Nekünk már ennyire jól megy: megint Magyarországon lesz a legdrágább az új iPhone

  • narancs.hu
  • 2018. szeptember 15.

Lokál

Van valami, amiben verjük az amerikaikat is.

Szerdán mutatta be az Apple az új telefonjait, amelyeket szeptember végétől lehet megvásárolni a boltokban.

Az iPhone XS 999, az iPhone XS Max 1099, az olcsóbb verzió, az iPhone XR pedig 749 dollár lesz. De csak az Egyesült Államokban.

false

 

Fotó: YouTube/The Verge

A különböző összehasonlítási táblázatok alapján kiderül, hogy ismét Magyarországon lesznek legdrágábbak az Apple telefonjai. Amíg az USA-ban az XS nagyjából 275 ezer forintnak megfelelő dollárért elvihető, addig Magyarországon kerek 400 ezer forintot kell érte fizetni. Utánunk Olaszország következik, ahol szintén olcsóbban, 385 ezer forintnak megfelelő euróért lehet hazavinni a telefont.

Tavaly sem volt ez másként: a világviszonylatban is magas, 27 százalékos áfa miatt már akkor is Magyarországon volt a legdrágább az éppen aktuális készülék, az iPhone X. Amikor erről a rekordmagas áfáról tavaly megkérdezték Németh Szilárdot, a Fidesz alelnöke azt mondta, a kormány ezzel védi a magyarok érdekeit:

A Fidesz alelnöke a kamerába mondta, hogy azért fizetünk rekordmagas áfát, mert a kormány így védi meg a magyarok érdekeit

Igen, Németh Szilárd volt az. A Fidesz alelnöke péntek este az ATV Egyenes beszéd című műsorában durrogtatta a kormány menekültellenes propagandaüzeneteinek lebutított változatát. Kommentálta Navracsics Tibor uniós biztos azon pénteki kijelentéseit is, miszerint nincs is olyan, hogy Soros-terv, ez az egész csak a választási kampány része.

Figyelmébe ajánljuk

Újabb mérföldkő

  • Harci Andor

Mi lett volna, ha 1969-ben, az amougies-i fesztiválon Frank Zappa épp másfelé bolyong, s nem jelentkezik be fellépőnek a színpadon tartózkodó Pink Floyd tagjai mellé?

Vándormozi

  • - turcsányi -

John Maclean nem kapkodja el, az előző filmje, a Slow West (A nyugat útján) 2015-ben jött ki.

Mi, angyalok

Egyesével bukkannak elő a lelátó hátsó részét határoló cserjésből a zenekar tagjai (Tara Khozein – ének, Bartek Zsolt klarinét, szaxofon, Darázs Ádám – gitár, Kertész Endre – cselló) és a táncos pár (Juhász Kata és Déri András).

Új válaszok

A művészet nem verseny, de mégiscsak biennálék, pályázatok, díjak és elismerések rendezik a sorokat. Minden országnak van egy-egy rangos, referenciaként szolgáló díja.

Mintha a földön állva…

Összegyűjtött és új verseket tartalmazó kötete, a 2018-ban megjelent A Vak Remény a költő teljes életművét átfogó könyv volt, ám az új versek jelenlétét is kiemelő alcím a lírai opus folyamatosan „történő” állapotára mutat, arra, hogy még korántsem egy megállapodott vagy kevésbé dinamikus költői nyelvről van szó.

Vegetál, bezárt, költözik

Az elmúlt másfél évtizedben szétfeslett a magyar múzeumi rendszer szövete. Bizonyára vannak olyan intézmények, amelyek érintetlenek maradtak a 2010 óta zajló átalakulásoktól: vidéken egy-egy helytörténeti gyűjtemény, vagy Budapesten a Bélyegmúzeum – de a rendszer a politikai, s ezzel összefüggő gazdasági szándékokból, érdekekből kifolyólag jelentősen átrajzolódott.