|
A felvonulók kedvenc számaikat is elküldték már a Narancs segítségével. Lásd itt!
Az eseményt itt követheti élőben mindenki:
Már első lépésben elbukik a Pride betiltásának indokolása a hatályos alaptörvény értelmében is, de azért érdemes végigfutni azon, hogy a klasszikus alkotmányossági próbával hogyan áll ez a terv. Noha tudjuk, ennek semmi köze a gyerekek alapjogi védelméhez, hanem színtiszta jogfosztás a hatalom megtartása érdekében, de ha abszurd, hát legyen kövér.
Nem kell új párt, ellenállásra van szükség, mondta a képviselő.
Elmondta, ők mit csinálnak. Érdmes lehet megfogadni a tanácsát, minden bizonnyal ennek köszönhető a gazdagodása.
Mit gondolnak, mi jutott erről eszébe a miniszterelnöknek?
Több független film sikerét hozta a díjkiosztó, amelynek emlékezetes és lapos pillanatai egyaránt voltak. A legjobb film kategóriában a legesélyesebb alkotás győzött.
A legnagyobb elismerés, amit a kormány kaphatott, hogy nem hívták meg a „háborúpártiak” londoni gyűlésére.
Ha erre nem talál fedezetet a kormány, akkor marad a deficit növekedés.
A legfideszesebb főszerkesztő nem tudja ennek okát.
Trump csak utal rá, Zelenszkij viszont nyíltan arról beszél, hogy készen áll aláírni a szerződést, ami pénteken meghiúsult. Miközben ezzel mindketten jól járnának, Európában egységfront alakult Ukrajna és a kontinens védelmére – Orbán nélkül.
A 172 km/órás (!) sebességet a rendőrök 210 ezer forintos bírsággal jutalmazták.
Sajtóhírek szerint egy ember meghalt, többen pedig megsérültek.
Az ÖVP-s Christian Stocker az új kancellár.