Vége a mondén időknek: ma döntenek a VII. kerület lakói a bulinegyed sorsáról

  • narancs.hu
  • 2018. február 18.

Lokál

Jöhet a korai záróra!

Vasárnap tartják a VII. kerület helyi népszavazását a Károly körút – Király utca – Erzsébet körút – Rákóczi út határolta területről, vagyis az úgynevezett bulinegyedben működő szórakozóhelyek nyitvatartásának korlátozásáról.

A helyi önkormányzati képviselők által kezdeményezett népszavazás tétje nem más, minthogy a szórakozóhelyeknek éjfél és hajnal hat között zárva kell-e tartaniuk.

false

Bár a probléma csak a kerület belső részét érinti, a jogszabályok szerint a kerület összes lakója részt vehet a népszavazáson. Korábban a helyiek bizonyos csoportjai több módon próbálták érvényteleníteni a népszavazási kezdeményezést, még alkotmányjogi panaszt is benyújtottak az Alkotmánybírósághoz, ám valamennyi próbálkozás sikertelennek bizonyult.

 

A friss Magyar Narancsban részletesen foglalkozunk a népszavazással és a bulinegyed sorsával.

Figyelmébe ajánljuk

Megjött Barba papa

A Kőszegi Várszínház méretes színpada, több száz fős nézőtere és a Rózsavölgyi Szalon intim kávéház-színháza között igen nagy a különbség. Mégis működni látszik az a modell, hogy a kőszegi nagyszínpadon nyáron bemutatott darabokat ősztől a pesti szalonban játsszák. 

Gyógyító morajlás

Noha a szerző hosszú évek óta publikál, a kötet harminckét, három ciklusba rendezett verse közül mindössze három – a Vénasszonyok nyara után, a Hidegűző és A madár mindig én voltam – jelent meg korábban. Maguk a szövegek egységes világot alkotnak. 

Elmondható

  • Pálos György

A dán szerzőnek ez a tizedik regénye, ám az első, amely magyarul is olvasható. Thorup írásainak fókuszában főként nők állnak, ez a műve is ezt a hagyományt követi. A történet 1942-ben, Dánia német megszállása után két évvel indul.

Gyulladáspont

Első ránézésre egy tipikus presztízskrimi jegyeit mutatja Dennis Lehane minisorozata: ellentétes temperamentumú nyomozópáros, sötétszürke tónusok, az Ügy, a magánélet és a lassacskán feltáruló múltbeli traumák kényelmetlen összefonódásai.

Mármint

A hullamosói szakma aránylag ritkán szerepel fiatalemberek vágyálmai közt. Először el is hányja magát Szofiane, a tanulmányait hanyagoló, ezért az idegenrendészet látókörébe kerülvén egy muszlim temetkezési cégnél munkát vállalni kénytelen arab aranyifjú.