A Csarnok azonban adottság, olyan, mint egy különösen ronda, de közeli rokon, akit nem érdemes fikázni, mert a plasztikázás csak rontana rajta, a földdel egyenlővé viszont kegyeleti okokból mégsem tenném, úgyhogy csak lesütöm a szemem a kritikus pontokon, és megpróbálok az eseményekre koncentrálni.
Események pedig vannak
Most például ez a hosszú című rendezvény, amiből a Banffot akkor sem tudnám elmagyarázni önöknek, ha reggeltől estig Eszenyi Enikővel meséltetnék nekem a Kisherceget, bár ha tippelnem kellene, egy Luxemburgból Kanadába származott természetjáró nevét jelölném meg.
A fesztivál gerincét a levetített filmek alkotják, melyeket olyan emberek forgattak, akik nemcsak hogy elmentek nedves és/vagy meredek helyekre, hanem még kamerát is cipeltek magukkal, hogy megörökítsék, amint küzdenek az elemekkel, és szerencsésen megúsznak olyan helyzeteket, melyekbe sok pénzért, otthonuktól távol kerültek.
Különösen találónak érzem P. Jeszajan professzor idevágó mondatát, amit annak az újságírónak válaszolt, aki megkérdezte tőle, hogy ugyan már, miért nem mássza meg a Mount Everestet. - Azért, mert nincs itt - felelte a professzor, és ezzel a lényegét ragadta meg a kalandsport- és természetfilm-fesztiváloknak, melyek keretében egy viszonylagosan párnázott székből lehet megtekinteni, amint mások megmásznak és áteveznek dolgokat.
Márpedig ilyenek
sokan lehetnek, mint azt a csarnok megtelt nézőteréből bravúrosan kikövetkeztettem, hiszen arra mégsem mertem gondolni, hogy aktív kalandsportolók figyelik a vásznon szenvedő kollégáikat ahelyett, hogy maguk is az elemekkel küzdenének a merész népies mintákkal ellátott műbőr lengőajtók helyett.
A filmek között - frappáns átkötésként - a szponzorok ajándékait lehetett megnyerni a műsorvezető által elmondott és a jegyen szereplő számok összevetése által, és ez általában sikerült, mint ahogyan a "hogyan lehet egyetlen merész szintaxis-blokádba harminckétszer belepasszírozni a támogató nevét" vetélkedés csúcsjavítása is.
Elképesztő és pazar tájakon utazhattak a nézők az életüket kockáztató sportemberekkel, és meg is tették sokan, mert a vetítés alatt alig hárman üldögéltünk a kávézóban, ahol az Unicumot 490 forintért adták a fáradt, de még így is kedves csaposlányok, a Gössert (1/2 liter) viszont csak 300-ért, ami jó. A velem együtt izguló kutya pedig, aki tulajdonképpen illegálisan látogatta a rendezvényt, az első szomorú bámulásra vizet, majd pizzát kapott, később pedig valószínűleg sajtos és sonkás szendvicseket, némi sört és egy kétszemélyes belépőt a Debrecen melletti Kisokos-barlangba, amit rövid tépelődés után visszautasított.
A rendezvényen kiállító kereskedők kínálatát megfigyelve arra a következtetésre jutottam, hogy a kalandsportban
előrehaladottabb a szakosodás,
mint a leíró nyelvészetben vagy a csőkarimagyártásban, de legalábbis jobban van menedzselve, mert rövid szemrevételezés után úgy tűnt számomra, hogy létezik felszerelés, amivel fel lehet menni a hegyre, létezik egy másik szett, amivel fent lehet maradni, és egy harmadik, amivel le lehet jönni. Természetesen mindez napos időre, mert esőben vagy fagyban egészen más ruhadarabok, cipők és kiegészítők ajánlatosak. És itt csak egy egyszerű hegymászásról beszéltem, mert például a raftingolók és gleccsermászók felszerelése még ennél is jobban különbözik egymástól, nem beszélve a számtalan átmenetről, mikor valaki azt veszi a fejébe, hogy lecsorog a Niagara-vízesésen, majd lefut a Grand Canyonig, hogy ott leugorjon. Ilyen esetben egészen komoly anyagi áldozatokat kíván a megfelelő felszerelés megvásárlása; özv. Guttenberg Elemérnének mondjuk szerény számítások szerint is 431 évig kellene csirkelábon élnie, hogy összerakja az alapcuccot, de a demagógia veszélyes vizeiről evezzünk inkább a Nílus nem kevésbé zajló árjára, ahol - mit sem törődve a krokodilokkal - egy csoport a soros film szerint vízállóságát teszteli, és én ehhez csak gratulálni tudok, az izgalmakat egy gombás melegszendviccsel vezetve le, ami meghökkentő kinézete ellenére is fogyaszthatónak, sőt ízletesnek bizonyul.
A tombolasorsolás
fentebb már felvezetett eseménysorozata azonban újra a terembe csábít, ahol a kései időpont ellenére is töretlen lelkesedéssel osztogatják és fogadják a bézbólsapkákat, egészen addig, míg az egyik önfeledt nyertes egy sorban elhelyezett kerekű görkorcsolyájával próbálja a színpadot megközelíteni, mit sem tudva kutyám ősi és olthatatlan ellenszenvéről, melyet következetesen képvisel a görkorcsolyázók és gördeszkázók iránt. A kutya precíz kivárással elengedte maga mellett a sportos és immár kalandban is részes nézőt, majd egy gyöngéd, ám határozott harapással elkapta a bokáját.
Finoman szólva is megállt bennem a gombakrém. Egy pillanatig azt hittem, hogy a merev anyagból készült korcsolyacipő kitöri az állat fogát, de ő - felismerve a helyzetet - másodpercnyi megtartás után elengedte a bokát, a nyertes pedig rövid ritmusvesztés után folytatta útját a hívogató színpadon hívogató műsorvezető felé.
A harmadik felvonástól eltekintettem.
Para-Kovács Imre
