Most épp a kutyásokat vegzálja az V. kerületi önkormányzat: elkezdték komolyan venni a parkokból kitiltást

  • narancs.hu
  • 2019. augusztus 24.

Lokál

50 ezres büntetéssel fenyegetik az állattartókat.

Közterekre kihelyezett hirdetményekben fenyegette meg a kutyatulajdonosokat nagy összegű bírsággal az V. kerületi önkormányzat – írja a 24.hu.

A villanyoszlopokra ragasztott áthúzott kutyát ábrázoló ragaszok a napokban jelentek meg a Belváros frekventált részein. A tiltást hirdető lapok például a Szabadság téren tűntek fel, már messziről látszik az üzenete: tilos a kutyákat az V. kerületi parkokban sétáltatni, játszóterekre, bekerített parkokba bevinni, valamint elengedni.

A hirdetmény egy tízéves, még Rogán Antal polgármestersége idején született önkormányzati rendeletre hivatkozik. Eszerint a 2009-ben elfogadott szabály a kerületben az állattartás általános rendjét szabja meg. Ebben foglaltatik az az előírás is, mely szerint az utcára kilépő kutyatulajdonosokat kötelezték, hogy mindig magukkal kell vinniük az állat oltási könyvét is.

A lapnak nyilatkozó kutyások szerint az előírás betarthatatlan, hogy kizárólag a kerület távoli pontjain létrehozott zárt kutyafuttatókba vigyék az állatokat. Azt mondták, hosszú évek óta senki sem vegzálta az állattartókat, a belvárosi tereken egymást jól ismerő közösségek alakultak ki, amelyek igyekeztek betartani és másokkal is betartatni a kutyatartás szabályait. Úgy érzik, nem adódtak ebből (mostanában) olyan problémák, amelyek indokolttá tennék a szigorú fellépést.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.