190 millió napi felhasználó: jön Schwarzenegger és Serena Williams is a Snapchatre

  • Szabó Ádám
  • 2019. július 11.

Mikrofilm

Egy ideje már nem csak üzenetküldésre használható az alkalmazás.

A Snapchat nevű közösségi oldal – mely leginkább arról ismert, hogy a tinik ide menekültek a Facebookról szüleik és tanáraik elől – két éve fogott bele a sorozatozásba, akkor még inkább olyan hagyományos csatornákkal társulva, mint az ABC vagy az NBC. Tavaly aztán bejelentették, hogy még több tévéműsort készítenek, így igyekezve a platformon tartani a felhasználókat. 18 show-t hirdettek meg, amiből 12 új, eredeti program volt; az Endless Summer, vagy épp a The Dead Girls Detective Agency azonban nem keltettek túl nagy feltűnést, és a Snapchatből sem lett az elmúlt fél évben az okos telefonok HBO-ja, ahogy azt remélték.

Épp ezért most nagyobb nevekkel erősített a platform: Arnold Schwarzenegger Rules of Success néven motivációs tanácsokat osztogat majd; Rickey Thompson influenszer stílusról és divatról értekezik; de saját műsort kap Serena Williams és Kevin Hart komikus is.

A műsorok még idén nyáron elindulnak

az új, Creator Shows nevű program keretében. Olyan, más platformokon már óriási követőtáborral rendelkező netes sztárokat is leszerződtettek, mint Emma Chamberlain vagy FaZe Banks youtuberek. A Snap ugyan nézettségi adatokat a Netflixhez hasonlóan nem oszt meg, de közölték, hogy a show-műsoraik nézettsége az elmúlt évben megtriplázódott – a most induló műsorokkal pedig nyilván további emelkedés várható.

A sztárok mellett szeretnének feltörekvő tehetségeknek is lehetőséget adni a platformnál, így a már bejelentett projektek mellett hamarosan egy rakás másik is elindul. Attól nem kell tartani, hogy a műsorok nézők nélkül maradnak: a Snapchatnek világszerte körülbelül 190 millió napi felhasználója van.

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.