„Soha nem fogok meggyógyulni” - a pedofilia mint betegség

  • narancs.hu
  • 2019. június 20.

Lélek

Nem minden pedofilból lesz gyermekmolesztáló, és nekik egyre több országban nyújtanak segítséget. Magyarországon is működik két terápiás csoport.

Péter pedofil, a kiskorúakhoz, a 10–14 év közötti kislányokhoz vonzódik szexuálisan.

„– Tizenhat éves koromban tudatosult bennem, nagyon sokáig nem mondtam el senkinek. Amikor kórházba kerültem egy öngyilkossági kísérlet után, elmondtam egy orvosnak, aki az engedélyem nélkül belenézett a számítógépembe, és kihívta a rendőröket. Két ügyem volt tiltott pornográf felvételek birtoklásáért, képek voltak a számítógépemen, elsőre próbára bocsátottak, másodikra felfüggesztettet kaptam. A problémámmal a körzeti pszichológusnál is voltam, elküldött, hogy ő nem bírja az ilyesmit. Állítólag van egy magánterapeuta, de az húszezer óránként, annyit nekem nem ér.” „– Milyenek a kilátásaid a jövőre nézve?” „– Erre gyógymód nincs, az embernek nem lehet megváltoztatni a szexuális beállítottságát. Soha nem fogok meggyógyulni. Egyszerűen el kell fogadni ezt a helyzetet és ennyi.”

Péter soha életében nem ért hozzá helytelen módon gyerekhez, és úgy gondolja, nem is fogja megtenni, mert nem akar szexuális bántalmazó lenni. Nincs egyedül, és számos pszichiáter, kriminológus, szociológus és agykutató szerint érdemes lenne a társadalomnak, a közvéleménynek, nekünk is egy kísérletet tenni arra, hogy túllépjünk a megbélyegző szörnyülködésen, és odafigyeljünk arra, amit a Péterhez hasonló emberek mondanak, hiszen közös érdekünk, hogy a lehető legkevesebb gyerek legyen szexuális visszaélés áldozata. Ha megelőzhető a molesztálás, kötelességünk is megelőzni – éppen ezért működik Magyarországon ötödik éve kiskorúak ellen elkövetett szexuális visszaélés miatt börtönben lévő férfiaknak terápiás csoport, állami pénzből, a hivatalos büntetés-végrehajtás keretei között. Egy másik, intézményi háttér nélküli, önkéntes terápiás csoportba pedig tíz éve járnak pedofil emberek. Ezen a csoporton keresztül értük el Pétert is.

(...)

A pedofília betegsége és a gyerekmolesztálás bűncselekménye két külön jelenség, s az sem állítható, hogy ok-okozati kapcsolatban állnak egymással. A Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságának (BvOP) kötelékében dolgozó klinikai szakpszichológus, Somogyi Zsófia Borbála mindezt így foglalja össze: „A pedofília általános vonzódási hajlam serdületlen gyerekek iránt, de vannak olyan esetek, amikor valaki normális szexuális vonzalom mellett valamilyen pszichés problémája vagy egyéb okok miatt követ el szexuális bántalmazást. Ez is ugyanolyan bűncselekmény, de egyszerűen nem mindenki pedofil, aki szexuális jellegű bűnt követ el 18 év alatti személy sérelmére. Ez egy összemosás, egy stigma. Ráadásul az elkövetett bűncselekményeik is teljesen különbözőek. Az az elképzelés róluk, hogy cukros bácsik, akik odamennek a játszótéren a gyerekekhez, elcsábítják őket és valamilyen szexuális kapcsolatot létesítenek velük… Van ilyen is, de ha megnézzük, hogy mennyien vannak börtönben szexuális bűncselekmény miatt, azok közül hánynak van 18 év alatti sértettje, és hogy ezek közül ténylegesen hány vonzódik szexuálisan gyerekekhez, akkor az egy igencsak elenyésző szám.”

A kép illusztráció, és a német szexuálisbűnelkövetés-megelező Don't offend! nevű program szpotjából származik

A kép illusztráció, és a német szexuálisbűnelkövetés-megelező Don't offend! nevű program szpotjából származik

Fotó: dont-offend.org

A Magyar Narancs csütörtöki számában megjelent riportban a Budapesti Fegyház és Börtön speciális részlegén működő hivatalos, valamint az önkéntes alapú pedofilsegítő csoportban zajló munkát is körbe járjuk:

  • milyen módszerekkel, gyakorlatokkal növelik a szakemberek a belátás és felelősségvállalás képességét?
  • hogyan vezetik rá az alanyokat a bűnelkövetésük értelmezésére?
  • mit történik azzal a szexuális bűnelkövetővel, aki hajlandó pszichológiai segítséget igénybe venni a börtönben?

Vegye a bátorságot, vegye a Magyar Narancsot!

Magyar Narancs

A digitális Magyar Narancs digitális olvasójának a digitális olvasáshoz szükség lesz a DIMAG Reader letöltésére. A digitális példányok a következõ platformokon érhetõek el online, és offline is: Iphone/Ipad (iOS), Google Android, PC. Fizessen elõ egy évre, fél évre, negyed évre, egy hétre!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.