Bringautat kap a Ferenc körút is

  • narancs.hu
  • 2020. július 24.

Lokál

Ez fogja a Petőfi híd érintésével összekapcsolni a budai és a pesti kerékpáros hálózatot.

A BKK honlapján jelentette be, hogy elkészültek a Baross utcai kivitelezések, így már jobb körülmények között lehet haladni kerékpárral és közösségi közlekedéssel is, és "régóta hiányzó kerékpáros kapcsolat jött létre Kőbánya és a belváros között".

Emellett bejelentették, hogy:

"a Baross utcai munkák befejezésével már indul is a Ferenc körúti új kerékpársáv kivitelezése, amely – a Petőfi híd érintésével – összekapcsolja a budai és a pesti kerékpáros hálózatot."

A BKK korábbi bejelentése szerint a Ferenc körúton a beavatkozások után a kerékpársáv mellett továbbra is irányonként két forgalmi sáv áll majd rendelkezésre a gépjárművel közlekedők számára. A tervezett kialakítással a jelenlegi parkolóhelyek egy része megmarad, valamint pótlásként a Közraktár utcában létesítenek újakat.

false

 

Szintén ferencvárosi fejlesztés, hogy a Bakáts tér környezetében a IX. kerületi önkormányzat új, ideiglenes forgalmi rendet léptetett életbe. Ennek részeként a Tompa utcában már mindkét irányban végig lehet kerékpározni a Ferenc tér és a Bakáts tér közötti szakaszon, ami fontos kapcsolat a Ferencváros Nagykörúton kívüli és azon belüli területei között.

Budapest egyik legfontosabb útvonalán, a Nagykörúton még április végén létesült kerékpársáv az Üllői út és a Váci út közötti 3 kilométeres szakaszon: ennek a forgalma mindössze néhány nap alatt elérte a több mint egy évtizede meglévő – a biciklivel közlekedők számára már jól ismert és gyakran használt – Múzeum körúti kerékpársáv forgalmát.

A friss adatok szerint naponta legalább négyezerszer haladnak rajta kerékpárral, ezzel a Nagykörút Budapest egyik legforgalmasabb bringás útvonalává vált. Ferenc körúti meghosszabbításával még többen választhatják ezen az útvonalon autó helyett a kerékpárt, így az autóval közlekedők is jobban tudnak haladni, a Nagykörút belső szakaszai pedig még csendesebbé, élhetőbbé válhatnak az ott lakók, az üzletekben vásárlók és a vendéglátóhelyek számára – írják.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.