Azt sem gondolta senki, hogy 34 évvel később háromszor olyan széles lesz, mint eredetileg. Részletek a csütörtökön megjelent Magyar Narancs Árpád hídról szóló cikkéből.
A híd építése 1939 januárjában indult, akkor úgy tervezték, hogy 1945-re végeznek a munkákkal. A háború azonban közbeszólt, így tulajdonképpen szerencsésnek mondható, hogy nem fejezték be. Ha ugyanis minden az elképzelések szerint haladt volna, vélhetően az Árpád híd lett volna a világtörténelem legrövidebb ideig álló hídja, mivel szinte bizonyos, hogy 1945 januárjában, amikor a budapesti Duna-hidakat felrobbantották, ezt sem kímélték volna. Így viszont a félkész híd épen vészelte át a német csapatok visszavonulását, még a szerelődaruk is helyükön maradtak.
A háború utáni újjáépítéskor eldöntötték, hogy az Árpád híd befejezése előrébb való, mint az akkor már csak Boráros téri hídnak mondott, később Petőfire keresztelt Horthy Miklós hídé. Mindezt Gerő Ernő jelentette be 1948-ban, egyúttal azt is kifejezve, hogy az óbudai híd egyike a kommunisták immár ideológiával is megtámogatott presztízsberuházásainak. „Az Árpád híd felépítésével negyvennyolc esztendős ígéretet váltunk be és a Horthy-rendszerben elhanyagolt peremvárosok között jó közlekedést teremtünk” – mondta az akkor közlekedési miniszterként is működő pártkatona, büszkén kiemelve, hogy a híd 13 méter széles lesz, és még kétirányú villamosközlekedés lesz rajta. Pedig erre nem kellett volna olyan büszkének lennie. A kétvágányos villamospálya már 1939-ban evidens volt, a híd szélessége pedig – mint ahogy azt az 1943-ig megépült mintegy kétszáz méteres szakaszon bárki láthatta – épp a duplája volt a belengetett 13 méternek. Erről persze nem illett beszélni akkoriban. „Az új híd fokozza majd a főváros vérkeringésének ütemét és hozzájárul 200 ezer dolgozó kisember, egy környéki nagyváros és két népes városrész életkörülményeinek kedvező alakulásához” – zengte a propaganda, és kimondatott, hogy a hidat 1950 végén át kell adni – bármi áron. Amikor pedig egyértelművé vált, hogy az eredetihez mérten számos kompromisszummal sikerülhet is e vállalás, egyből új határidő született. „A dolgozók kérésére” 1950. április 4-én úgy döntöttek, hogy a hidat Árpád helyett Sztálinról nevezik el, amiért „cserébe” a munkások vállalták, hogy négy héttel az eredeti határidő előtt, november 7-re, „a Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulójára” elkészítik a művet.
Borítókép: Fortepan/UVATERV
Az Árpád híd építésének további érdekességeiről a Magyar Narancs november 25-i számában olvashatnak.
A teljes cikkért keresse a friss Magyar Narancsot az újságárusoknál, vagy fizessen elő online!
Magyar Narancs
Kedves Olvasóink, köszönjük kérdésüket, a körülményekhez képest jól vagyunk, és reméljük, Önök is. Miközben hazánk a demokrácia érett, sőt túlérett szakaszába lép, dolgozunk. Cikkeket írunk otthon és nem otthon, laptopon, PC-n és vasalódeszkán, belföldön, külföldön és másutt, és igyekszünk okosnak és szépnek maradni. De mit hoz a jövő?
