Veszteséget termel a zuglói önkormányzat a fizetős parkoással

  • narancs.hu
  • 2019. február 7.

Lokál

Kis magyar abszurd.

Ráfizetéses az önkormányzatnak a fizetős parkolás üzemeltetése Zuglóban, írja a 24.hu. Zugló ezzel az abszurd konstrukcióval Újbudához csatlakozott, ahol szintén veszteséget termel ez a terület.

Az önkormányzat két éve adta ki a fizetős parkolási rendszer kiépítését és üzemeltetését a bő egymilliárd forintos ajánlatot adó konzorciumnak.

Az üzlet azonban nem robbant be. Az első évben 490 milliós, a másodikban 250 milliós mínuszt termelt az önkormányzatnak a fizetős parkolás üzemeltetése, legalábbis ez derül ki a zuglói képviselő-testületben ülő Várnai László által közzétett adatokból, amelyek egyébként a jegyzőtől származnak. Tehát hivatalosak.

A Civilzugló Egyesület tagja „nagykoalíciós együttműködést“ sejt a veszteséges konstrukció mögött.

A szóba forgó konzorciumban ott van a többek között Kupper András alapította, jelenleg német tulajdonú C-Ware — Kupper a korábbi parkolási botrányok kapcsán emlegetett Centrum Parkoló Kft. tulajdonosa volt.

Képünk illusztráció

Képünk illusztráció

 

Egy másik cég a Szellem Zoltánhoz és Várszegi Zsolthoz köthető SIS Parking Kft. A 2016-ban alapított cég ütemes terjeszkedést tudhat maga mögött: megbízták a józsefvárosi parkolás üzemeltetésével, kaptak megbízást a XI. kerülettől.

A HVG egy korábbi cikke szerint Szellem Zoltán a Fidesz gazdasági hátországának fontos szereplője volt a 90-es években.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.