Elkezdték a Velencébe látogató turisták kamerás számlálását

  • narancs.hu
  • 2020. február 16.

Lokál

Júliustól pedig jön a fizetős beléptetés.

A legtöbb látogatót vonzó karneváli esemény, az Angyal repülése napján, vasárnap vezették be Velence városában a látogatók számlálását, terelését és azonosítását is szolgáló kamerás térfigyelőrendszert, amely a július elsejétől induló fizetéses belépés előfutárának számít.

Majdnem százezren érkeztek Velencébe a Szent Márk téri harangtorony tetejéről leereszkedő angyal, vagyis a város legszebb lányának repülésére.

A térre azonban egyszerre csak 25 ezren léphettek be - a 2015-ös párizsi terrortámadások után bevezetett biztonsági intézkedések értelmében. Több száz rendőr és civilben is szolgáló biztonsági őr ellenőrizte a tömeget a velencei karnevál központi eseményén, amely szokás szerint idén is a legtöbb látogatót vonzotta.

A kamerarendszert Paola Mar önkormányzati turisztikai tanácsos mutatta be a nemzetközi sajtónak. Az MTI-nek elmondta, hogy az évi több mint 20 millió olasz és külföldi látogatót fogadó városban mindig is mérték és terelték az érkezőket, ezt azonban eddig pusztán a tapasztalatra támaszkodva, "megérzés" alapján tették, vagyis ha látták, hogy túl sokan lepték el az utcákat, hidakat és telítődött az egyik útvonal, akkor a közlekedési rendőrök más irányba terelték a tömeget.

"A városközpontba tartók mintegy fele a vasútállomásról indul, és majdnem kizárólag a Rialto-hídja és a Szent Márk térre megy, ugyanazt az egyetlen útvonalat követve" - hangoztatta Paola Mar. Hozzátette, az emberek több eltérő irány szerinti mozgatásával elkerülik, hogy a gyalogosközlekedésű Velence teljesen beduguljon. A terelést mostantól a térfigyelő eszközök segítségével végzik.

Hasonló rendszert a 22 milliós japán Kanszai városában használnak. Tömegszámolási módszerként eddig Olaszországban csak a repülőtereken és vasútállomásokon alkalmazták. Velence kísérleti helyszínnek számít, de a látogatók ilyen számolását és ellenőrzését már Firenze is tervezi.

A velencei önkormányzat július elsejétől vezeti be a "fizetős belépést" a városba, ami fejenként napi 3 eurótól 10 euróig terjedhet az idegenforgalmi idénytől függően. Korábbi bejelentések szerint nem kell fizetniük az egy vagy több napos szállást foglaló turistáknak, a Velencébe dolgozni érkezőknek és a hat év alatti gyerekeknek sem. A részletek még nem ismertek, de a tervek szerint a díjat a "reggel jövő, este menő" turistákra vetik ki, akik egyénileg, többnyire vonattal vagy saját autóval érkeznek.

(MTI)

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.