A Coen testvéreknél egyedül Jeff Bridges nézhette vissza magát a forgatáson
the-big-lebowski-e1520362797168_top_story_lead.jpg
A nagy Lebowski

A Coen testvéreknél egyedül Jeff Bridges nézhette vissza magát a forgatáson

  • narancs.hu
  • 2020. augusztus 6.

Mikrofilm

Tökinek még ezt is szabad volt!

Roger Deakins feleségével és munkatársával (akit szakmai körökben James Ellis Deakinsként ismernek) idén áprilisban podcast-műsorba kezdett: a Team Deakins néven az Apple felületén futó műsorban minden idők egyik legjobb és legismertebb operatőre beszélgetőtársaival a szakmáról, a filmekről és minden egyébről is diskurál. 33 rész alatt vendégül látta már többek között Dennis Villeneuve és John Crowley rendezőket és számos szakmabelit is, de most végre egy régóta várt vendég is ellátogatott hozzá: Joel Coen. Deakins többet dolgozott velük, mint bárki mással: 12 filmet készítettek együtt a Hollywoodi lidércnyomástól A félszeműig. A beszélgetést, melyben számos műhelytitkokra fény derült, az Indiewire szemlézte.

Az operatőr elárulta például, hogy Coenék elképesztően keveset forgatnak:

Hollywood-szerte náluk a legjobb a forgatott és a végső változatban bekerült anyagok aránya. Deakins egyenesen nevetségesnek nevezte, hogy a Fargóhoz 150 000 lábnyi filmszalag is elegendő volt. "Néha az első felvétel után csak bólintasz Ethannek (a másik Coennek), ilyenkor legszívesebben én mondanám, hogy 'Még egy felvételt, kérlek!', csak úgy biztonságképpen " - emlékezett vissza Deakins, mire Coen úgy felelt: ők nem perfekcionisták. "Soha nem értettem ezt a Stanley Kubrick-féle dolgot, hogy csináljunk 90 közelit arról, hogy valaki lenyom egy kilincset..." - magyarázta a rendező. Szerinte egyszerűen már forgatás közben megvannak az elképzeléseik, mit és hogyan akarnak használni a filmben, és persze kell egyfajta érzék is ahhoz, hogy eldönthessék, egy jelenetet elégszer felvettek-e.

Ez a fajta feszesség persze nem csak a forgatással kapcsolatban igaz Coenékre: A nagy Lebowski szövegeiről a káromkodások, a szleng és kötetlen beszédmód miatt sokan azt gondolják, hogy egy részüket a színészek improvizálták. Pedig nem így van: az első fucktól az utolsó, szavak végén elrebegett manig minden ott van a forgatókönyvben is, a rendezők pedig ragaszkodnak is hozzá, hogy a színészek tartsák magukat a szkripthez.

Ennek ellenére a podcastből kiderült, A nagy Lebowski forgatása bizonyos szempontból nagyon is rendhagyónak számított.

Annak idején Deakins is örült, amikor a rendezők a hagyományos filmről digitálisra váltottak. A váltásnak volt azonban egy hátránya is: a színészek már nem aggódtak a nyersanyag miatt, így lankadt a fegyelmük is. "Hadd próbáljam meg még egyszer!", "Még egy, még egy, még egy!" - akadnak meg sokszor felvétel közben, felidegesítve a rendezőt és az operatőrt is. A digitális kamerának köszönhetően ráadásul a felvételek azonnal visszanézhetővé váltak, a színészek többsége pedig rászokott arra, hogy azonnal látni akarja, hogy teljesített, ami csak még inkább megakasztja a forgatásokat. Épp ezért a Coenék saját filmjeikről kitiltották a visszajátszásra alkalmas megtekintő monitorokat. Egyetlen egyszer tettek kivételt: A agny Lebowskinál.

Már két hete forgatták a filmet, Jeff Bridges -- akivel Coenék akkor dolgoztak először -- pedig nagyon ideges volt, hogy soha nem tudta visszanézni magát. "Nem akartam belemenni, mert attól féltem, Jeff minden egyes felvétel után látni akarja majd magát. De a második hét végére olyan borzalmasan volt, hogy engedtünk neki" -- mesélte a rendező. Mint elmondta, meglepte, hogy épp egy olyan színész nem bírja ki visszatekintő nélkül, mint Jeff Bridges, aki fiatal kora óta a kamerák előtt mozog és ekkora tapasztalattal rendelkezik. "De nagyon jól használta a visszatekintőt. Néha odajött, visszanézte magát, "Oké, értem már, mi a baj", mondta. Szóval jeff Bridgess kivétel, nála nagyon hasznosnak bizonyult az eszköz".

Joel Coen következő filmje egy Macbeth-feldolgozás Denzel Washington és Frances McDormand főszereplésével, amelyen rendhagyó módon testvére nélkül dolgozik.  Roger Deakinsnek egyelőre nincs új projektje bejegyezve. Eddig összesen 15-ször jelölték őt Oscarra, de a díjat csak az elmúlt két alkalommal nyerte meg az 1917-ért és a Szárnyas fejvadász 2049-ért.

Figyelmébe ajánljuk

Újabb mérföldkő

  • Harci Andor

Mi lett volna, ha 1969-ben, az amougies-i fesztiválon Frank Zappa épp másfelé bolyong, s nem jelentkezik be fellépőnek a színpadon tartózkodó Pink Floyd tagjai mellé?

Vándormozi

  • - turcsányi -

John Maclean nem kapkodja el, az előző filmje, a Slow West (A nyugat útján) 2015-ben jött ki.

Mi, angyalok

Egyesével bukkannak elő a lelátó hátsó részét határoló cserjésből a zenekar tagjai (Tara Khozein – ének, Bartek Zsolt klarinét, szaxofon, Darázs Ádám – gitár, Kertész Endre – cselló) és a táncos pár (Juhász Kata és Déri András).

Új válaszok

A művészet nem verseny, de mégiscsak biennálék, pályázatok, díjak és elismerések rendezik a sorokat. Minden országnak van egy-egy rangos, referenciaként szolgáló díja.

Mintha a földön állva…

Összegyűjtött és új verseket tartalmazó kötete, a 2018-ban megjelent A Vak Remény a költő teljes életművét átfogó könyv volt, ám az új versek jelenlétét is kiemelő alcím a lírai opus folyamatosan „történő” állapotára mutat, arra, hogy még korántsem egy megállapodott vagy kevésbé dinamikus költői nyelvről van szó.

Vegetál, bezárt, költözik

Az elmúlt másfél évtizedben szétfeslett a magyar múzeumi rendszer szövete. Bizonyára vannak olyan intézmények, amelyek érintetlenek maradtak a 2010 óta zajló átalakulásoktól: vidéken egy-egy helytörténeti gyűjtemény, vagy Budapesten a Bélyegmúzeum – de a rendszer a politikai, s ezzel összefüggő gazdasági szándékokból, érdekekből kifolyólag jelentősen átrajzolódott.