Tartalom

MaNcs 30. évf. 16. sz. (2018-04-19)

Publicisztika

László Géza

Publicisztika

Ki szavazott itt a Fideszre?

Rendben van, az ellenzék elszúrta: de hogyan jöhetett össze harmadszor is a kétharmad a Fidesznek? Hogy a fenébe kaphatott több szavazatot a győztes pártszövetség, mint 2014-ben? – kérdezik ma sokan.

Heller Ágnes

Publicisztika

Történet nélkül

Miért alakult így a választás, s mi jön ezután?

Április 8-án Magyarország történelme me­gint végzetes fordulatot vett.

A szerk.

A szerk.

A szerk.

Tüntetések

Vasárnap délután ismét – a Kuciak-gyilkosság óta a sokadik alkalommal – hatalmas tüntetés volt Pozsonyban.

Külpol

Új jelentés a szmolenszki katasztrófáról

Külpol

Lépcső a semmibe

Elkészült technikai jelentésével a Lech Kaczyn´ski köztársasági elnök halálát okozó oroszországi légi tömegszerencsétlenséget vizsgáló kormányzati albizottság. Bizonyítékok továbbra sincsenek, csak feltételezések, s a háttérben körvonalazódó politikai megfontolások.

Belpol

Kivonuljon-e az ellenzék a parlamentből?

Belpol

Díszlet vagy őrhely

Átvegyék-e országgyűlési mandátumukat az ellenzéki képviselők? Szólnak érvek a bojkott mellett és ellene is. A pártok mindenesetre nem gondolkodnak a kivonuláson.

Belpol

Megfojtaná – Orbán és Budapest

Orbán Viktor előre szólt: Budapest április 8-i magatartása aligha marad büntetlenül. A „bűnös város” lázadását gyors megtorlás követheti, hiszen az előkészületeket erre már az előző kormányzati ciklusokban megtették. Maga az önkormányzatiság is veszélyben van.

Tényleg elcsalta a választást a Fidesz?

Belpol

Előre elrendezve

Bár az április 8-i választás után a megszokottnál jóval több furcsa eset látott napvilágot, egyelőre semmi sem utal arra, hogy a Fidesz országosan szervezett csalással szerezte volna újabb győzelmét.

Interjú

Belpol

„Össze tudom kötni ezeket a világokat”

Márki-Zay Péter a választásról és Hódmezővásárhelyről

A választás után egyből lehazaárulózta őt Lázár János, a vásárhelyi fideszes frakcióvezető pedig már másnap bement hozzá, rendkívüli közgyűlést kezdeményezve. Máris elmozdítanák? Azt is megkérdeztük a friss polgármestertől, hogy tényleg ő lesz-e a hazai ellenzék új vezére.

Zene

Interjú

Zene

„Most csinálom azt, amit szeretek”

Natalie Dessay színész, énekes

Azt hittük, az operaénekes jön egy dalesttel, de nem – Natalie Dessay, az utóbbi évtizedek legsikeresebb francia énekesnője olyannyira elhagyta ezt a pályát, hogy beszélni sem szeret róla.

Színház

Színház

Színház

Burokban

Gianina Cărbunariu: Artists talk

Emlékszem, mennyire bosszantott a Katona József Színház egy régi előadásában, a Cigányokban az a rész, amikor a pesti újságírónő bemegy a falusi kocsmába, és frissen facsart narancslevet kér: több tudatosságot feltételeztem volna valakiről, akit foglalkoztatnak a társadalmi problémák.

Interaktív

Rádió

Interaktív

Rosszkedvünk vidám reggele

Ötös – Para-Kovács Imrével

Arról, hogy mi történt 2018. április 8-án, még nagyon sokat fogunk hallani, ez egészen biztos. Sőt, azt is nagyjából be lehet lőni, hogy miket fogunk hallani innen és onnan, és ha igazán szerencsétlenek vagyunk – amire, valljuk be, meglehetősen nagy az esély –, akkor ebben az összes hangban egyetlen új sem lesz.

Könyv

KÖNYVMELLÉKLET

Könyv

Újratöltött emlékek

Mur Lafferty: Hat ébredés

Fogjunk egy üres papírt, húzzunk a közepére egy vonalat, az egyik oszlop legyen az „ismerős sci-fi sémák”, a másik pedig az „új ötletek”, majd nézzük meg, mit is tud a Hat ébredés.

