Szemét és kátyúk: feljelentés született a jakuzzipiac éllovasának ingatlanberuházása miatt

Lokál

Egy környékbeli lakos sérelmezi, hogy az építési-bontási és kommunális hulladékot nem megfelelően tárolják, valamint az utca burkolata is megsérült a munkálatok során. 

November elején számoltunk be róla, hogy egy 1600 négyzetméteresnél nagyobb budai telken építkezik a Wellis Zrt. vezérigazgatójának, Czafik Zsoltnak az érdekeltségébe tartozó Winner Ingatlan Kft. Cikkünk megjelenése után úgy értesültünk, hogy egy környékbeli lakos környezetkárosítás gyanúja miatt feljelentést tett. A rendőrség arról tájékoztatta a Narancs.hu-t, hogy a feljelentés kiegészítését rendelte el. 

A Czafik Zsolt – aki amellett, hogy Európában piacvezető jakuzzigyártó vállalatot visz, onnan lehet ismerős, hogy az ő céges magángépét vette igénybe Szijjártó Péter külügyminiszter a közelmúltban egy pozsonyi útjára – tulajdonolta Winner Ingatlan Kft. 2015 óta birtokolja a XII. kerületi (hegyvidéki), közel 1700 négyzetméteres nagyságú telket magába foglaló ingatlant. Az építésügyi hatóság nyilvános adatbázisában elérhető műszaki tervek alapján egy több emeletes, medencével, jacuzzival, zöldtetővel ellátott minimalista stílusú luxusvilláról van szó, ami értesüléseink szerint még nem készült el.

A környékbeli lakos ismeretlen tettes ellen tett feljelentését egyebek mellett azzal indokolta, hogy az építési-bontási, valamint kommunális hulladékot nem megfelelően tárolják, amivel károsítják a környezetet. Állítása szerint az építkezés során az utca is megsérült, kátyúk keletkeztek; ezeket „vélhetően cement és mészkőpor elegyével, illetve mészkőzúzalékkal” zömítették, ami miatt száraz időben jelentős, ismeretlen minőségű szállópor kerül a levegőbe, nedves időben pedig a por sárrá válik, ami az erdőbe kerül, és szennyezi a környezetet. A környéken lakó szerint egy az ingatlan melletti utat végiglocsolták betonnal, aminek nagy részét zöld területre lapátolták. 

Sikerült elérnünk a feljelentőt, aki elmondta: többször is jelezte a hulladékkal és az utcával kapcsolatos problémát az építkezést végzőknek, és még az önkormányzattal is felvette a kapcsolatot, ahonnan nem kapott választ. A feljelentését több hatóságnak is elküldte; a Budapesti Rendőr-főkapitányságtól azt a tájékoztatást kaptuk, hogy a XII. Kerületi Rendőrkapitányság 2021. november 5-én a feljelentés kiegészítését rendelte el, ami jelenleg is folyamatban van. Magyarán a hatóság adatot gyűjt, hogy eldöntse, elindítja az eljárást vagy elutasítja a feljelentést. Ugyanakkor a feljelentő arról tájékoztatott, hogy a rendőrség nem kereste meg. 

Szerettük volna megszólaltatni Czafik Zsoltot, hogy mi az álláspontja a feljelentéssel kapcsolatban, de nem érkezett tőle válasz. Az építkezéssel a Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) is foglalkozott, illetve készített képeket a helyszínről. Azt írják, „lazán túlépíti csillebérci telkét” a Winner Ingatlan Kft. Az MKKP a szabálytalanságokat jelentette az illetékes hatóságnál.

 

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.