Fecskementés Újpesten: Önkormányzati épületekre telepítik a pelenkás műfészkeket

  • narancs.hu
  • 2019. április 28.

Lokál

Műfészkekkel a fecskékért.

Fecskementő akcióba kezdett az újpesti önkormányzat és az Állatmentő liga nevű szervezet, a műfészkek kihelyezése folyamatos Újpest területén.

Minden fészket úgynevezett pelenkával együtt tesznek fel, ez felfogja a guanót.

„Első körben önkormányzati épületekre kerülnek fel, de később akár magánházakra is. A biztosabb helyekre kamera is felkerül:) Év végéig 100 fészek a terv“ — írja a Liga a Facebook-oldalán.

A programhoz a Duna-Ipoly nemzeti park nyújt szakmai segítséget.

false

 

Fotó: Állatmentő Liga Facebook-oldala

Ez azért fontos, mert a hazai fecskeállomány 2000 és 2010 között a felére esett vissza, és a tendencia nem fordult meg azóta sem. A „molnár- és füstifecske-állomány megtartásában alapvető feladat a meglévő telepek, évről évre használt fészkelőhelyek megóvása, fenntartása és lehetőség szerinti bővítése", írja az Magyar Madárbarát és Természetvédelmi Egyesület honlapja a témáról. „A 2010-es évek végére jelentősen felerősödött a klímaváltozás, melynek egyik következményeként szinte évről-évre újabb és újabb mezőgazdasági kártevő rovarok és betegségeket terjesztő szúnyogfajok érkeznek Magyarországra. Éppen ezért az olyan rovarevők szerepe, mint amilyenek a fecskék (továbbá a denevérek) is, jelentősen felértékelődik, hiszen ők biológia úton, plusz környezetterhelés nélkül csökkentik a rovarok számát. Hiányukban ezt agrárkemikáliákkal és rosszul végrehajott szúnyogirtással végezzük el, ami súlyosan környezetszennyező és természetkárosító. Éppen ezért jól felfogott érdekünk, hogy a megmaradt fecskeállomány megőrzése mellett műfészkek kihelyezésével is tegyünk számuk gyarapodásához.“

false

 

Fotó: A műfészek felhelyezése / ÁL Facebook

A Magyar Madárbarát és Természetvédelmi Egyesület emlékezet arra is, hogy a madarakhoz hasonlóan védett fecskefészkek leverése egész évben tilos, a költési időszakon kívül külön egnedéllyel távolíthatók el fecskefészkek.

A fecskefészek illegális eltávolítását, különösen az áprilistól kezdődő költési időszakban a megyei kormányhivatalnak kell jelenteni.

false

 

Fotó: Wikipedia CC alvesgaspar

Figyelmébe ajánljuk

Magyar Péter-Orbán Viktor: 2:0

Állítólag kétszer annyian voltak az Andrássy úti Nemzeti Meneten, mint a Kossuth térre érkező Békemeneten, ám legalább ennyire fontos, hogy mit mondtak a vezérszónokok. Magyar Péter miszlikbe vágta Orbán Viktort egyebek mellett azzal, hogy saját szavait hozta fel ellene. Aztán megjött a Ryanair.

A béketárgyalás, ami meg sem történt

De megtörténhet még? Egyelőre elmarad a budapesti csúcs, és ez elsősorban azt mutatja, hogy Putyin és Trump nagyon nincsenek egy lapon. Az orosz diktátor hajthatatlan, az amerikai elnök viszont nem érti őt – és így újra és újra belesétál a csapdáiba.

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.