A franciák is csináltak egy élvezetes telefonkipakolós filmet

  • Gera Márton
  • 2018. december 24.

Mikrofilm

De vajon jobb-e, mint a magyar BÚÉK? Kritika a Nothing to Hide-ról.

Meglepő vagy sem, de szinte majdnem egyszerre készült el a magyar és francia remake-je az olasz Teljesen idegeneknek.

Arról a filmről van szó, mely bejárta a világot, és szinte csak az nem készített belőle saját változatot, aki nem akart. Ez persze nem azt jelenti, hogy ne lehetne jó remake-et csinálni, elvégre Goda Krisztina BUÉK-ja sem lett rossz, még ha a rendező kicsit csavart is az eredeti cselekményen, és popcornosította az alapanyagot.

Ebből a szempontból a francia Nothing to Hide (eredeti címén Le jeu) közel sem rendbontó változat. A lényeg itt is azon van, hogy baráti társasági gyűlik össze vacsorára, majd valakinek eszébe jut, hogy mindenki rakja ki a telefonját, és derüljenek ki a titkok, legyen nyilvános minden üzenet. Paolo Genovese 2016-ban ebből az alapötletből csinált egy remek drámát, ami szerencsére tele volt vígjátéki elemekkel, és most pontosan ezt tette az eddig szinte teljesen ismeretlen Fred Cavayé is.

Nothing to Hide / Le Jeu (2018) - Teaser (French)

Directed by : Fred Cavayé Produced by : Medset Film SAS, Mars Films Genre: Fiction - Runtime: 1 h 30 min French release: 17/10/2018 Production year: 2017 During a dinner party, seven friends decide to play a dangerous game.

A Nothing to Hide nem akar eredetieskedni, inkább szinte jelenetről jelentre követi az olasz elődöt. Ez elsősorban azoknak jó, akik ezzel a filmmel kezdenek elmélyülni a telefonkirakós alkotások tengerében, hiszen a francia változat fordulatai tudnak úgy hatni, mint az olaszé.

Ugyanúgy sokkoló, ahogy a nagyképű csávóról kiderül, hogy fűvel-fával csalja a barátnőjét, és szintén üt a jelenet, amelyben a meleg tanár akad ki, és leleplezi le az állítólagos barátait. Hogy mindez mennyire izgalmas azoknak, akik már túl vannak a Teljesen idegeneken és esetleg a BÚÉK-on, az már más kérdés, elvégre az azért közel sem biztos, hogy valaki háromszor egymás után ugyanazt a sztorit akarja nézni.

Mivel valódi kamarafilmről van szó, a legtöbb a Nothing to Hide-ban is a színészeken múlik. A nagyjából másfél órás filmre pedig ebből a szempontból biztosan nem lehet panaszkodni. A figurák kitöltik a teret, ami ebben az esetben nem annyira kis dolog, lévén a film tulajdonképpen egyetlen szobában játszódik, itt kell olyat mutatniuk a színészeknek (akik közül kiemelkedik A némafilmesből ismerős Bérénice Bejo), ami nem készteti arra az embert, hogy valami mást keressen a Netflixen.

Az emberfia pedig nem fog mást keresni, mert a Nothing to Hide működik, annyira, hogy azon is elkezd gondolkodni a néző, hogy most ez, vagy az eredeti olasz a jobb-e. Ami az igazat illeti, nem könnyű erre választ adni.

Kövesse a Magyar Narancs filmes blogját, a Mikrofilmet, amely rendszeresen új tartalommal jelentkezik. Ajánlók, előzetesek, toplisták, és még sok minden más a Mikrofilmen!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.