A franciák is csináltak egy élvezetes telefonkipakolós filmet

  • Gera Márton
  • 2018. december 24.

Mikrofilm

De vajon jobb-e, mint a magyar BÚÉK? Kritika a Nothing to Hide-ról.

Meglepő vagy sem, de szinte majdnem egyszerre készült el a magyar és francia remake-je az olasz Teljesen idegeneknek.

Arról a filmről van szó, mely bejárta a világot, és szinte csak az nem készített belőle saját változatot, aki nem akart. Ez persze nem azt jelenti, hogy ne lehetne jó remake-et csinálni, elvégre Goda Krisztina BUÉK-ja sem lett rossz, még ha a rendező kicsit csavart is az eredeti cselekményen, és popcornosította az alapanyagot.

Ebből a szempontból a francia Nothing to Hide (eredeti címén Le jeu) közel sem rendbontó változat. A lényeg itt is azon van, hogy baráti társasági gyűlik össze vacsorára, majd valakinek eszébe jut, hogy mindenki rakja ki a telefonját, és derüljenek ki a titkok, legyen nyilvános minden üzenet. Paolo Genovese 2016-ban ebből az alapötletből csinált egy remek drámát, ami szerencsére tele volt vígjátéki elemekkel, és most pontosan ezt tette az eddig szinte teljesen ismeretlen Fred Cavayé is.

Nothing to Hide / Le Jeu (2018) - Teaser (French)

Directed by : Fred Cavayé Produced by : Medset Film SAS, Mars Films Genre: Fiction - Runtime: 1 h 30 min French release: 17/10/2018 Production year: 2017 During a dinner party, seven friends decide to play a dangerous game.

A Nothing to Hide nem akar eredetieskedni, inkább szinte jelenetről jelentre követi az olasz elődöt. Ez elsősorban azoknak jó, akik ezzel a filmmel kezdenek elmélyülni a telefonkirakós alkotások tengerében, hiszen a francia változat fordulatai tudnak úgy hatni, mint az olaszé.

Ugyanúgy sokkoló, ahogy a nagyképű csávóról kiderül, hogy fűvel-fával csalja a barátnőjét, és szintén üt a jelenet, amelyben a meleg tanár akad ki, és leleplezi le az állítólagos barátait. Hogy mindez mennyire izgalmas azoknak, akik már túl vannak a Teljesen idegeneken és esetleg a BÚÉK-on, az már más kérdés, elvégre az azért közel sem biztos, hogy valaki háromszor egymás után ugyanazt a sztorit akarja nézni.

Mivel valódi kamarafilmről van szó, a legtöbb a Nothing to Hide-ban is a színészeken múlik. A nagyjából másfél órás filmre pedig ebből a szempontból biztosan nem lehet panaszkodni. A figurák kitöltik a teret, ami ebben az esetben nem annyira kis dolog, lévén a film tulajdonképpen egyetlen szobában játszódik, itt kell olyat mutatniuk a színészeknek (akik közül kiemelkedik A némafilmesből ismerős Bérénice Bejo), ami nem készteti arra az embert, hogy valami mást keressen a Netflixen.

Az emberfia pedig nem fog mást keresni, mert a Nothing to Hide működik, annyira, hogy azon is elkezd gondolkodni a néző, hogy most ez, vagy az eredeti olasz a jobb-e. Ami az igazat illeti, nem könnyű erre választ adni.

Kövesse a Magyar Narancs filmes blogját, a Mikrofilmet, amely rendszeresen új tartalommal jelentkezik. Ajánlók, előzetesek, toplisták, és még sok minden más a Mikrofilmen!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.