Hoppá! Szombaton volt egy esemény, ahová fideszes politikusokat is meghívtak, de a beszédeikben elfelejtettek migránsozni

  • narancs.hu
  • 2018. március 31.

Lokál

És Soros György neve sem került elő. Mi történhetett?

Hagyományosan húsvét nagyszombatján indul a balatoni személyhajózási szezon, idén már a 172. A megnyitón általában politikusok is elmondhatják a magukét, idén is ott volt több fideszes nagyság a balatonfüredi ünnepségen. A helyi kórus és néptánccsoport műsora után Bóka István, Balatonfüred polgármestere (Fidesz) arról beszélt, hogy 1846-ban bocsátották vízre a Kisfaludy gőzöst, új fejlődési irányt szabva a Balaton életében. Szólt arról is, hogy a tó három nagy települése, Siófok, Keszthely és Balatonfüred együtt gondolkodik és tesz a Balatonért. Semmi sorosozás, migránskérdés a kanyarban se, holott egyes fideszes politikusok a napokban éppen azzal riogattak, hogy akár még a bikinis csajok is eltűnhetnek a balatoni strandokról, ha az ellenzék győz.

false

 

Fotó: MTI

Bóka után Siófok jobbikos alpolgármestere azt mondta, hogy a déli partot az északival a hajózás köti össze, aztán Ruzsics Ferenc, Keszthely polgármestere  (Fidesz) úgy fogalmazott: „Mi balatoni polgármesterek összetartóak vagyunk, egy régióban gondolkozunk, nekünk Magyarország után a Balaton az első.” Ruzsics már egy hangyányit utalt a Fidesz országos üzenetére, de ennyi talán még belefér.

Balassa Balázs, a régió önkormányzatait tömörítő Balatoni Szövetség elnöke – aki Szigliget független polgármestere – arról beszélt, hogy az elmúlt években töretlen volt a balatoni turizmus fejlődése, ami a kormánynak és az önkormányzatoknak is köszönhető. „Jó balatoni embernek lenni. Büszkék vagyunk arra az értékre, amit őrzünk, és amit képviselünk” – fogalmazott.

false

 

Fotó: MTI

Kontrát Károly, a térség fideszes országgyűlési képviselője arról beszélt, hogy egyre népszerűbb a Balaton. „A kormány mindent megtesz azért, hogy ne a horvát tengerpartra, hanem a Balatonhoz jöjjenek minél többen, és hogy igazi ünnep legyen minden nap a Balatonnál.” Még ő is hanyagolta a kormánypropaganda kötelező elemeit, legalábbis az MTI beszámolója nem idéz tőle semmi erre utalót.

Az eseményen Kollár József, az önkormányzatok tulajdonában lévő Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) vezérigazgatója elmondta, mintegy 300 millió forintot fordítottak arra, hogy felkészüljenek a szezonra. Az idei újdonságok között említette az új ügyfélközpont beindítása mellett, hogy új téli menetrendet vezettek be a kompokon, tovább bővítik a vitorlásférőhelyek számát, és egy héttel hosszabb lesz, augusztus 26-ig tart majd a hajózási főidény.

Domján Tamás körzeti állomásfőnök (b) fogadja Kollár Józsefet, a Balatoni Hajózási Zrt. vezérigazgatóját

Domján Tamás körzeti állomásfőnök (b) fogadja Kollár Józsefet, a Balatoni Hajózási Zrt. vezérigazgatóját

Fotó: MTI

Az első hajón a Bahart és a Vodafone vezérigazgatója stratégiai partneri együttműködési megállapodást írt alá.

Itt a Fidesz újabb gyomrosa: ha az ellenzék nyer, eltűnnek a formás cickók a balatoni strandokról

A Balatont meg biztos eladják Soros Györgynek. Látszólag nagyon nehéz feladat lehet az orbitális kormányzati kreténségeket folyamatosan alulmúlni, de ebben a kampányban ez nem okoz gondot a Fidesznek. Minden napra jut egy idióta politikusi nyilatkozat, egy eszement terv, otromba hazugság vagy ízléstelen reklám. Ennek egyik terepe a Facebook, fideszes képviselők olykor égbekiáltó marhaságokkal riogatják az embereket.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.