Fekália öntötte el a mátraházi szanatórium melletti erdőt

  • narancs.hu
  • 2019. december 3.

Lokál

Valami bűzlik a Mátrában.

"Mi folyik itt a Mátrában...?" - kezdi Facebook-posztját Csépány László, és néhány fotót is mellékelt. A képek a mátraházi szanatóriumtól délre, a költői nevű Tetves réttől 300 méterre készültek. Csépány szerint hetek óta ömlik az erőbe Kékestető és Mátraháza szennyvize.

Az ügynek a 444 igyekezett utánajárni: a gyöngyösi Polgármesteri Hivatal azt mondta nekik, hogy dugulás keletkezett a Heves Megyei Vízmű egyik vezetékén. A hiba elhárítása szerintük azért késlekedett, mert először rossz helyen, az Északmagyarországi Regionális Vízművek Zrt.-nél tettek bejelentést az erdőbe ömlő szennyvízről. Szintén hozzájárulhatott a késői reagáláshoz, hogy a dugulás Mátraháza és Mátrafüred között, lakatlan területen történt, amerre a rendszeres ellenőrzések ellenére az utóbbi napokban épp nem jártak a szakemberek.

A fekália a túrázóknak is feltűnt, akik értesítették az Egererdő Zrt.-t is - annakv ezérigazgatója, Jung László a hétvégén jelentette az esetet a Vízműnek. Egyelőre nem tudni, mekkora a szennyezés mértéke.

Figyelmébe ajánljuk

A béketárgyalás, ami meg sem történt

De megtörténhet még? Egyelőre elmarad a budapesti csúcs, és ez elsősorban azt mutatja, hogy Putyin és Trump nagyon nincsenek egy lapon. Az orosz diktátor hajthatatlan, az amerikai elnök viszont nem érti őt – és így újra és újra belesétál a csapdáiba.

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.