Tehetetlenek a hatóságok az illegális szállásadókkal szemben

Tűzvésznek kellett kitörnie ahhoz, hogy Budapest egyik illegális munkásszállója megszűnjön. A hatóságok már öt éve próbálták ezt elérni.

A józsefvárosi Koszorú utca 17. szám alatti házban hosszú éveken át illegális munkásszálló működött. Nagyon kis pénzű, többnyire vidékről Budapestre költözött emberek lakták a szobáknak sem nevezhető lukakat. A ház tulajdonosa pozdorja- és furnérlemezekkel oldotta meg a „szobák” kialakítását, volt 3 négyzetméteres laktér is. A kétemeletes, nem túl nagy épületnek csak a padlásrészében volt vagy 30 ilyen lakhatási célú luk. Ezeket néhány tízezer forintért lehetett bérelni (rezsivel együtt), így aki ezen a helyen húzta meg magát, az legalább 60–80 ezer forintot tudott megspórolni ahhoz képest, mintha a valamivel jobb körülményeket biztosító normál munkásszállásra ment volna. Ilyen helyeken gyakran építőipari segédmunkások laknak, akik havi 200–250 ezer forintot tudnak megkeresni a napi 10–12 órás robotolással (ezt is idényjelleggel), és azért hagyják el a családjukat, hogy az otthon maradók életét megkönnyítsék (értsd: hogy például az éhezéstől óvják meg őket, vagy előteremtsék a téli tüzelőre valót). Számukra az így megspórolható tízezrek nagy kincset jelentenek, nem mondanak le róla az élhetőbb körülmények kedvéért sem. Gyakran maguk az építési vállalkozók küldik ezekre a szálláshelyekre az embereket.

Így működött éveken át a Koszorú utcai illegális munkásszálló – és működne ma is, ha júliusban az egyik lakó féltékenységből szándékosan fel nem gyújtott volna egy matracot, és ki nem égett volna minden tetőtéri helyiség és maga a tető is. Igen nagy szerepe volt a tűzoltók profizmusának abban, hogy személyi sérülés nem történt, hiszen voltak, akik csak a tetőre tudtak menekülni, ahol elérték volna őket a lángok, ha idejében le nem hozzák őket.

A végtelenségig

A Koszorú utca 17. nem most került a hatóságok látóterébe. 2015 októberében állampolgári bejelentés érkezett a polgármesteri hivatalhoz és a katasztrófavédelemhez is azzal, hogy illegális munkásszálló működik az adott helyen. Mindkét hatóság kivonult helyszíni szemlére. A tulajdonos, Lethenyey Viktor nem jelent meg, sem ekkor, sem máskor, a képviseletében eljáró személy pedig azt mondta, hogy bérleti szerződéssel laknak ott az emberek, de bérleti szerződést nem tudott bemutatni, csak egy mintaszerződést vitt be másnap az önkormányzathoz. Két hónap múlva több hatóság – a katasztrófavédelem, az ÁNTSZ, az önkormányzat építésügyi, adó- és kereskedelmi illetékesei – együtt vonult ki a Koszorú utca 17.-be. Az önkormányzat a helyszíni szemle másnapján határozatot hozott a szálláshely-üzemeltetés megtiltásáról, és kötelezte a tulajdonost az eredeti állapot visszaállítására. De Lethenyey sem volt rest: nem csak beperelte az önkormányzatot a határozat miatt, de az ügyészséghez is fordult az önkormányzati hatósági döntés törvényességi ellenőrzését kérve.

És ezen a ponton meg is nyerte az ügyet.

A jogi helyzet ugyanis az, hogy míg az önkormányzatok a szálláshelyek üzemeltetését ellenőrizhetik, sőt ellenőrizni is kötelesek, addig az albérletekre semmi hatáskörük nincs. És mivel a tulajdonos bérleti szerződést mutatott be az ügyészségnek, az önkormányzat szálláshelyre vonatkozó intézkedései jogilag érvénytelenek. Ezért az ügyészség megalapozatlannak ítélte az önkormányzat szálláshelytiltó határozatát, felszólította a jegyzőt annak visszavonására, és új eljárás lefolytatását indítványozta. Az önkormányzatnak nincs eszköze azzal szemben, ha a tulajdonos bérleti szerződést mutat be. Gyakorlatilag lehetetlen bizonyítani, hogy az nem felel meg a tényleges helyzetnek, így a kerület visszavonta a határozatát, és lezárta az ügyet. (A bíróságon nem járt sikerrel a tulajdonos, a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság a keresetlevelet idézés nélkül elutasította, de a tulajdonosnak nyilván mindegy volt, hogy melyik hatóság vonatja vissza az önkormányzattal a határozatot.) Az illetékesek mégis találtak fogást e gyakorlaton, mégpedig a szabálytalan „átépítés”, a furnérlemezekből kialakított szobák miatt. A helyszínelő kerületi építésügyi hatóság – jogköre nem lévén – az ügyet átküldte a fővárosi kormányhivatal építésfelügyeleti osztályára. A kormányhivatal a szabálytalanul kialakított helyiségek megszüntetésére kötelezte a tulajdonost első, majd másodfokon is. Mivel a tulajdonos ennek a kötelezettségnek nem tett eleget, a kormányhivatal elrendelte a végrehajtást. Ez pedig a Nemzeti Adó- és Vámhivatal feladata.

