Jelentős hőmérséklet-különbség van az országon belül

  • narancs.hu
  • 2019. augusztus 21.

Lokál

Van olyan megye, ahova megérkezhet a hidegfront, van ahol pedig másodfokú figyelmeztetés van érvényben a hőség miatt.

Az ország nyugati és keleti része között 17 Celsius-fokos hőmérséklet-különbség alakult ki – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat szerdán a Facebook-oldalán.

Azt írták: a már napok óta az ország közelében veszteglő hidegfront megérkezett, és északnyugat felől egyre nagyobb területet hódít meg erős, viharos szél kíséretében, emiatt a Dunántúlon már többnyire 30 fok alatt alakulnak a csúcsértékek, az Alpokalja környezetében pedig alig emelkedik 20 fok fölé a hőmérséklet. Ezzel szemben keleten maradt a hőség, a Biharban, Körösszakálon 37 fok is volt.

A hőség miatt másodfokú figyelmeztetés van érvényben Békés és Csongrád megyében, elsőfokú pedig Bács-Kiskun, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében.
Zivatarveszély miatt Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves és Nógrád megyére adtak ki másodfokú figyelmeztetést; Budapesten, Pest, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Vas, Veszprém és Zala megyében pedig elsőfokú a figyelmeztetés.

Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves és Nógrád megyében felhőszakadásra is figyelmeztetnek.
Az előrejelzés szerint csütörtökön főként északnyugaton, északon fordulhatnak elő felhős időszakok, ott kisebb eső, záporeső, északkeleten zivatar is kialakulhat. A szél a Dunántúlon fokozatosan mérséklődik, míg az északkeleti megyékben még továbbra is számítani kell erős, a Zemplén térségében akár viharos széllökésekre.

A hőmérséklet hajnalban 14 és 20 fok között valószínű. Délután már inkább csak a délkeleti határvidéken alakulhat ki zápor, zivatar. A legmagasabb nappali hőmérséklet 26 és 33 fok között alakul.

MTI

Figyelmébe ajánljuk

Köszönjük meg a Fidesznek a sok-sok leleplezést!

A Fidesz számára úgy kell a titkos terveket szövő ellenség leleplezése, mint a levegő: egyszerre mutat rá az ellenség vélt szándékaira, és tereli el a figyelmet önmaga alkalmatlanságáról. De hogyan lehet leleplezni hetente valamit, amit már mindenki tud? Hányféle leleplezés van? És hogy jön ide a konyhában ügyködő Magyar Péter? Ezt fejtettük meg.

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.