Amy Adams lesz Mundruczó Kornél és Wéber Kata új filmjének főszereplője
Az At the Sea forgatása júniusban Bostonban kezdődik.
Az At the Sea forgatása júniusban Bostonban kezdődik.
Egy ír és egy olasz színész csatlakozott a műsorhoz, amiről egyelőre nem sokat tudni.
Úgy néz ki, az AI immár végleg megvetette a lábát a filmiparban is.
Ezúttal a Let It Be című 1980-as dokumentumfilmet újította fel.
Rob Schneiderből, az egykor viszonylag sikeres humoristából és színészből, a Tök alsó és hasonló filmek hőséből levitézlett, konteóhívő komikus lett.
Emlékezetesre sikerült Az első ómen marketingkampánya.
A rendező meggondolta magtát, és mégsem a The Movie Critic című produkció lesz a tizedik, utolsónak szánt mozifilmje.
Márquez leghíresebb regényéből Kolumbiában forgattak sorozatot.
Milyen megoldást választ az ember, ha szembesül a társadalmi igazságtalansággal vagy a politikai diszkriminációval?
Kevin Costner új westerneposzával jön, de Donald Trump is jelen lesz – legalábbis a róla készült portréfilm formájában. Az idei Cannes-i Filmfesztivál erős felhozatallal, a szerzői filmek és blockbusterek közti egyensúlyozással készül.
A Megalopolisra senki nem adott pénzt, így A Keresztapa rendezője saját zsebből finanszírozta. Úgy néz ki azonban, hiába készült el a nagy mű, továbbra sem kell senkinek.
A Deliver Me From Nowhere a zenész 1982-es, Nebraska című albumának készítését mutatja majd be Jeremy Allen White-tal a főszerepben.
Az ötletet egyelőre nem tudta eladni a legismertebb streamingszolgáltatónak.
Itt megtalálja a kérdést, amellyel jegyet nyerhet az Amy Winehouse-ról szóló film vetítésére.