 

Koszorú utca 17.

Fotó: Németh Dániel

Elvben és gyakorlatban

A történet szálait eddig a pontig egyértelműen tudtuk követni az önkormányzat, a katasztrófavédelem, az ügyészség és a kormányhivatal megkérdezésével, akiknek a nyilatkozatai teljesen egybecsengenek. Kerestük a NAV-ot is, de a konkrét ügyről – adótitokra hivatkozva – nem adnak felvilágosítást. Megkérdeztük azt is, hogyan néz ki egy ilyen ügymenet – erre részletesen válaszoltak. Ha a kötelezett (jelen esetben a Koszorú u. 17. tulajdonosa) nem teljesíti önként a határozatot (jelen esetben a lakások élhetetlen lakterekké való feldarabolásának megszüntetését), akkor újabb határidőt szabnak ki számára. Ha ezt a határidőt is elmulasztja, akkor bírsággal sújtják, és újabb határidőt adnak. Ha még ezt a határidőt is elmulasztja, akkor sem történik semmi érdemleges: újabb bírság, újabb határidő. Ha ezúttal sem történik semmi, akkor a NAV elvégezteti a kötelezett helyett a feladatot (jelen esetben a lakások eredeti állapotba való visszaállítását). Ehhez véletlenszerű kiválasztással (legalábbis így fogalmazott levelében a NAV) három céget megversenyeztetnek, és a legkedvezőbb ajánlatot tévővel szerződnek. Nyilván ez sem rövid procedúra. A NAV az így keletkezett költséget később a kötelezetten érvényesíti akár végrehajtás útján is. Ez alól a lassú és nehézkes eljárás alól kivételt képeznek azok az esetek, amelyekben élet- és balesetveszély fenyeget, illetve az egészséget vagy a vagyonbiztonságot veszélyezteti a meglévő állapot – ilyenkor a tulajdonosnak nincs lehetősége a halogatásra.

Lethenyeyt 2016-ban kötelezték először arra, hogy szüntesse meg az áldatlan állapotokat a Koszorú utcában.

A magyar jogrend alapján öt év nem elég arra, hogy egy ilyen, mindenki számára nyilvánvaló visszaélést felszámoljanak.

A tűz aztán július 17-én megoldotta a problémát, igaz, lakhatatlanná is tette az épületet. Úgy tudjuk, a NAV még a tűzeset előtt, idén júniusban és júliusban is kiszállt a Koszorú utcába és megállapította, hogy a tulajdonos nem tett semmit. Ez alatt az öt év alatt a tulajdonos nyilván jó pénzre tett szert a kényszerhelyzetben lévő emberek kizsákmányolásával; ez abból is gyanítható, hogy a tetőtér leégése után minden lakót azonnal el tudott szállásolni, az önkormányzatnak ezzel nem volt teendője.

Egy, a jogban jártas vállalkozó illegális szálláshely üzemeltetésével könnyűszerrel tud csiki-csukit játszani a hatóságokkal, és az így nyert idő alatt jelentős profitot tud felhalmozni. Lethenyeynek más hasonló szálláshelyei is vannak: ezt nem csak az bizonyítja, hogy azonnal elhelyezte a tűzesetben érintetteket, de azok a találatok is, amit a net kidob, ha rákeresünk a nevére. Egy zuglói házról az egyik károsult két éve videót tett közzé, és lapzártánkkor találtunk még élő, szoba kiadására vonatkozó hirdetést ugyanerre a címre, mely Lethenyey nevére adott meg telefonszámot. A videóban hallható egy beszélgetés az egyik károsult és Lethenyey között, ebben, amikor a károsult a NAV-val fenyegeti meg Lethenyeyt, ő nyugodtan csak annyit mond: a NAV-nak már nagyon sokan jelezték. És valóban: azt a céget, amely akkor a zuglói ház üzemeltetését végezte, a bíróság tavaly megszűntnek nyilvánította, tehát kimondta, hogy törvénytelenül működött. Lethenyey a Teleki tér közelében is harácsolt, erről a 24.hu írt néhány éve. Nekik egy lakó elmesélte, hogy

a lakbért verőlegények szedik be, és a sajtóhírekből az is kiderül, hogy általában nem fizetik a közműveket sem.

