Ez gyors volt: meghiúsították Tarlósék a római-parti népszavazást

  • narancs.hu
  • 2017. október 18.

Lokál

Hétfőn indult az aláírásgyűjtés, az első napon tízezren szignóztak.

Szerda reggel a fővárosi közgyűlés visszavonta azon korábbi határozatát, mely szerint a csillaghegyi öblözet árvízvédelme part menti mobilgáttal valósuljon meg. Ennek a határozatnak a visszavonásáról szólt volna az a népszavazás, amit múlt héten átengedett a Kúria. Hétfőn meg is kezdődött az aláírásgyújtés, ebben az Együtt, a Párbeszéd, a Demokratikus Koalíció, a Lehet Más a Politika, a Magyar Kétfarkú Kutyapárt, a Magyar Liberális Párt, a Magyar Szocialista Párt, a Modern Magyarország Mozgalom és a Momentum is részt vett. Az első nap tízezer aláírás gyűlt össze.

A határozat visszavonásával a népszavazás okafogyottá vált. A mostani határozat a gát nyomvonaláról annyit mond, hogy azt nem a Nánási útnál kell megépíteni, hanem "a hullámtérben", de a pontos helyét majd később jelöli ki a közgyűlés.

Három lehetséges nyomvonal verseng évek óta: a környzetkárosító parti mobilgát, a kicsivel beljebb, a telekhatároknál húzódó nyomvonal (újabban ezt támogatja a kerület polgármesetere, Bús Balázs), és a civilek által javasolt Nánási úti fővédvonal fejlesztése.

false

 

Fotó: MTI

(Index, 444)

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.

Ilyen tényleg nincs Európában

„És jelentem, hogy szeptember elsején be lehet menni a bankba és föl lehet venni a 3 százalékos otthonteremtési hitelt, családi állapottól, lakhelytől függetlenül, és a legfiatalabbak is tulajdonosok lesznek a saját otthonukban. Én nem tudom, hogy ez lelkesítő cél-e bárkinek, de azt biztosan mondhatom, hogy sehol Európában olyan nincs, hogy te barátom, eléred a 18 éves kort, és ha úgy döntesz, hogy saját otthonban akarsz lakni, akkor az lehetséges.”