Végre egy érdekesnek ígérkező adaptáció: tévésorozat lesz a szuper nehéz retró videojátékból

  • Szabó Ádám
  • 2019. július 13.

Mikrofilm

Irány a harmincas évek!

Hollywood képtelen leállni a játékadaptációkkal, mindegy hogy akciófigurákról, videojátékokról, vagy egy sima kártyajátékról van szó. Készül a következő Mortal Kombat; hamarosan itt van a Jim Carrey-vel kiegészült Sonic, a sündisznó; a borzalmas játékfilm után pedig doku-formában támasztják fel a Doomot.

Már csak idő kérdése, hogy a dobókocka és a pöttyös labda történetét is vászonra álmodják.

A nemrég bejelentett játékadaptáció azonban annyira tévére kívánkozik, hogy igazából az a meglepő, hogy eddig vártak a filmtervvel: a Netflix sorozatot készít az utóbbi évek egyik legnagyobb független videojáték-sikeréből, a Cupheadből.

false

A 2017-ben megjelent játék a 30-as évek animációs világát, a Walt Disney Pictures és a Fleischer Studios (Popey, Betty Boop) meséinek látványát idézte meg és ötvözte egy ugrálós-menekülős játékmenettel: a főhősnek, Cupheadnek és testvérének, Mugmannek a sztori szerint az Ördögnek való tartozását kellett lerónia. A gyönyörű megvalósítás mellett arról vált híressé a game, hogy piszok nehéz: cikkek sora született arról, jó-e ha egy egyszerű, fuss és lőj-típusú játék ennyire embert próbáló.

A StudioMDHR-nek mindenesetre bejött a dolog: a kritikusok odáig voltak a Cupheadért, különböző platformokon pedig több mint négymillió darabot adtak el belőle. A Netflix tehát valószínűleg jó üzletet kötött; a bemutató dátumáról egyelőre nincs hír, de bíztató, hogy a sorozatot az a Dave Wasson készíti, akinek a nevéhez számos közelmúltbeli Mickey egér-epizód fűződik, illetve ő felel a platformon hamarosan debütáló új Rocko modern élete-sorozatért is.

A Cuphead megidézte animációs korszak

ma már sok szempontból idejétmúltnak számít:

a 30-as években készült Betty Boop vagy Mickey egér-kisfilmek tobzódtak a szexista vagy rasszista elemekben, és nem is feltétlenül gyerekeknek szánták őket. Wasson szerint ez annak köszönhető, hogy az animáció még gyerekcipőben járt – de épp ezért is voltak izgalmasak ezek a mesék, hiszen az alkotók szabadon engedhették kreativitásukat.

A show producere szerint a Netflix sorozata a retró és modern animációs technikák ötvözése lesz, ami inkább csak inspirálódik a játékból, de nem követi majd annak sztoriját.

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.