Túrázni indult, életet mentett a szabadnapos rendőr

  • narancs.hu
  • 2023. február 15.

Lokál

Lehajolt egy zacskóért, és észrevette a vízbe esett idős férfit, aki már húsz órája feküdt a vízben, mozdulni sem tudott.

Hazafelé menet a sötétben eltévedt és belecsúszott a holtágba egy nyolcvanéves férfi Csongrádon.

Húsz órát töltött a hideg vízben, de életben maradt. Ez annak köszönhető, hogy észrevette őt Bánfi János rendőr főtörzszászlós – derül ki a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Facebook-oldalán megosztott írásból.

Bánfi János 1992 óta rendőr. Előbb körzeti megbízott volt, később dolgozott nyomozóként, egy évig a bűnügyi osztályt is vezette a csongrádi kapitányságon. Természetbarát, szeret horgászni, és naponta 8 kilométert gyalogol megszokott útvonalán.

Február 13-án, hétfőn délután a szolgálatot letéve indult el a helyi holtág partján, és egy helyen felfigyelt egy nejlonzacskóra. Odament, hogy fölvegye és kidobja. Ahogy közelebb ment, látta, hogy az nem szemét, hanem kenyér egy szatyorban. Közben zajt hallott a víz felől.

„A nádas itt elég sűrű. Először csak két lábat vettem észre, majd mikor lejjebb ereszkedtem, akkor láttam meg az idős férfit. Teljesen át volt fagyva, zavartan kommunikált és nem tudott megmozdulni” – idézte fel a történetet Bánfi János. 

A rendőr kihúzta a bajba jutott idős embert, leültette a napra. A szatyorból, ami a férfié volt, adott neki egy kis kenyeret. Segítséget hívott.

A rendőrök a kihűlt embert hőtartó fóliába burkolták, és átadták a mentőknek, akik kórházba vitték.

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódás és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig még többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Figyelmébe ajánljuk