Havazott a Kékestetőn

  • narancs.hu
  • 2024. április 2.

Lokál

Hétfőn még 30 fokos melegrekord volt, kedden máshol már havazott a hidegfront miatt.

A hidegfront csapadékzónája kedden délelőtt ért az Északi-középhegység fölé – közölte a HungaroMet Zrt. a Facebookon. Ahogy írták,

a Kékestetőn szűk két óra alatt 2 fokos hőmérséklet-csökkenést tapasztaltak, így a csapadék halmazállapota előbb esőről havas esőre, majd átmenetileg tisztán hóra váltott át. 

Az előrejelzés szerint kedden a front felhőzete és csapadékzónája lassan északkelet felé tevődik, ott még délután is számítani kell borult, esős tájakra. A front mögött szakadozik, gomolyosodik a felhőzet, és kisüt a nap. 

Délután az ország délnyugati felén erőteljesebbé válik a gomolyfelhő-képződés, egyre több helyen alakulhat ki zápor, zivatar. A délnyugati részek kivételével nagy területen kísérhetik erős, viharos lökések a jellemzően nyugati irányú szelet, csak estére mérséklődik a légmozgás. A zivatarok környezetében szintén előfordulhatnak viharos lökések.

Ehhez képest hétfőn megdőlt a napi melegrekord, és Kelebián 30,2 fokot mértek. Az eddigi április 1-i melegrekordot Körmend tartotta: ott 1989-ben ezen a napon 27,7 fokot regisztráltak.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.

Alexandra, maradj velünk!

"Alexandra velünk marad. S velünk marad ez a gondolkodásmód, ez a tempó is. A mindenkin átgázoló gátlástalanság. Csak arra nincs garancia, hogy tényleg ilyen vicces lesz-e minden hasonló akciójuk, mint ez volt. Röhögés nélkül viszont nehéz lesz kihúzni akár csak egy évet is."