Tavaly ideiglenes védelmet kapott, most mégis lebontanák a Márványmenyasszony épületét

  • narancs.hu
  • 2022. május 25.

Lokál

A legendás étterem építészeti értékek hiányában nem kaphatott műemléki védelmet.

A budai étterem bontásának híre 2021 elején járta be a sajtót, amikor kiderült, az új tulajdonos részleges bontási engedélyt kért a Márványmenyasszony épületére. Tavaly januárban a Miniszterelnökség végül elrendelte a műemlékvédelmi eljárás megindítását, így nem csak a Márványmenyasszony, de a Wichmann kocsma épülete is ideiglenes védelem alá került.

A Márványmenyasszonyra vonatkozó ideiglenes védelem azonban idén januárban lejárt, tehát a ház ismét védtelenné vált, május 24-én pedig már az ÉTDR (Építésügyi hatósági engedélyezési eljárásokat Támogató elektronikus Dokumentációs Rendszer) felületén is megjelent, hogy beadták a bontási kérelmet új lakóépület építéséért – írja az Építészfórum.  

Bár maga az épület az elmúlt évszázadok során teljesen átalakult és eredeti, értékes részleteket már nem is foglalt magában, ettől függetlenül a helynek komoly kultúrtörténeti értéke van, az épület pedig védetté válhatna történelmi jelentősége okán is. Elég csak arra gondolni, hogy állítólag Széchenyi István és Wesselényi Miklós lakodalmát is az itt állt vendéglőben tartották.

A látványtervek még nem érhetőek el, így kérdéses, hogy az új épületegyüttes megemlékezik-e majd valamilyen módon a legendás vendéglőről. Az Építészfórum szerint érthető, hogy egy folyamatosan bővülő városban a régi, egyszintes házakat nem lehet sokáig fenntartani, ugyanakkor kérdéses, „érdemes-e mindezt hagyni egy profitorientált, minőségi anyagokat nagyban nélkülöző lakóépületért.”

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.

Irányított hálózatok

  • Molnár T. Eszter

A csoportterápiák általában vallomásos körrel indulnak. Valahogy így: Eszter vagyok, és hiszek a csodákban.

Kozmikus dramaturgia

E csoportos kiállítás nem csupán egy csillagászati vagy mitológiai témát feldolgozó tárlat, sokkal inkább intellektuális és érzéki kaland, amely a tudomány és a művészet határmezsgyéjére vezet.

A klezmer szelleme

Egykor szebb volt a zsinagóga belseje, amely most Művészetek Házaként funkcionál Szekszárdon. Igaz, a kettő között volt csúnyább is. A ház 1897-ben épült a grazi építész, Hans Petschnig tervei alapján, aki a helyi Bodnár-ház és az Újvárosi templom tervezője is.

Aki a hidegből jött

Bizonyára a titkosszolgálatok működése iránti nem szűnő érdeklődés is magyarázza, miért jelenik meg oly sok e tárgyba tartozó elemzés, átfogó történeti munka, esettanulmány, memoár, forrásközlés.