Lethenyey nem az egyetlen ilyen illegális szállásadó Magyarországon. De ha a legolcsóbb szálláshelyekre kényszerülő munkavállalók problémáját nem a szállásadók, hanem a munkaadóik felől nézzük, megoldást akkor sem nagyon találunk. A munkáltatóknak semmi nem írja elő, hogy milyen minimumfeltételeket kötelesek biztosítani szállás terén a dolgozóiknak – utóbbiak csak összefogással, a piaci erejükkel tudnak bármit elérni. Példa erre a BKV. Naszályi Gábor, a BKV Egységes Közlekedési Szakszervezetének elnöke két évvel ezelőtt a sajtóban adott hangot felháborodásának amiatt, hogy a BKV munkásszállóin minősíthetetlenek a körülmények. Borzalmas mocsok, bogarak és zsúfoltság – körülbelül így foglalható össze a járművezetők akkori panaszáradata. Most Naszályi a Magyar Narancsnak azt mondta, hogy a tárgyalások eredményeként tavaly bekerült a bérmegállapodásba a szállón élők körülményeinek a javítása. És azt is mondja, hogy az a magánszolgáltató, aki szintén jelen van menetrendszerű járataival Budapest utcáin, lakásokban szállásolja el a munkavállalóit, mert a munkaerőhiány erre rákényszerítette.

Szabályozás híján

Pikó András, Józsefváros polgármestere azt találná megoldásnak, ha a munkáltatókat törvényben köteleznék bizonyos minimumfeltételek garantálására a dolgozóiknak nyújtott szálláshelyek esetében, és a munkaügyi ellenőrzések az emiatti bajokat szankcionálnák is. Csak hát egyetlen munkavállaló sem kötelezhető arra, hogy a cég által ajánlott szálláson lakjon, ezért ha ő olcsóbb szállást akar, akkor marad az illegális munkásszálló. És lehet ugyan azt mondani, hogy ez az ő választása, de ez csak formailag igaz: ma Magyarországon nagyon sokan vannak rászorulva arra a néhány tízezer forintos különbségre, amit azzal nyernek, ha élhetetlen körülmények közé kényszerülnek. Pikó mindenképp szeretne megoldást találni akár jogszabály-módosítással is, és hangsúlyozza, hogy a probléma nem csak azt érinti, aki borzalmas körülmények között lakik. Az illegális szállások környékén a lakók sok időt töltenek az utcán, hogy minél kevesebbet kelljen a szállón lenniük; hangoskodnak, szemetelnek, tehát zavarják az ott élők nyugalmát, és pluszfeladatot rónak az önkormányzati takarítócégekre.

Ezek az illegális szálláshelyek többnyire társasházakban működnek. Bék Ágnes, a Társasházak és Társasházkezelők Országos Egyesületének elnöke azt mondja, a törvények olyannyira szentesítik a tulajdonjogot, hogy gyakorlatilag lehetetlen közbeavatkozni, ha valaki a Koszorú utca 17.-hez hasonló körülményeket alakít ki. A történetünkben szereplő ház ugyan egyszemélyi tulajdonban van, de akkor sem jobb a helyzet, ha az illegális szálláshelynek helyet adó épület egyéb lakásai mások tulajdonában vannak. A társasház házirendje ugyanis meghúzhat bizonyos korlátokat, de ez csak elvi lehetőség, ugyanis semmiféle szankcióra nincs mód, ha ezt valaki megsérti. Bék Ágnes szerint már az is javítana a helyzeten, ha a jegyzőnek lenne szankcionálási joga. Bék és Pikó egymástól függetlenül ugyanazzal a hasonlattal éltek a jelenség értékelésekor: az állatok védelme előrébb tart, mint az embereké – mondták mindketten –, hiszen szabályok határozzák meg, hogy egységnyi területen mennyi állatot lehet tartani. Az emberek viszont tetszés szerint zsúfolhatók.