KÖNYVMELLÉKLET

Könyv

Pirula és lánctalp

Norman Ohler: Totális kábulat

Ritka, hogy egy történeti munka (legyen bár második világháborús) ekkora visszhangot váltson ki. Ohlernek a tudatmódosítók hitleráj alatti kiterjedt használatáról szóló munkája pont ilyen.

KÖNYVMELLÉKLET

Könyv

A kritikai elvekről

Dave Eggers: Atyáitok? Hol vannak ők? És a próféták örökké élnek-é?

Minden ellenkező híreszteléssel ellentétben a kritikusnak is vannak elvei. Meggyőződéses híve a demokráciának, elkötelezett nemzete mellett. Minden pénteken halat ebédel, szilárdan hiszi, hogy a világ bizonyos dolgai végtelenül egyszerűek, míg mások borzasztóan összetettek, s makacsul tartja magát ahhoz, hogy ő bizony minden esetben tudja a különbséget a kettő között.

KÖNYVMELLÉKLET

Könyv

„Saját nagyságát sem hitte el”

Szilágyi Márton irodalomtörténész Arany Jánosról

Arany, a kételkedő és örök újrakezdő. Az ELTE tanszékvezetőjét, a Mi vagyok én? című Arany-tanulmánykötet szerzőjét kiismerhetetlen klasszikusunkról kérdeztük.

KÖNYVMELLÉKLET

Könyv

Egy göröngytelen pálya

Porzó (Ágai Adolf): Utazás Pestről – Budapestre 1843–1907

Esszém címét Komlós Aladártól kölcsönöztem, aki 1936-ban így jellemezte Ágai Adolf karrierjét: „az egyetlen jelentősebb magyar zsidó író, akinek pályája mindvégig göröngytelen”.

KÖNYVMELLÉKLET

Könyv

Idill és terror

Nadia Murad: Az utolsó lány – Küzdelmem az Iszlám Állam ellen

Vannak dolgok, amelyeket képtelenség felfogni. Lehet róluk olvasni, képeket vagy dokumentumfilmeket nézni, információt gyűjteni és megkísérelni megérteni, de felfogni nem lehet. Az Iszlám Állam tettei is ebbe a kategóriába sorolhatók. Ennek a világnak a megismeréséhez szolgáltat alapanyagot Nadia Murad könyve, amely az Egy szexrabszolga igaz története kellőképpen hatásvadász alcímet viseli, ám a mű rendkívül őszinte és reflexív, nemkülönben megrázó.

KÖNYVMELLÉKLET

Könyv

A bolondok szabadsága

Daniel Kehlmann: Tyll

A bohóc nemcsak a szórakoztatás, hanem a társadalomkritika allegóriája is. Joker, a harlekinek, a commedia dell’arte figurái görbe tükröt tartanak a mindenkori középszer elé, társadalmon kívüliségük miatt fogalmazzák meg a legtalálóbb ítéleteket a normalitásról.

Könyv

„Ma már lehet a fatvával viccelődni” - Salman Rushdie író

Új regényében, A Golden házban egy titokzatos indiai család települ be a manhattani Greenwich Village-be, a dúsgazdag emigránsok Obama beiktatásával egy időben foglalják el a Golden házat – Rushdie az ő történetükben éppúgy érdekelt, mint abban, hogy mi vezetett végül Trump tényezővé válásához. A szerzővel e-mail-interjút készítettünk.

Film
Gasztro
Lélek

Interjú

Lélek

„Mi lesz vajon a gonoszok sorsa?”

Mártonffy Marcell teológus a pokolról és az örök kárhozatról

Bár a Biblia szerint a bűnösök a gyehenna lángjai között égnek az idők végezetéig, a pápa nemrég azt mondta egy újságírónak, hogy nincs pokol. A Vatikán azonnal helyesbített, mi mégis elgondolkoztunk az elkárhozás esélyein: ha van pokol, ki van ott? Ha nincs, mi lesz a gonoszokkal?

Tudomány

Törpemalac nevelése otthoni környezetben

Tudomány

24 órás szolgálat

Terjed a törpemalac, mint házi kedvenc – e fajta szociális és kommunikációs készségeit most hazai etológusok vizsgálják. A kutatás részeként fővárosiak fogadhatnak be egy-egy példányt, ha vállalják, hogy megfelelően tartják, képzik és élete végéig maguknál tartják őt.