket az anyagiak motiválnak.
És hogy mi a legnehezebb ebben a munkában? Erzsébet szerint a gyermek elfogadása abban a formában, ahogyan ő a családba érkezik. „A múltjukat nem tudjuk megváltoztatni és azt sem, hogy milyen közegből jönnek. A szeretet részemről mindig megvan, azonban nagyon nehéz elfogadni azt, hogy akármennyire is próbálkozom, tanulok velük, segítek nekik, az értelmi képességeiket tekintve soha nem lesznek azon a szinten, mint a saját gyermekeim” – magyarázza Erzsébet, akinek komoly dilemma meghúzni a határt, meddig erőltesse a tanulást és a feladatokat, és mikor engedje őket játszani.
Kampányolnak
A munkaviszonnyal összefüggő 2014-es törvényi változás, illetve a 2018 őszén elindult Befogadlak című, a nevelőszülői hivatás népszerűsítését célzó kormányzati kampány azt mutatja, van szándék a kormány részéről arra, hogy az ideiglenes állami gondozás a jövőben ne intézményekben, hanem családoknál történjen. Az általunk megkérdezett gyakorlati szakemberek azonban nem érzik, hogy ennek hatására könnyebb lenne nevelőszülőket toborozni. Szlankó Viola szerint az egész gyermekvédelemre ráférne egy nagyobb átalakítás, ugyanis nem elég nevelőszülőket találni, fontos, hogy legyen mellettük szakmai támogató csapat. „A gyermekvédelem a szociális ágazatnak az a része, ahova kevésbé szívesen mennek el az emberek dolgozni. A képzés is hiányos, gyermekvédelmet szociális munka szakon tanul az ember, de a pszichológusok vagy más szakemberek, akik benne vannak egy-egy segítő csapatban, egyáltalán nem tanultak gyermekvédelmet” – mondja Szlankó.
A kormány igyekszik látványos gesztusokat tenni a nevelőszülői hálózatoknak: 1,2 milliárd forintnyi uniós forrásból kíván főleg infrastrukturális fejlesztéseket finanszírozni. Ebből egyebek mellett 175 laptopot osztottak szét a református egyházhoz tartozó nevelőszülői háztartásokban. „A valódi áttörést nem ezek a kampányok jelentenék – mondja az SOS Gyermekfalvak munkatársa –, hanem a nevelőszülőség nagyobb társadalmi és anyagi megbecsülése. Erről a hivatásról még mindig nagyon sok a negatív sztereotípia, például sokan ilyenkor »szabolcsi megélhetési nevelőszülőkre« gondolnak. Egyelőre nem túl jó a társadalmi megítélése a nevelőszülőségnek.”
