Fiatalok, hátrányos helyzetűek és slammelnek, hogy megmutassák más hátrányos helyzetű kortársaiknak: nem kell félni, nem kell elfogadni a megkülönböztetést. Debrecenben jártunk, a Hajdúhadházi Fiatalok csoport tagjaival beszélgettünk.
Európában egyedülálló, meseterápiára épülő rehabilitációs és szociális program fut hét éve az egri börtönben. Ha a részben erre a programra épülő tervezetet idén év elején elfogadják, az Európa Tanács ajánlásaként mintegy 2,5 millió gyerek életét befolyásolhatja kedvezően.
Egyedüli magyarként pályáztak a díjra, ahol a zsűri az innovatív projekteknek ítélt oda több ezer eurót. A cél egy demenciabarát város és társadalom kialakítása.
A magyar feminista mozgalmon belül heves indulatokat kelt a szex árulásának megítélése. Az abolicionisták a prostitúció felszámolásáért küzdenek, míg a szexmunkásnézőpont szerint akadnak olyanok, akik szabad akaratukból választják e megélhetési formát.
A bevándorlásnak egyaránt vannak rossz, nehézséget okozó, és vannak jó, kölcsönös előnyöket eredményező összetevői. A megértéshez és az elfogadáshoz elengedhetetlen, hogy ezekről tudjunk nyíltan és őszintén beszélni.